Skip to main content

Az Electrosub folytatódik

Megjelent: 2018. május 08.

DSCN2073A tavaly első alkalommal megrendezett esemény sikerére alapozva az Electrosub Konferencia és Kiállítás 2019-ben ismét megrendezésre kerül. Az időpont ősziről tavaszira vált és a bővülés érdekében új helyszínen jelenik meg. Az alapkoncepció érdemben nem változik.

 

 

A Magyarországi Elektronikai Társaság – partnerei közreműködésével – 2017-ben az elektronikai iparra fókuszáló, komplex üzleti és szakmai fórumot hozott létre azzal a céllal, hogy segítse az iparág fejlődését, és hozzájáruljon régiós szerepének erősítéséhez. Az Electrosub lehetőséget teremtett arra, hogy a piaci szereplők, kilépve a virtuális világból, koncentráltan, személyes találkozásokon keresztül építsék kapcsolataikat, frissítsék szakmai ismereteiket, bemutassák termékeiket, szolgáltatásaikat, és keressék az együttműködési és kooperációs lehetőségeket.

 

DSCN2073

 

A kezdeményezést siker koronázta. 30 szponzor, 90 kiállító, 52 előadás, 187 konferencia-résztvevő, 1152 szakmai látogató kapcsolódott az első rendezvényhez, ami igazolta létjogosultságát és azt a tényt, hogy az Electrosub valós igényeket elégít ki. A szervezők a jövőben – mind a kiállítók soraiban, mind a konferencia témákban – jelentős szerepet  szánnak a szűken vett elektronikai iparon túl, az ahhoz szorosan kapcsolódó területek, többek között az irányítástechnika, automatizáció, robottechnika, a digitalizáció, a 3D technológia, az IoT, Ipar 4.0 legfontosabb témái megjelenítésének. A konferencia szervezőbizottsága előtérbe kívánja helyezni az oktató, workshop jellegű előadásokat, fejlesztve a résztvevők problémamegoldó képességét és újabb ismeretek elsajátítását konkrét témakörökben. A bizottság a korábbiaknál is nagyobb figyelmet fordít, és hathatós intézkedéseket tervez az előadások népszerűsítése és a konferencia-résztvevők számának növelése érdekében. A kiállítási részvétel megkönnyítésére a szervezők különböző csomagajánlatokat dolgoznak ki, a szponzorcsomagok az előadás lehetőségén túl kulcsrakész standot és egyéb kiemelt promóciós szolgáltatásokat kínálnak. A kiállítóknak meghirdetett csomagárak kedvezményes megjelenést tesznek lehetővé. A részvételi feltételek a kiállítás honlapján rövidesen elérhetőek lesznek.

 

Electrosub Konferencia és Kiállítás  

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

http://electrosub.hu/

 

Még több Electrosub