Az első IAC-kongresszus benyomásai

2014. október 29‑31 közt rendezték az első Nemzetközi Automatizálás Kongresszust (International Automation Congress) Budapesten. Az esemény keretében kísérelték meg a szervezők első ízben, hogy a folyamatautomatizálási szakmai összejöveteleként már jelentős hagyományokkal rendelkező DCS-konferencia és a Gyártás-Automatizálási Konferencia témaköreinek és érdeklődőinek összevonásával nemzetközi szinten is elismert szakmai eseménysorozatot indítsanak útjára.

Az idei október végén a budapesti Aquaworld Ramada Hotel egy kísérlet színhelyéül szolgált. A csaknem két évtizedes múlttal rendelkező lillafüredi DCS-konferencia, valamint a gyártásautomatizálás oktatási centrumaiban: Kecskeméten, Győrben és két alkalommal Veszprémben megrendezett Gyártás-Automatizálási Konferencia (GyAK) helyett – az idén először – a szervezők egy egységes, átfogó automatizálási szakmai fórum megrendezését határozták el. A külön rendezés és az összefogás mellett is lehet érvelni: az eddigi külön megrendezést a két szakterület kétségkívül eltérő eszköz- és fogalomrendszere, a szembetűnő technológiai eltérések indokolták. Az összevonás mellett pedig az egyre inkább „digitalizálódó” és „hálózatosodó” megoldások konvergenciája szól, nem beszélve arról a gyakorlati szempontról, hogy egyre több hazai gyártónak kell egyszerre mindkét automatizálási szakterületen megoldásokat keresnie. Ha másban nem is, de például az energia, a hő, a víz és szennyvíz, a technológiai gázok területén még a „vegytiszta” gyártásautomatizálási felhasználóknak is kell „folyamat típusú” technológiákkal foglalkoznia – és még csak nem is „mellékesen”, hiszen ezek takarékos kezelése a költséghatékonyságot elsődlegesen meghatározó követelmény. Ebben az évben először a „konvergencia” szempontjának adott/biztosított elsőbbséget a DCS, a GyAK és a MATE vezető szakemberei köré szerveződött rendező testület.

A megnyitó és a plenáris ülés

Elsőként Bodnár Balázs (MATE) bemutatta a kongresszus programbizottságát, majd a MATE elnöke,  Ludvig László megnyitó beszédében ismertette a kongresszus céljait, és üdvözölte a résztvevőket.
A hivatalos megnyitót követő plenáris ülésszak első előadója, Rich Timoney, a Fieldbus Foundation (FF) elnöke ismertette az egyre népszerűbb folyamatirányítási terepbusz lehetőségeit, méltatta a Miskolci Egyetem keretében immár Magyarországon is jelen levő, de a régió országai számára is elérhető FF-oktatócentrum jelentőségét, tájékoztatott arról, hogy az FF és a HART szakmai munkáját irányító testületek a továbbiakban egyesítik erőiket a két technológia propagálásában. Végül pedig bejelentette, hogy leköszön a FF elnöki posztjáról.
Ezt követően Bokor József, Palkovics László és Gáspár Péter előadásában a hibrid- és elektromos járművek vezérlési és automatizálási aspektusairól hallgathattak előadást a résztvevők.
A nukleáris energiatermelés hosszú távú perspektívájáról szóló, soron következő előadást Aszódi Attila jegyezte. Csak sajnálhatjuk, hogy a széles közvéleményben és az érintett szakmai körökben is vitát keltett témát érintő előadást végül a szerző távollétében egy munkatársa prezentálta.
Hasonlóan aktuális és közérdekű témát érintett Jörg Bauer, a GE Hungary vezetője, aki az internet ipari alkalmazásainak térhódításáról, indítékairól, lehetőségeiről beszélt a nemzetközi nagyvállalat „szemüvegén” át nézve.
A plenáris ülésszak zárásaként Monostori László akadémikus, egyetemi tanár tartotta meg Váncza Józseffel és Kádár Botonddal közösen jegyzett előadását a kiberfizikai gyártó és logisztikai rendszerek gyökereiről, a velük szemben támasztott elvárásokról, a kutatás-fejlesztés irányairól és eredményeiről.

