Témakör:
Az IoT nem csak az eszközök, de a hatalmas adatmennyiségek internete is - A mobilkommunikációs iparág válasza a kihívásokra
Megjelent: 2016. május 02.
A jövő rendszerei – például az eszközök internete, a bővített szélessávú mobil kommunikáció vagy az önvezető autók – rendkívüli teljesítőképességű mobilhálózatokat igényelnek. Ezek legújabb generációja, az 5G várhatólag megfelel majd a kihívásaiknak. Addig azonban – folyamatos technológiai fejlesztéseik révén – különösen az LTE / LTE-Advanced-hálózatok kiváló, fokozatos fejlődési átmenetre adnak lehetőséget.
Ha a 900 MHz-es GSM-szabvány 1990-ben történt „befagyasztását” tekintjük kiindulási pontnak, akkor a vezetékmentes digitális átvitel most ünnepeLTE-A[1] 25. születésnapját. Ennek ellenére nyoma sincs lassulásnak – éppen ellenkezőleg. A mobil kommunikációt alkalmazó területek adatéhsége továbbra is kielégíthe-tetlen, és folyamatos az igény a technológiai fejlesztések iránt.
A következő hat évben a mobilhálózati adatforgalom várhatóan megtízszereződik, a szakértők szerint exponenciálisan nő majd az egymással mobilhálózatokon kommunikáló eszközök száma (ez az IoT, az „eszközök internete”). Az Ericsson Mobility Report jelentése szerint csupán 2015 harmadik negyedévében 87 millióval nőtt a mobil előfizetők száma (ebből India részesedése 13 millió, Afrikáé 24 millió, Kínáé pedig 7 millió). Ezen előfizetések száma 2021 végéig – az előrejelzések szerint – 9,1 milliárd lesz. Egy tipikus okostelefon-felhasználó 2015-ben átlagos havi 1,4 Gbájtos adatforgalma 2021-re várhatóan 8,5 Gbájtra emelkedik. Ez a két tényező világszerte az adatforgalom exponenciális növekedését eredményezi.
Cikkünk ismerteti az óriási adatmennyiségek továbbítására jelenleg rendelkezésre álló módszereket, valamint azt, hogyan érik el a mobilhálózatok üzemeltetői, hogy előfizetőik a jövőben is kiváló minőségű szolgáltatást élvezhessenek.
A 2G-/3G-/4G-technológia és várható továbbfejlesztéseik
A különböző 2G (GSM, GPRS, EDGE), 3G (UMTS, HSPA, HSPA+) és 4G (LTE / LTE-Advanced (LTE-A)) alapú mobiltechnológiákat vizsgálva világosan látható, milyen jelentős javulást eredményeztek a bázisállomások és a vezeték nélküli eszközök közötti rádiós átvitel új módszerei, valamint a mobilhálózatok architektúrájának optimalizálása. Az egy eszközön elméletileg elérhető adatsebesség néhány száz kbit/s értékről (EDGE) a 42 Mbit/s sebességen át (HSPA+) több száz Mbit/s-ra (LTE/ LTE-A) emelkedett. A kereskedelemben kapható korszerű, LTE-A technológiájú eszközökkel ideális laboratóriumi körülmények között 600 Mbit/s érhető el. Valós hálózatokon – a terjedési viszonyok és a csatornák megosztása miatt – ennél kisebb az elérhető letöltési sebesség, mivel az összes aktív előfizető ugyanazon a rendelkezésre álló sávszélességen osztozik. Ennek ellenére az LTE/LTE-A technológiának köszönhetően jelentősen megnövekedett a kihasználható adatsebesség és hálózati kapacitás, amiben a következő újítások játszottak kulcsszerepet:
-
Felhasználónként nagy, 20 MHz rendszersávszélesség biztosítása, valamint akár öt ilyen 20 MHz-es csatorna összefogásának lehetősége bármely felhasználó számára (közismert nevén: Carrier Aggregation – CA, azaz vivőaggregálás). Az LTE-Advanced szabvány vonatkozásában ez a vivőösszefogás a 3GPP előírások 10-es változatának legjelentősebb továbbfejlesztése.
