Skip to main content

Az ötlettől a megvalósulásig

Megjelent: 2019. február 12.

pcb 01Áramkörtervezés és termékfejlesztés – PCB Design Kft.

Ez évben ünnepli ötéves fennállását az egyik legnagyobb elektronikai tervezéssel foglalkozó független mérnökiroda. A cég ügyvezető igazgatója, Lazányi János ismertetett meg minket tevékenységükkel.

 

 

A PCB Design Kft.-t két villamosmérnök alapította azzal a céllal, hogy létrehozzanak egy olyan mérnökirodát, amely az ötlettől egészen a termék piaci megjelenéséig nyújt komplex szolgáltatást. Lazányi János a BME Villamosmérnöki Karán több mint tíz évig oktatott, míg Baka Gergely szakmai tapasztalatát a Pro Patria Electronics Kft.-nél és a Bonn Hungary Elektronikai Kft.-nél szerezte. A jelenleg 22 főt foglalkoztató cég kiemelkedő tudással rendelkezik a legmodernebb processzorokat és gigabites interfészeket tartalmazó nagy sebességű komplex digitális áramkörök tervezésének területén.
Az áramkörök tervezése mellett vállalják termékek fejlesztését az ötlettől a gyártásig, amelyhez biztosítják a villamosmérnöki és informatikai hátteret, valamint alvállalkozók bevonásával a gépészeti tervezést és a gyártást is.

A cégen belül három csoport működik:

  • hardverfejlesztés és minősítés;

  • beágyazott szoftverfejlesztés – az általuk tervezett áramkörökön lévő mikrokontrollerek programozása;

  • beágyazott Linux-fejlesztés ARM processzorokon, linuxos driverek és alkalmazások fejlesztése.

 

A PCB Design Kft. egyik legnagyobb erőssége az egyedi, Linux-alapú, integrált beágyazott számítógépek (SOM – System On Module) tervezése és programozása.

 

pcb design01

16 rétegű XMC bővítőkártya

 

Elsősorban ipari rendszerek nagy bonyolultságú digitális áramköreinek fejlesztésével foglalkoznak, amelyekre jellemző a több ezer alkatrészt tartalmazó, impedancia-kontrollált 8–16 rétegű áramköri lap, a mikroviás technológia, továbbá a 75 um-es rajzolatfinomság.
Projektjeik első lépéseként – általában rövid határidővel – készül el a kapcsolási rajz, amelynek szerkesztése nemcsak az áramkör CAD rendszerbe történő rögzítését jelenti, hanem gyakran a részletes technikai specifikáció kidolgozásával, valamint a főbb alkatrészek kiválasztásával is együtt jár.
A tervezés során sokszor egymásnak ellentmondó követelményeknek (pl.: határidő, ár, hőmérséklet-tartomány, gyárthatóság) kell megfelelni, ezért az optimális döntések meghozatalának érdekében kiemelt fontosságúnak tartják az ügyfelekkel folytatott folyamatos konzultációt.
A terméktervezési folyamat részeként a NyÁK-huzalozás a megfelelő rétegsorrend kialakításával kezdődik. A nagy sebességű jelvezetékeknél és a memóriainterfészeknél IBIS szimuláció segítségével végzik az impedanciák, reflexiók, lezárások, áthallások és időzítések optimalizálását.

 

pcb design02

Ipari Ethernet switch

 

A multigigabites interfészeknél az átviteli csatorna karakterizációja IBIS-AMI modellek segítségével történik.
A termékek gépészeti tervezéséhez a NyÁK 3D modelljét STEP és 3D PDF formátumban állítják elő. A gépészeti- és formatervezés, a prototípus- és szériagyártás lebonyolításához számos hazai partnerrel dolgoznak együtt, amivel lehetséges a szoros határidők tartása és a költségek optimalizálása. Büszkék rá, hogy a jól kialakult beszállítói körrel gyakorlatilag minden hozzáadott értéket képviselő tevékenység magyarországi cégek közreműködésével valósulhat meg.
Az áramkör „élesztését”, a beágyazott szoftver fejlesztését és a tesztelést házon belül végzik. A tesztelés megvalósítása a nagy komplexitású áramkörök esetében már nehezen megvalósítható, ezért szükség esetén az áramkörök funkcionális teszteléséhez egyedi célhardver és PC-alapú tesztelőalkalmazást dolgoznak ki.
Tevékenységük nagyon fontos és hangsúlyos része a termékek, áramkörök minősítésének megszerzése, ami nagymértékben meggyorsítja a termékek mielőbbi piacra kerülését. Elősegítik a szükséges direktívákhoz kapcsolódó szabványok követelményeinek való megfelelést, különös tekintettel az elektromágneses kompatibilitás (EMC) -vizsgálatokra. A nagy sebességű digitális áramkörök – nem megfelelő tervezés esetén – gyakran csak nehezen teljesítik a sugárzási kibocsátás kritériumait. A CE minősítéshez szükséges mérések elvégzésére itthon is van lehetőség, viszont az FCC megszerzése külföldi laboratóriumokban történik.
Számos iparágban dolgoznak, úgy mint: méréstechnika, ipari automatizálás, orvosi elektronika, infokommunikáció, amelyeket az összetett, bonyolult elektronika iránti igény fog össze.

 

pcb design03

Bluetooth-os digitális multiméter


Az ipari projektek mellett dinamikus fejlődés tapasztalható a startup vállalkozások komplex projektjeinek számában is. A Magyarországon futó – elektronikát is tartalmazó – startup projektek jelentős része a PCB Design Kft.-nél kerül megvalósításra.
A PCB Design Kft.-nél évente mintegy 80 áramkört terveznek, amelyek többsége nagy sebességű komplex digitális, 8 rétegszám felletti NyÁK, ami 30-40 projekt keretén belül valósul meg. Árbevételük jelentős része (80%) külföldi megrendelőktől származik, főként az Európai Unió területén működő cégektől, de folyamatosan nő a hazai megrendelések száma is. Partnereik között megtalálható többek között a BHE Bonn, Robert Bosch, Commsignia, Knorr Bremse, OnTime Networks, Sanatmetal és a Zodiac Aerospace.
A teljesség igénye nélkül néhány az általuk fejlesztett termékek közül: ipari Ethernet switch, Bluetooth-os digitális multiméter, vezetéknélküli videomegosztó, set-top-box, gyűrűbe épített szelfikamera, okosóra.
A cég külföldi ügyfélkörének bővítéséhez és a külföldi partnerekkel való kapcsolattartáshoz elengedhetetlen a nemzetközi vásárokon való részvétel. A PCB Design Kft. rendszeres kiállítója a Nürnbergben megrendezett Embedded World és a müncheni Electronica kiállításoknak.
Gratulálunk és további sikereket kívánunk a magyar műszaki tehetséget, sokoldalúságot reprezentáló PCB Design Kft.-nek.

Szerző: Harmath Csaba

 

PCB Design Kft.
1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.
Tel: +36 20 399 7184
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.pcbdesign.hu