Skip to main content

E-IoT alkalmazás – 3. rész

Megjelent: 2022. június 14.

Endrich lidAz E-IoT koncepció hazai
és külföldi sikerei

Cikksorozatunk jelen részében kicsit eltérünk a szokásoktól és ahelyett, hogy technikai részleteket mutatnánk be, egy kicsit szeretnénk beszélni azokról a sikerekről, amit az Endrich budapesti fejlesztőcsapata az elmúlt hetekben, hónapokban ért el hazai és nemzetközi kiállításokon és fórumokon. Az E-IoT koncepció 2020-as debütálása a nürnbergi EmbeddedWord 2020 kiállításon már előrevetítette, hogy az IoT területén tevékeny mérnöktársadalom nagy örömmel fogadja majd egy olyan komplett tesztinfrastruktúra megjelenését, ami segíti a munkájukat alkatrész, kész megoldás és szoftveres szolgáltatások tekintetében egyaránt. Ezt számos cikkben, a Magyar Elektronika hasábjain is részletesen tárgyaltuk korábban. Az Endrich GmbH vezetése ezen tapasztalatok alapján zöld utat adott a budapesti kompetenciaközpont létrehozásához és a koncepció továbbfejlesztéséhez. Így a közeljövőben lehetővé válik a saját ötletek alapján, illetve a vevői megrendelésre történő termékfejlesztés is egy eddig csupán technikai alkatrész-disztribútorként működő cégnél. A 2020. évben, a pandémia után a fizikai megjelenést elsőként lehetővé tévő – rendhagyóan októberben megrendezett – Hungexpo Ipar Napjai kiállításon az Endrich „aratott”, és két kategóriában is nagydíjat nyert. Természetesen a fejlesztések ezután gőzerővel folytak tovább, és nemzetközi szinten is szerettük volna megméretni magunkat.

 

Endrich 1

 

Az első nemzetközi megmérettetést a Sensor+Test 2022 kiállításhoz kapcsolódó AMA Innovation Award pályázat jelentette.
Az E-IoT koncepció – bár nem került a díjazott négy pályamű közé – az első harminc innováció között végzett, így bekerült az idei katalógusba (https://www.ama-sensorik.de/fileadmin/Innovationspreis/2022/Broschuere_20220502_fin.pdf).

Ezzel párhuzamosan több 2022 tavaszi megmérettetésen is részt vettünk, amelyek közül Magyarországon kiemelkedik a Yettel IoT LiveShow és a Hungexpo Ipar Napjai kiállítás. Előbbi eseményen a közönségszavazatok alapján nem sokkal maradtunk le a győztes pályaműtől, azonban a második esemény nagyon értékes eredményt hozott számunkra. Mivel a koncepció már a 2020-as kiállítási nagydíjat elnyerte, idén az egyik olyan speciális alkalmazással pályáztunk, ami az E-IoT koncepcióra épül, azonban valós ipari környezetbe helyezi, és felhasználásával a megelőző karbantartás támogatása valósul meg. A Magyar Elektronika egyik előző számában részletesen beszámoltunk a testvércégünkkel, az euroLighting GmbH-val közösen fejlesztett intelligens UV-C légtisztító berendezések telemetriai egységéről – ezt az eszközt és a köré épülő hardver- és szoftverinfrastruktúrát választotta cégünk az idei pályaműként.
Nagy örömünkre a pályázat (Hagyományos berendezéseket távfelügyeleti és telemetriai funkciókkal kiegészítő „SMART-loT-Kit” egység és az „Okos” légtisztító) elnyerte a 2022-es Ipar Napjai, Machtech és Automotive kiállítás Nagydíját, amelyet az alapító tulajdonosunkkal és az euroLighting GmbH ügyvezetőjével, Wolfgang Endrich úrral közösen vehettünk át Dr. György Lászlótól az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárától az ünnepélyes megnyitón idén májusban.