-
Adatfolyam-multiplexelés (MIMO-technológia), azaz 2, 4 és 8 antenna adó-, illetve vevőoldali tetszőleges kombinációjának alkalmazása bárhol.
-
Gyors OFDMA (ortogonális frekvenciaosztásos, többszörös hozzáférés) alapú multiplexelés, amelynél ezredmásodpercenként változtatható a frekvencia- és időbeli erőforrások kiosztása. Egy rádiós eszközhöz hozzárendelhető legkisebb erőforrásegység a 180 kHz-es frekvenciájú és 0,5 s időtartamú erőforrásblokk (Resource Block – RB).
-
Kiváló minőséget biztosító modulációs módszerek, konkrétan QPSK, 16QAM, 64QAM és 256QAM.
A letisztult hálózati architektúra és a tisztán csomagkapcsolt adatátvitel gyors hálózati válaszidőket tesz lehetővé. Az LTA-A alapú okostelefonok a régebbi technológiáknál sokkal gyorsabban töltik be a weboldalakat.
Az LTE / LTE-A bevezetésével a szolgáltatók ki tudták elégíteni a növekvő igényeket. A technológia sikerét mutatja az is, hogy az első kereskedelmi LTE-hálózat 2009 végi bevezetése óta világszerte 147 országban 442 ilyen kereskedelmi hálózatot valósítottak meg (forrás: Global Mobile Suppliers Association (GSA), 2015. október).
Az alábbiakban megvizsgáljuk, milyen fontosabb továbbfejlesztéseket hozott az LTE vonatkozásában a 3GPP testület (a szabvány „LTE-Advanced” vagy „LTE-A” néven is ismert, 10-es változatától kezdve).
Az LTE rendelkezik egy ún. továbbfejlesztett multimédia-szórásos, csoportcímzést alkalmazó szolgáltatással (Enhanced Multimedia Broadcast Multicast Service – eMBMS), melynek lényege, hogy ugyanazokat az erőforrásokat (frekvenciát és időt) egyidejűleg több előfizetőhöz lehet hozzárendelni egy adott cellán belül.
Ez rendkívül hatékony módszer például a mobiltévé-alkalmazások esetén, ahol sok előfizető veszi egyidejűleg ugyanazokat az adatokat. Ez az üzemmód hatékonyabbá teszi az új szoftverek telepítését is – ez ma általában még mindig eszközönként külön-külön, egyedi adatkapcsolaton keresztül történik.
Szinte minden vezeték nélküli eszköz rendelkezik WLAN-átvitellel, ezért ez a szolgáltatás megtalálható az otthonokban és sok nyilvános helyen is. Számos szolgáltató „forró pontok” létrehozásával kínál alternatív internetcsatlakozási lehetőséget közterületeken, például repülőtereken. Az internethozzáféréshez a felhasználónak egyszerűen csak be kell kapcsolnia a WLAN-funkciót. Vannak olyan vezetékmentes eszközök is, amelyek célalkalmazással, automatikusan váltják át WLAN-ra az adatkapcsolatot, ha kellően nagy térerejű „forró pontot” észlelnek. Ilyenkor minden adatforgalmat vagy mobilhálózaton, vagy WLAN-on keresztül bonyolít egy végberendezés. A 3GPP-előírások külön üzemmódot definiálnak olyan esetekre, amikor például egy e-mail alkalmazás fut a háttérben WLAN-on, miközben videoadatok átvitele folyik LTE-protokollon keresztül – ezt azonban (még) nem vezették be a lakossági hálózatokban. A szolgáltatók a WLAN és az LTE segítségével jelentősen fokozhatják rugalmasságukat, nagyobb adatsebességeket és kapacitást adva előfizetőiknek.
