Ultrahangos érzékelő új „köntösben”
Megjelent: 2021. október 11.
Az ifm electronic korábbi hagyományaihoz híven, ismét újragondoltunk egy már jól bevált szenzortípust, és a piac új igényeihez igazodva felturbóztuk azt. Lényegesen robusztusabbá és szélesebb körben használhatóvá tettük, és – ahogy eddig minden új szenzorunkat – ezt is elláttuk
IO-Link kommunikációval.
Ultrahangos érzékelők működése
Az ultrahangos érzékelők a lézeres távolságérzékelőknél már jól ismert terjedési idő mérése alapján határozzák meg az adott folyadék vagy tárgy jelenlétét, illetve távolságát. Itt a fény helyett a tárgyról visszaverődő ultrahang terjedési idejét mérik és kalkulálják az aktuális távolságot. Ebből adódóan olyan helyeken is megbízhatóan alkalmazhatóak, ahol már az optikai érzékelők korlátokba ütköznek, például színes, fényes és tükröződő felületeknél. Az ultrahangos érzékelők még lyukacsos és rácsos felületek detektálására is alkalmasak. A hangkibocsátó felület folyamatos rezgésének köszönhetően az érzékelők felülete kevésbé szennyeződik, így akár poros helyen is használhatók.
M30-as teljesen fém ultrahangos érzékelő
Az ultrahangos érzékelőket elsősorban tartályokban és silókban használják különböző folyadékok és ömlesztett anyagok szintjének ellenőrzésére. Annak ellenére, hogy nem érintkeznek közvetlenül a közeggel, mégis súlyosan befolyásolhatják azok működését és élettartamát az agresszív közegek gőzei és füstjei. Az ifm legújabb teljesen fémházas ultrahangos érzékelőjének köszönhetően ez már a múlté. Az egész szenzor a csatlakozótól a membránig kiváló minőségű, teljesen ellenálló, rozsdamentes acélból készül, így ellenáll a károsító külső hatásoknak, ezzel jelentősen meghosszabbítva annak élettartamát. Ez a tulajdonsága különösen fontos az élelmiszeripari és egyéb higiéniás területeken, ahol a gépek és tartályok tisztítását nagy nyomású vegyszeres közeggel végzik.
IO-Link kommunikácó
IO-Link kommunikáció segítségével a mérési értékek digitálisan továbbíthatók, vagy beállítható a mérési tartomány. A megbízható működés folyamatos ellenőrzése mellett a visszhang minőségéről kapott visszajelzésnek köszönhetően az érzékelő beállítása optimalizálható a telepítés során.
Alkalmazhatóság
A teljesen ellenálló, rozsdamentes acélháznak köszönhetően az érzékelők olyan helyeken is használhatók, ahol a gyártási folyamatok során használt különböző anyagok a normál kialakítású változatok érzékelőfelületét károsíthatják. Ez a kialakítás ellenáll a hűtő-, kenőanyagoknak, bizonyos tisztítószereknek és savaknak, valamint tapadó anyagoknak, ezért kiválóan használhatók a szerszámgépiparban, élelmiszeriparban, vegyi- és gyógyszeriparban, illetve a háztartási vegyszereket gyártó üzemekben. Továbbá a magas IP védettségnek köszönhetően autómosó és vízkezelő rendszerekben is alkalmazhatók.
ifm electronic Kft.
9028 Győr, Szent Imre út 59.
Tel.: + 36 96 518 397
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ,
www.ifm.com