A szekcióülések

A plenáris ülések előadásai lényegében „körvonalazták” az egész kongresszus legfontosabb témáit, amelyek számos aspektusát a szekcióülések részletezték tovább. A szekcióülések témakörei a következők voltak:

• Ipari biztonsági megoldások

• Ipari kommunikáció

• Irányítástechnika az energiaiparban

• Gyártásautomatizálás (1-2)

• Irányítástechnikai alkalmazások

• Szimuláció és modellezés

• Az irányítástechnika méréstechnikai vonatkozásai

A szekcióülések témaköreinek felsorolásából is kitűnik, hogy – a kétségtelenül meglevő, jól látható különbségek ellenére – ma egyre több ponton „fonódik össze” az ipari automatizálás két fő ágazata. Az ipari kommunikáció, a szimuláció, a modellezés vagy akár a biztonság mindegyik tématerületen egyformán nagy – és egyre növekvő – jelentőségű. Jónap Károly programbizottsági elnök arról tájékoztatott, hogy éppen ezért kellett szakítani a kezdetben felvetődött „háromszekciós” (folyamatautomatizálás – gyártásautomatizálás – „kiszolgáló ágazatok”) felbontással. Ez abban is megnyilvánult, hogy a szekcióülések egy részében nem lehetett egyértelműen elhatárolni egymástól a két szakmai ágat, ami igazolja a szervezőknek azt a meggyőződését, hogy az automatizálás tématerületei egyre inkább hasonló vagy azonos eszközrendszerre és módszertanra (is) támaszkodnak. Ennek „árnyoldalaként” viszont a hallgatók szembesültek gyakran azzal a dilemmával, hogy meg kellett fontolniuk a szekcióülés közbeni (esetleg többszöri) váltást a párhuzamosan futó előadások között.

A témák ismertetését még a címek és szerzők említése szintjén sem vállalhatjuk. Csak a főbb hangsúlyok kiemelését kísérelhetjük meg, már csak azért is szubjektíven, mert e sorok írója is csak legfeljebb a szekcióelőadások felét hallgathatta meg a „párhuzamos szervezés” miatt. Ennek alapján is felismerhető az ipari kommunikáció többféle szintjének és egyre bővülő szerepkörének jelentősége: ma már a terepi hálózat a hordozója – az adatok egyszerű „begyűjtésén” kívül – a diagnosztikai információknak is, amelyek révén lényegesen gazdaságosabb, a terepi készülékek objektív öndiagnosztikáján alapuló proaktív karbantartás lehetséges. Az ipari kommunikáció másik nagy területe az internet: ma már inkább követelmény, mint tervezési kuriózum az a megoldás, amelyben az üzemeltető bármilyen internettel ellátott helyről részletes információt kaphat az általa üzemeltetett termelőberendezésről, és be is avatkozhat annak működésébe. A digitális integrációval teljes mértékben „lefedett” gyártóipar, a német kormány által meghirdetett Industry 4.0 is jelentős szerepet kapott. Lényegében minden német előadó – részben vagy kizárólag – ennek a kezdeményezésnek a már elért eredményeivel, tervezett továbbfejlesztésével és lehetőségeivel foglalkozott. A ma már nélkülözhetetlen informatika a folyamatipar biztonsága és a robbanásbiztonság közötti – bár pontatlan, de hagyományos – „egyenlőségjelet” is felülírta; előadást hallhattunk a kiberbiztonság ipari informatikai vonatkozásairól is. Gyakran említették az előadók a „big data” fogalmát, gyakran talán nem is az általános, a roppant mennyisége és ismeretlen összefüggései miatt a „hagyományos” eszközökkel nem vagy nehezen analizálható adattömegként értelmezve. Az iparban talán inkább a nagy mennyiségű, értelmezés nélkül archivált adatok elővétele és korábban nem sejtett összefüggések és optimalizálási lehetőségek felismerése a fogalom értelme – újszerű szempontok és módszerek felhasználásával.