Alternatívaként a 3GPP-előírások 2016. márciusában megjelent 13-as változata lehetővé teszi az LTE/LTE-A használatát nem engedélyköteles frekvenciasávokban is (Licensed-Assisted Access, LAA). Ebben az üzemmódban nem váltanak át LTE-ről WLAN-ra, hanem az LTE-t használják – például a nem engedélyköteles 2,4 GHz-es ISM-sávban – az adatsebességet pedig vivőösszefogással (CA) növelik meg. Az LTE-adás előtti csatorna-ellenőrzést végző funkcióval („listen-before-talk”) is bővül, amellyel elkerülhetők az ütközések, és csak elegendő kapacitású sávtartomány foglalható el. A 3GPP tehát a WLAN- és az LTE-technológiát egymás kiegészítésére használja fel. Kereskedelmi szinten dől majd el, hogy elterjed-e a felsorolt megoldások valamelyike, és ha igen, akkor melyikük.
Az LTE-hálózatok minden cellában ugyanazt a frekvenciát használják, ami a határokon cellaközi áthallást okoz. Egy adott cella bázisállomására csatlakozó vezetékmentes eszköz veszi a szomszédos cella bázisállomásának jeleit is, amelyeket az a saját végberendezései számára sugároz ki. Ez az elérhető adatsebességet csökkentő zavarás különösen olyan heterogén hálózati környezetben okoz problémát, ahol több kis cella (femto- vagy pikocella) üzemel egy nagy cellán (makrocellán) belül. Jó példák erre a sétálóutcák. A nagy kapacitású, kis „forró pontok” forgalmas területeket fednek le, ugyanakkor egy magasabb szintű, adott városrészt ellátó cella vételkörzetében lehetnek. A zavarás mértékének csökkentésére vezették be a koordinált többpontos (Coordinated MultiPoint – CoMP) adást és vételt, melynek segítségével koordináltan lehet jeleket küldeni a cellahatáron lévő végberendezéseknek. A koordinálás különböző módokon valósítható meg. A legegyszerűbb esetben csak arról kell dönteni, hogy az elvileg rendelkezésre álló bázisállomások melyike végezze az átvitelt.
További megoldás lehet erőforrásblokkok hozzárendelése a vezetékmentes eszközökhöz, vagy a bázisállomások antennanyalábjának beállítása oly módon, hogy az a zavarjeleket minimalizálja. MIMO-technológiával és az alapsávi jel koordinált átalakításával (előkódolással) a cellahatárokon is optimális lefedettség valósítható meg. A 3GPP-szabvány 12. változatában megjelent újabb technológiai elem, a kettős csatlakozás tovább javítja a heterogén hálózatok szolgáltatási minőségét. A végberendezés úgy van beállítva, hogy két bázisállomásra csatlakozzon két különböző vivőfrekvencián. A magasabb szintű makrocellát a „mester” bázisállomás (LTE-ben eNodeB), a „forró pontot” – azaz egy piko- vagy femtocellát – pedig a „szolga” eNodeB látja el jellel. Ebben a konfigurációban a mester-bázisállomás a cellaforgalom, az eszközsebesség és további paraméterek alapján dönti el, hogy adatkapcsolat létesítéséhez a makrocellát vagy a „forró pontot” használja-e. A két lehetőség közötti átváltás rendkívül gyors, és nem igényel további jelzésátvitelt, ami sávszélességet takarít meg, és minimalizálja a hívásátadási hibákat. A vezetékmentes eszközöknél a cellahatáron fellépő zavarok csökkenthetők olyan vevők alkalmazásával, amelyek felismerik az ilyen típusú zavarjeleket, és megfelelő algoritmusokkal eltávolítják őket a vett jelből. Az ilyen számítások megkönnyítésére maga a hálózat is szolgáltathat további információkat a lehetséges zavarokról. Ezek a technológiai elemek az LTE-szabványban „tovább bővített cellaközi zavarszint-koordinálás” ( „Further Enhanced Intercell Interference Coordination – feICIC”), illetve „hálózati szinten támogatott zavarjelkioltás és -elnyomás” és („Network Assisted Interference Cancellation and Suppression – NAICS”) néven szerepelnek (az előbbi a 3GPP-szabvány 11-es, az utóbbi a 12-es változatában).