 

Endrich 3

 

És még ekkor sem ért véget ez az álomsorozat, hiszen időközben az E-IoT koncepció értékes jelölést kapott a German Design Council által évente megrendezett German Innovation Award versenyen. A jelölés maga is olyan elismerés, amire büszkék voltunk, hiszen a zsűri olyan szakemberekből áll, akik az adott területen vezető szerepet betöltő cégek innovációs központjainak élén nap mint nap találkoznak értékesebbnél értékesebb fejlesztésekkel. A Festo kutatási és innovációs alalnöke, Dr. Elias Knubben, a Lufthansa innovációs hubjának ügyvezetője, Christina Wang, Michael Kruza, a Deutsche Telekom fejlesztési vezetője és még több elismert német szakember alkotta bizottság ítélte oda az idei díjakat és nagy örömünkre az Endrich budapesti irodájában született, magyar mérnökök által megálmodott, kidolgozott és folyamatosan fejlesztett termék- és szolgáltatáscsalád elnyerte a German Innovation Award 2022 díjat az Excellence in Business to Business kategória Connectivity témakörében
(https://www.german-innovation-award.de/en/winners/preis/gewinner/endrich-iot-plattform-hardware-software-toolkit/).
A díjat Berlinben, stílusosan a Futurium múzeumban megrendezett május 24-i gálán vehettem át az Endrich  Bauelemente Vertriebs csoport CEO-jával, tulajdonosunkkal Dr. Christiane Endrich asszonnyal közösen.

 

Endrich 2

 

Természetesen maguk a díjak – bár rendkívül büszkék vagyunk rájuk – önmagukban csupán eszmei értéket képviselnek, a koncepció hasznosítása hozhatja el az igazi sikert. Ezen dolgozunk nap mint nap az általam irányított mindkét területen, mind a nemzetközi értékesítésben keressük azokat a csatornákat, ahol valódi (IoT megoldást feltételező) termékigények merülnek fel, mind pedig a budapesti fejlesztőközpont munkatársaival próbáljuk előre kitalálni azokat az irányokat, ahol majd további sikerekre számíthatunk. A következő ilyen terület az E-IoT koncepció kiterjesztése egy lokális vezeték nélküli MESH-szenzorhálózattal, ahol az E-IoT egylapos számítógép a 868 MHz-es ISM sávban működő lítiumelemes táplálású intelligens szenzorok számára Gateway-ként szolgál az IP világ felé. Természetesen itt is a NarrowBand és az LTE-M technológiákat hívjuk segítségül az adatok felhőbe juttatásához. Ennek az új koncepciónak első alkalommal való bemutatására a júniusban megrendezésre kerülő nürnbergi EmbeddedWorld 2022 kiállításon kerül sor, ahol az Endrich szinte teljes egészében az E-IoT koncepció népszerűsítését tűzte ki célul, elsősorban a hagyományos készülékek „okosítását” előtérbe helyezve. Természetesen nem hiányozhat ennek az újdonságnak a bemutatása a Magyar Elektronika hasábjairól sem, cikksorozatunk következő része erről fog szólni. Következő fejlesztési irány egy olyan új egylapos ARM alapú számítógép fejlesztése, amely integrálja mind a helyi 868 MHz alapú MESH- szenzorhálózatot, mind pedig az ipari környezetben használatos egyéb vezetékes szabványos szenzorinterfészeket (RS485 vagy 4-20 mA áramhurok), és képes az ilyen felülettel rendelkező bármilyen szenzor adatainak fogadására és felhőbe juttatására. Ez a termékújdonság várhatóan az őszi lyoni és párizsi SIDO kiállításokon, a plovdivi nemzetközi vásárban, valamint a müncheni Electronica 2022 kiállításon kerül bemutatásra. A magyar mérnökök számára az idei TECHFerence konferencián nyújtunk lehetőséget az újdonságok részletes megismerésére.
És végül, de nem utolsósorban szeretném ezúton is megköszöni kollégáimnak Kocsis Csabának és Veresegyházy Zsoltnak, hogy ezen az örömteli, de rögös úton velem tartottak, és ezeket a sikereket együtt elérhettük.

Szerző: Kiss Zoltán, Export Igazgató – Head of R&D –
Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH

 

Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH
Sales Office Budapest
1191 Budapest, Corvin krt. 7–13.
Tel.: + 36 1 297 4191
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.endrich.com

 

E-IoT alkalmazás – 2. rész

E-IoT alkalmazás – 1. rész

 

E-IoT alkalmazás – 4. rész

E-IoT alkalmazás – 5. rész

E-IoT alkalmazás – 6. rész

 

#917842