Skip to main content

Üdítő színfolt a konferenciák sorában

Megjelent: 2023. november 29.

SZOMEL lidAz őszi és tavaszi időszak jellemzően a különféle szakmai konferenciák periódusa. Ennek megfelelően október 11-én rendezte meg első szaknapját a SZOMEL Kft., bevallottan hagyományteremtő jelleggel, célul tűzve ki, hogy évente egyszer fórumot teremtsen a hírközlési ágazat minden szereplője számára.

 

Szombathy Csaba, ügyvezető lapunk kérdésére válaszolva elárulta a rendezvénnyel kapcsolatos célkitűzéseit: „Cégünk üzleti partnerei mellett a hírközlési és elektronikai szektor valamennyi hazai képviselőjét szeretnénk e rendezvényen egy asztalhoz ültetni, magas színvonalú szakmai előadások, szemináriumi megbeszélések kíséretében kapcsolatépítésre is lehetőséget adva.”

 

SZOMEL konferencia 7


Rögtön az első alkalom meglehetősen sikeres volt. A LaVida DUNA Rendezvényházban (Budapesten) megrendezett eseményen nagyságrendileg 100 vendég jelent meg, állami szereplők (például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, az Antenna Hungária Zrt. képviselői) mellett döntően a versenyszférában működő cégek szakembereinek, vezetőinek részvételével. Noha a SZOMEL Kft. kettős arculattal bír – fordítóiroda és híradástechnikai tervezőiroda is egyben –, e rendezvényen „mérnök szólt mérnökhöz”, a házigazda szerepét is betöltő ügyvezető szavait idézve. Az előadások között hallhattunk az orvosbiológiai méréstechnikáról, a digitális rádiózásról, amelyeknek középpontjában a SZOMEL Kft. által végzett hazai DRM-kísérlet állt, kutatás-fejlesztési fázisban lévő modulációkról, továbbá az Antenna Hungária nagy teljesítményű adástechnikai újdonságairól, méréseiről, illetve a DVB-T2 rendszer bevezetéséhez kapcsolódó tapasztalatairól.

 

SZOMEL konferencia 8


A címben is utaltunk rá, hogy ez a konferencia egy kicsit más, mint a többi. Noha a szervezők a hangsúlyt arra fektették, hogy az igényesen megszervezett rendezvény szakmai színvonala erős legyen, mindezt igen közvetlen, oldott hangulatú, valóban szeminárium jellegű esemény keretében sikerült megvalósítaniuk. A hallgatóságot mindvégig intenzíven bevonták az előadásokba, minden pillanatban lehetőséget adva kérdezésre, folyamatosan teret engedve a hozzászólásoknak. Az első alkalom sikerét látva valóban remélhető, hogy hagyománnyá válik a SZOMEL Kft. szaknapja!

 

 

A SZOMEL Kft. története 1999-ig nyúlik vissza, amikor az alapító-tulajdonos egyéni vállalkozóként kezdett elsősorban rádiótechnikai területekhez kapcsolódó fordítás-tolmácsolási szolgáltatásokat nyújtani.
A piaci növekedés eredményeképpen 2004-től, a SZOMEL Kft. tényleges alapítási évétől kezdve már komoly felkészültséggel rendelkező fordítókat és tolmácsokat képviselő iroda keretei között folytatódott e tevékenység, napjainkig több tízmillió leütésnyi fordítást teljesítve, különféle szakkönyvek magyar és angol nyelvre történő átültetésével, valamint számos hazai konferencia tolmácsolásával együtt. Mindezeken túlmenően a SZOMEL Kft. igény esetén partnerei közreműködésével kép- és hangtechnikai szolgáltatásokkal is segíti rendezvények lebonyolítását.
A fordítóirodai tevékenységgel párhuzamosan egyedi igények kielégítésére szakosodott, jellemzően prototípusfejlesztéseket végző tervezőirodaként is működik a SZOMEL Kft. Különféle rádiófrekvenciás vizsgálatok, műsorszóró rendszerekkel kapcsolatos laboratóriumi és terepmérések, nagyfrekvenciás áramkörök tervezése és mérnökirodai tanácsadás alkotja elsődleges profilját. Ezen belül a SZOMEL Kft. külön kiemelt területe szaktanfolyamok szervezése és lebonyolítása. 2004 óta egyedileg kidolgozott, teljes mértékben a megrendelői igényekhez illeszkedő szaktanfolyamokat is kínál, többek között 2G/3G/4G/5G-rendszerekhez, különféle műsorszóró rendszerekhez (DAB/T-DMB, DVB-T/T2/S/S2/C/C2, DOCSIS 3.1, DRM, stb.), műszerek (spektrum­analizátorok, mérővevők, oszcilloszkópok, hálózatanalizátorok) kezelés- és méréstechnikájához, valamint nagyfrekvenciás és EMC méréstechnikához kapcsolódóan.

 

 

SZOMEL Kft.
1028 Budapest, Aszú u. 47.
Tel.: +36 30 255 7134
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.szomel.hu

 

#5b2c63