Különösen fontos az eszközök közötti kommunikáció („Device-to-Device – D2D”) bevezetése, ami két alapvető új funkciót valósít meg. Az első a hálózat által támogatott felderítő funkció, mellyel két – térben szomszédos – vezetékmentes eszköz képes felismerni egymást. A második az ilyen szomszédos eszközök közötti közvetlen – azaz nem a területet lefedő bázisállomáson keresztüli – adatátvitel. Amikor azonban legalább egy ilyen eszköz a cella lefedettségi területén van, a teljes folyamatot a hálózat hitelesíti és konfigurálja. Ezt a teljesen új funkcionalitást elsősorban közbiztonsági megfontolások motiválták. A tűzoltóság és a rendőrség alkalmazásainak nagy adatmennyiségeket (képeket, videókat) kell tudniuk cserélni kis létszámú embercsoportok között, akik közül egyesek a hálózat lefedettségi területén kívül, például egy égő épület pincéjében tartózkodnak. Az ilyen módon összekapcsolt végberendezések közötti adatcsere eleinte közbiztonsági és védelmi alkalmazásokra korlátozódik. Kezdetben a nagyközönség csak az alkalmazáshoz kapcsolódó adatszórási szolgáltatásokat használhatja. Elképzelhetők más felhasználási modellek is, ezekről folyik is vita az 5G-szabványok fejlesztési folyamatában. Ilyen modellek különösen járműipari alkalmazásoknál jöhetnek szóba, például az önvezető autók esetleges támogatása kapcsán.
Bár az LTE/LTE-A hálózatok teljesítménye nő, az átfogó 4G-alapú lefedettség elérése még időbe telik. Továbbra is kritikus fontosságú a 2G- és a 3G-rendszerek közötti hatékony hívásátadás. Van azonban számos olyan alkalmazás, amelynél kis adatsebesség is elegendő. Itt a fő cél költséghatékony működés és hosszú akkumulátor-élettartam. Ilyen „gépek közötti” („Machine-to-Machine – M2M”) környezetben gyakran használnak többéves időtartamra tervezett, például GPRS-átvitelt alkalmazó modulokat. Az LTE/LTE-A azonban már eddig is számos újítást vezetett be az M2M-alkalmazások támogatására. Az LTE-szabvány tartalmaz például a felhasználói végberendezések vonatkozásában egy új, ún. 0-ás kategóriát, amely az M2M-eszközök megvalósítását könnyíti meg (csökkentett adatsebességet enged meg és nem támogatja a MIMO-átvitelt). Vannak új folyamatok is, amelyek megakadályozzák a mobilhálózat túlterhelését olyan esetekben, amikor sok M2M-eszköz próbál egyidejűleg hozzáférni a hálózathoz. A 3GPP-szabvány 13-as változatához kapcsolódóan egyéb továbbfejlesztések is folyamatban vannak, például csökkentett (200 kHz-es) sávszélesség alkalmazása és a segédvivők távolságának 15 kHz-ről 3,75 kHz-re való csökkentése is.
Az eddigiek alapján biztosnak látszik, hogy az LTE/LTE-A-technológia egyelőre mind a mobil adatforgalom, mind az M2M/IoT-terület növekvő követelményeit kielégíti. Az új generációs (5G) eszközök szabványainak kidolgozása során átfogó vita folyik a továbbfejlesztett, szélessávú mobilalkalmazásokról és az eszközök internetéről (IoT) is.
