Ha szeptember vége, akkor Electrosub!
Megjelent: 2021. szeptember 06.
Az Electrosub Konferencia és Kiállítás – szeptember 28–30. között – élőben, a Lurdy házban, hasznos szakmai és üzleti programnak ígérkezik. A rendezvény az Ipar 4.0 jegyében zajlik. A gazdaság újra indul, jelentős források állhatnak a cégek rendelkezésére, amit hatékonyan és hasznosan szeretnének felhasználni.
Az Electrosubot felkereső szakembereknek lehetősége lesz arra, hogy egyszerre, egy helyen, több cég kínálatát feltérképezzék, a termékeiket megnézzék, kipróbálják, az irányítási, gyártási rendszereket, különböző szolgáltatásokat első kézből, személyes tárgyalásokon keresztül megismerjék, a konferencia előadásait meghallgatva további ismeretekhez jussanak. A magyar kiállítók mellett német, osztrák, olasz, kínai, bosnyák cégek is bemutatkoznak, köztük több nemzetközileg is jegyzett jelentős cég.
Az Electrosub szponzorai, az Endrich Bauelemente GmbH, az M2Mcom, a SIMcom, az Redel Elektronika Kft. a LEMO képviseletében, a Vitec Power GmbH, az LLP Group, a Kardex-Remstar, a Gest Labs srl., az OnRobot Hungary Kft. nemcsak kiállítanak, de aktívan részt vesznek a konferenciaprogramban is.
Neves hazai és külföldi szakemberek előadásai az elektronika, az automatizáció, a digitális transzformáció, a mesterséges intelligencia, az IoT megoldások témaköreit érintve aktuális, naprakész és friss információkkal szolgálnak.
A digitális átalakulás a fejlődés zálogává vált, amit ma már nemcsak a nagy és multinacionális cégek követnek, de a kis és közepes vállalkozások is felismertek, a pandémia okozta változások ennek szükségességére még inkább rávilágítottak. A fejlődés iránya egyértelmű, de még sok a kérdés és a bizonytalanság, milyen irányba, mely partner útmutatása szerint induljanak el, kinek a szolgáltatásait vegyék igénybe. Az Electrosub választ ad a jelen kihívásaira és a szakemberek kérdéseire.
A rendezvény filozófiája és szlogenje – Szakemberek és megoldások szemtől szemben – még soha nem volt ennyire aktuális.
Az idei év újdonsága, hogy a belépő a kiállítás megtekintésére és a konferencia előadásaira egyaránt érvényes. Ingyenes belépőért a honlapon lehet regisztrálni (www.electrosub.com), ahol egyben a konferenciaprogramról, az előadások témájáról, tartalmáról is tájékozódhatnak az érdeklődők.
Az esemény helyszíne, a Lurdy ház, ismert rendezvényhelyszín, megközelítése mind tömegközlekedéssel, mind gépkocsival egyszerű, parkolni a létesítmény mögött, annak közvetlen közelében díjmentesen lehetséges. Napi nyitvatartás 9–16 óráig.