Kiállítás

Az IAC mindkét „felmenője”, a DCS és a GyAK eddigi gyakorlatában helyet kapott a „minikiállítás”, a rendezvény témájához illeszkedő tevékenységű gyártók termékbemutatója. Ennek előnyeit mindkét fél, kiállító és látogató egyaránt élvezhette: a kiállító garantáltan „válogatott”, „célzott” érdeklődésű látogatókra, a látogató pedig a számára érdektelen „néznivalóktól” mentes kiállításra számíthatott. Ez lehetett az oka, hogy a rendezők a hagyományaikhoz ragaszkodva az IAC-t is kiegészítették az „asztalnyi” – vagy alig nagyobb – kiállítóhelyekből álló bemutatóval. 16 cég választotta a bemutatkozásnak ezt a módját. A  kiállítók többsége iránt érdeklődés mutatkozott, de több kiállító is megfogalmazta, jobb időkihasználásra számított, mivel – bár a teljes időben elérhető volt a kiállító képviselője – az érdeklődés csak az előadásszünetekre korlátozódott.

Milyen volt?

Nem lenne teljes a tudósítás, ha nem próbálnánk meg (a szubjektivitás kockázatát is vállalva) „mérlegre tenni” az eseményt. Lássuk a kevés „mérhető” paraméter egyikét: a résztvevők számát. Az esemény sajtótájékoztatóján elhangzott adat szerint ez 170 és 180 közé tehető. Ennél mindenképpen többet várhattunk, hiszen ha csak a DCS és a GyAK általam ismert minimális látogatottsági adataiból következtetünk, és kiegészítjük azzal, hogy a kongresszus vállaltan nemzetközi jellege miatt a külföldi részvétel növekedésére is számítani lehetett, egy 300-as részvétel sem lett volna „várakozáson felüli”. Természetesen esetünkben is igaz, hogy „minden kezdet nehéz”, de éppen a DCS és a GyAK miatt ez a rendezvény már nem volt „kezdet” a szó szoros értelmében. Tartalmilag és a hazai „érdeklődői piac” méreteinek ismeretében semmiképpen sem, csupán a helyszínválasztásban és a rendezésben tért el jelentősen az „elődöktől”. Megint csak a DCS tapasztalataira hivatkozhatunk, amelynek helyszíne és rendezése az utóbbi évtizedben már „stabilizáltnak” volt mondható. Mégis nagyon jelentős változásokat (becslésem szerint kb. 100 fős csökkenést) regisztrálhattak a rendezők már egyedül  a „válságtünetek” következtében. A részvételi szám tehát (különösen az utóbbi néhány évben) erősen árérzékeny. Ugyanaz a részvételi költség, amely az egyik évben még könnyen elfogadható volt, a másikban már megfontolásra késztette a résztvevőket delegáló cégeket. Nincsenek összehasonlítható számok a birtokomban, ezért csak nagyon óvatosan kockáztatom meg azt a feltevést, hogy az IAC (a nagyvonalúbb rendezés és a költségesebb szállás miatt) már elég drága lehetett ahhoz, hogy a kisebb teherviselő képességű vagy éppen takarékosabb „üzemmódban” működő cégek inkább „kihagyják”. Sokszor emlegetett paraméter manapság az „ár/érték arány”, még ha ennek számszerűsítésére ritkán is nyílik lehetőség. Bizonyára az „ár/érték arány” ezúttal „rendben volt”, a magasabb részvételi költségért többet is kapott a résztvevő. E konferencia viszont talán az az eset, amikor inkább az abszolút költségszintet ítéli fontosabbnak a részvételt mérlegelő vállalkozás, különösen mert a kongresszus elsődleges értéke, a szakmai tartalma nem függ az esemény „turisztikai” vonatkozásaitól.
És végezetül még egy megjegyzés. Minden szakmai rendezvényen előfordul(hat) odautazó és „helyben lakó” résztvevő. Nem célszerű figyelmen kívül hagyni, hogy melyikük milyen arányt képvisel, mivel a két csoport igénye az esemény ütemezése, időrendje iránt erősen eltér. Az odautazó, aki a rendezvénynek helyet adó hotelben száll meg, jól tűri a „ráérős”, nagy szünetekkel megszakított szervezést. A helyben lakó viszont úgy érzi, mintha munkába járna: reggel érkezik és este távozik (többnyire autóval), ezért a jobb időkihasználású, „pörgősebb” szervezést részesítené előnyben. Az IAC esetében a budapestiek és a hotelben megszálltak egyike sem volt igazi többségben a másikhoz képest, nehéz lehetett tehát mindkét csoport igényeinek egyformán megfelelő időrendet kitalálni. Tudjuk, egy kongresszus sohasem „nettó” szakmai esemény, fontos a „társasági” kísérőrendezvények kapcsolatápoló és -építő, sőt (uram bocsá’) relaxációs szerepe is. Ezért nem mellékes, hogy mindez a résztvevők minél nagyobb többsége számára zavartalanul élvezhető időrendben valósuljon meg. Az ellentmondás feloldására másik színhelyet választva az odautazók kerülhetnének többségbe, és egy „szezonon kívüli” színhelyen talán olcsóbban is elérhető a színvonalas ellátás.
Bizonyára senki sem készített olyan felmérést, hogy az IAC-t megelőzően inkább DCS-en vagy inkább GyAk-on vett-e részt a látogató. Magam többször is részt vettem mindkettőn és (megint csak a tévedés jogát fenntartva) úgy vélem, a DCS-ről ismerős arcok voltak többségben. Akik a gyártásautomatizálási szakterületről feltűnően „alulreprezentáltak” voltak, azok a hazai gépjárműgyártók és a beszállítóik képviselői. Ez azért is kár, mert a hazai ipar legnagyobb értéket előállító és leginkább automatizált ágazatáról van szó, az ottaniak tapasztalataira feltétlenül kíváncsi lett volna a kongresszus közönsége. De az előadók is örültek volna, ha mondandójuk közvetlenül eljut a gépjárműipart képviselő hallgatókhoz. A következőkben érdemes lesz nagyobb figyelemmel lenni arra, hogy ennek a hatalmas ágazatnak az érdeklődését is felkeltsék az IAC szervezői. Ugyanez mondható el azokról a külföldiekről, akik nem előadóként, „csupán” potenciális hallgatóként érdeklődhetnek a kongresszus iránt.