Miért akarja az ipar már 2020-ra (sőt, regionálisan akár már 2018-ra) bevezetni a mobilkommunikáció következő generációját? Az első ok az, hogy az előfizetők folyamatosan növekvő száma és az egyre nagyobb elvárt adatsebességek miatt az LTE/LTE-Advanced az összes továbbfejlesztés ellenére sem lesz képes hosszú távon kielégíteni az igényeket. A második ok egy új, az egész iparágat lefedő alkalmazás-osztály létrehozása, amelynek célja a mobilhálózatok késleltetésének jelentős csökkentése. Az ilyen alkalmazásoknak legalább egy része rendkívül biztonságos és megbízható összeköttetéseket fog megkövetelni. Ezek lehetővé fogják tenni a mobilkommunikáció felhasználását a járműiparban (például önvezető járművek esetében) és az Industry 4.0 kezdeményezéshez kapcsolódó alkalmazásokban, amelyek új bevételi forrásokat nyitnak meg a mobilszolgáltatók számára.
Az LTE/LTE-A-technológiával nem lehet 1 ms körüli késleltetéseket elérni. A műszaki érvek mellett megjegyzendő, hogy a korábbi fejlesztési ciklusok alapján a következő technológiai lépés 2020-ban várható: a GSM-et 1990-ben, az UMTS-t 2000-ben, az LTE-t 2010-ben vezették be. Fontos szempont az is, hogy a 2020-as olimpiai játékok házigazdája Japán lesz, amely nagy részt vállal az 5G kifejlesztésében (természetesen nem csak az olimpia miatt).
A kutatóintézetek, valamint a vezetékmentes kommunikáció vezető vállalatainak fejlesztési osztályai máris kiterjedt vizsgálatokat folytatnak az 5G-technológia terén. Ezek az erőfeszítések elsősorban négy olyan területre összpontosulnak, amelyek megoldást jelenthetnek a jövőbeni követelményekre. A kezdeti kutatások azt fogják meghatározni, hogy mely további frekvenciasávokat lehet felhasználni a sávszélesség jelentős növelésével. Ez a kutatás a 100 GHz-ig terjedő spektrumra terjed ki és 2 GHz-es sávszélességeket feltételez. Ebben a tartományban kulcsszerepet játszanak a csatornák jelentősen megváltozott hullámterjedési tulajdonságai. A kutatóknak először elemezniük kell ezeket a körülményeket, és csak ezt követően tudják kidolgozni, tanulmányozni az új technológiák felméréséhez megfelelő csatornamodelleket (a következő cikkben ismertetjük a lehetséges csatornák elemzésének módját). Tanulmányozzák a sokelemes (százas nagyságrendbe eső) adó- és vevőantennák alkalmazhatóságát is, melyek révén korszerű MIMO-technikákkal megnövelhető az adatsebesség a frekvenciaspektrum 6 GHz alatti részeiben is. A nagyfrekvenciás tartományban csak ezzel lehet biztosítani a megfelelő cellaméretek eléréséhez szükséges antennanyereséget. Folyamatban van új rádióátviteli technológiák megvitatása is, az extrém nagy frekvenciák felhasználása és a rendkívül gyors reakcióidők érdekében. Egyes ilyen megoldások az LTE-ben megvalósított OFDM-technológián alapuló, további szűrőfunkciókat is tartalmaznak. Példa erre az univerzális szűrésű, többvivős („Universal-Filtered Multicarrier – UFMC”) átvitel, a szűrőblokk alapú, többvivős technika („Filter Bank Multicarrier – FBMC”), az általánosított frekvenciaosztásos nyalábolás („Generalized Frequency Division Multiplexing – GFDM”), illetve a szűrt (vagy rugalmas) ortogonális frekvenciaosztásos nyalábolás („Filtered Orthogonal Frequency Division Multiplexing – f-OFDM”). Vizsgálnak egy hatékonyabb hálózati topológiát is, amely már jelenleg is használatban van. Ennek alapvető célja kifejezetten mobil-kommunikációs szoftverfunkciók megtervezése és nyílt hardverplatformokon történő megvalósítása. Ez lehetővé tenné belső mobilhálózatok kiterjesztett csomagkapcsolt átvitelt alkalmazó csomóponti funkcióinak (EPC) és a bázisállomások alapsávi funkcióinak kedvezőbb költségű megvalósítását, valamint azt is, hogy hardverhiba esetén a szolgáltatók ezeket a műveleteket más platformokra helyezzék át. Végeredményként a folyamatok hasonlóak lesznek az adatközpontokban jelenleg használtakhoz.
A hálózati funkciók virtualizálása („Network Function Virtualization – NFV”), a szoftver alapú hálózat („Software Defined Networking – SDN”) és a hálózatszeletelés („network slicing”) segíti e funkciók rugalmas megvalósítását mobilhálózatokon. Itt fontos megjegyezni, hogy jelenleg zajlik – ebben az összefüggésben – a biztonsági szempontok részletes megvitatása is.
Összefoglalás
A nagy teljesítőképességű LTE/LTE-A-technológia segítségével, az LTE és a már meglévő 2G/3G-hálózatok közötti fennakadásmentes együttműködésnek köszönhetően, valamint a WLAN-technológia kiegészítő alkalmazásával a szolgáltatók képesek kielégíteni előfizetőik egyre nagyobb tömegű adatigényét. Üzenetszórással, többesküldés használatával is fokozható egy rendszer rugalmassága. Az M2M-alkalmazások emellett máris jelentős szerephez jutnak. A jövőben egymással kommunikáló eszközök (IoT) egyre növekvő száma és az egyes iparágak (járműipar, egészségügy, robotvezérlés stb.) vertikális ágai támasztotta új követelmények várhatóan további jelentős fejlesztéseket tesznek majd szükségessé. Ez az oka, hogy a mobilhálózati kommunikáció 2020-ra és azon túl tekintő kutatói máris 5G-alapú hálózatokkal foglalkoznak. A Rohde & Schwarz és leányvállalatai, a SwissQual és az ipoque mérőműszerek átfogó választékát kínálják e területen, valamint aktív részt vállalnak az 5G-alapú hálózatok kutatásában és fejlesztésében.
Hogyan segítik a munkát a mérőműszerek?A mérőműszerek központi szerepet játszanak mind az új technológiák bevezetése, mind a hálózatok üzemeltetése során. A mobileszközök, komponensek, bázisállomások és kapcsoló csomópontok kifejlesztéséhez és gyártásához számtalan vizsgálati megoldásra van szükség. A hálózat telepítéséhez és viselkedésének ellenőrzéséhez is méréstechnikai megoldások szükségesek.A szolgáltatóknak először alaposan meg kell vizsgálniuk a hálózataik üzemeltetéséhez megfelelő infrastrukturális termékeket. Ezeket műszerekkel – például jelgenerátorokkal, jel- és spektrumanalizátorokkal – minősítve választhatják ki a legjobb jellemzőkkel rendelkezőket. A GCF (Global Certification Forum) tanúsító szervezet vizsgálatok széles körét követeli meg a vezetékmentes kommunikációs berendezések tanúsításának előfeltételeként. Sok szolgáltató – egyedi hálózati követelményeitől függően – további vizsgálatokat is előír. A mérőműszerek – mint például az R&S®CMW500 szélessávú rádiókommunikációs tesztelő – emulálják az összes szükséges hálózati funkciót és – a megvalósított protokollok vizsgálatával – ellenőrzik, hogy helyesen működik-e a vezetékmentes eszköz, továbbá hogy áramkörei helyesen vannak-e megvalósítva (például le tudja-e adni az előírt legnagyobb adóteljesítményt). Az 1. ábra az elvárásokat kielégítő megfelelőségvizsgáló rendszereket szemlélteti – ilyen például az R&S®TS8980.
|
[1] Elnézést a szójátékért. A fordító – úgy tűnik – nem tudta kihagyni a csak magyar nyelven kínálkozó vicclehetőséget ☺ ‑ A Szerk. megj.
Meik Kottkamp – Rohde & Schwarz
Rohde & Schwarz Budapesti Iroda
1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.
Tel.: +36 1 412 4460
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.rohde-schwarz.hu
Még több Rohde & Schwarz
Címkék: Rohde&Schwarz | LTE | LTE-A | IoT | M2M