A szakmai tartalom

Ha a kongresszus részvételi számai el is maradtak a várakozástól, a szakmai tartalomra (megint csak szubjektív vélekedés) érdemes volt odafigyelni. Azt talán felesleges mondani, hogy „forradalmi újdonságokról”, máshol még be nem jelentett eredményekről itt nem nagyon hallhattunk, de a hangsúlyok, az elmúlt évekhez képest nagyobb nyomatékkal emlegetett témák, a gyakorlati eredmények mindenképpen gondolatokat ébreszthettek a résztvevőkben. Az esemény „nemzetközi kongresszusként” definiálta magát, ami az előadások sorában mindenképpen jól érzékelhető is volt. A külföldi előadókat gyakran azért is jó hallgatni, mert egy nemzetközi rendezvényre már nem „akárki” jön, hanem az esetek többségében rendkívül felkészült – és az előadás „művészetében” is járatos – szakember (mondjuk így: profi „igehirdető” ☺), aki alaposan összeállított, „kipróbált”, átgondolt anyagot ad elő, többnyire érthető, választékos angolsággal.
    Már utaltam arra, hogy még az „egyoldalú szakmai érdeklődésű” hallgatónak is gyakran érdemes volt váltania a párhuzamosan futó szekcióülések között. Ez egyfelől azért nem volt egyszerű, mert az első és a nyolcadik emelet között kellett „ingázni” (szerencsére a liftet már feltalálták ☺). Sokkal nagyobb gondot jelentett, hogy a párhuzamosan futó előadások időzítése időnként teljesen „szétcsúszott”, mivel az előadók némelyike „koppanásig” (vagy azon túl is) kihasználta az időkeretét, amelybe elvileg még a hallgatói kérdéseknek is bele kellett volna férnie.

    
Összegezve: az IAC 2014-et sokkal értékesebbnek láttam, mint azt az érdeklődés alapján gondolhatnánk. A kezdeményezés pedig fontos összetevője annak a folyamatnak, amelyben a hazai ipar egyre jobban támaszkodik a magyar automatizálási cégek és szakemberek kompetenciájára. A szervezők elképzelése szerint a következő évben a GyAK és a DCS ismét a saját útját járva szervezi meg a maga soron következő konferenciáját. A szervezőknek érdemes felhasználnia a következő IAC-ig tartó időszakot, hogy a kezdet nehézségeiből okulva, a vitathatatlan szakmai erényeknek pedig minél nagyobb publicitást adva már jó előre felkeltsék iránta az érdeklődést. Lapunk a maga eszközeivel támogatja ezt a törekvést.

Szerző: Tóth Ferenc 

Még több IAC