Témakör:
A 19. DCS-konferencia margójára
A következő évtől másképp folytatódik a folyamatirányítási szakma hagyományos éves találkozója, megváltozik a két évtizede megszokott rendszer. Rövid, szubjektív beszámoló az idei sikeres konferenciáról, és riport az automatizálási szakma jövő évben bemutatkozó új rendezvénystruktúrájáról.
2014 új kísérlete – az első IAC-kongresszus
Nem meglepő: mint egy jól gondozott, „bejáratott” motor, úgy működött a nagy múltú DCS-konferencia az idén (is) Lillafüreden. Megfordult a résztvevők számának, az elmúlt egy-két évben tapasztalható átmeneti csökkenésének tendenciája, ebben az évben ismét 300 feletti regisztrált résztvevő – hallgató, előadó és kiállító – töltötte meg a Palotaszálló konferenciatermeit. Szakmai értelemben sokkal inkább „evolúciós” jellegű előadásokat hallhattunk, és ez nem csak azokra igaz, amelyek egy-egy részterület, például az oroszországi kőolajszivattyú-állomások automatizálásának vagy a telemechanikai rendszerek felépítésének néhány évtizedes fejlődéstörténetét tekintették át. Az ismertetett technológiai újdonságokról (például a virtuális DCS-rendszerekről) is inkább ugyancsak evolúciós jellegű, kis lépésekkel történő térnyerésük kapcsán hallhattunk ismertetéseket. Régi igényt elégített ki a programbizottság azzal, hogy a DCS-konferencia „névadó” – és ezért is érthetően elmaradhatatlan – szekciótémája mellé az idén a folyamatanalitikát választotta a konferencia másik – de nem második –, erőteljes és informatív szekciójának tárgyául. Jó volt hallani ezen belül néhány kifejezetten „környezetorientált” fejlesztésről is, amelyek egyikét a programbizottság is érdemesnek gondolta a plenáris ülésszakba beválogatni. A három éve történt vörösiszap-katasztrófa utóhatásait vizsgáló, vízminőség-monitorozó konténerállomás tapasztalatait is érdeklődéssel figyelhettük, már csak azért is, mert egy ifjú kolléganőnk, Futó Petra (Combit Zrt.) tartotta az előadást, magabiztosan és lényegre törően, a DCS-konferencia történetében eddig szerepelt női előadók sajnálatosan rövid sorához csatlakozva.
Kékesi Tamás rektorhelyettes megnyitója
A plenáris ülés hallgatósága
Nem hallhattunk viszont az országban folyó „nagy projektek” jelenéről és jövőjéről – igaz, ennek az okait elsősorban a „szakmán kívül” kell keresni. Biztosak lehetünk abban, hogy az ilyen beruházásigényes folyamatipari létesítmények építésének, rekonstrukciójának fellendülésével számos ilyen – egyelőre nagyon hiányzó – előadás hallgatói lehetünk ismét. Ám ezt nem csupán a szorosan vett folyamatautomatizálási, irányítástechnikai szakma várja feszült figyelemmel, hiszen ez a gazdasági növekedés biztos jele és nélkülözhetetlen feltétele, és mint ilyen, mindannyiunk elemi érdeke is. Kisebb – de kkv-nagyságrendű tervező-kivitelező cégek számára többéves megélhetést jelentő – felújítási, bővítési projektekről azonban örömmel hallottam a fehér asztal mellett is központi témaként szereplő, szakmai beszélgetésekben.
A konferencia haladó hagyománya az előadások szüneteiben a Palotaszálló hátsó teraszán „levegőző” hallgatóság is. Ehhez az idén minden feltétel adva volt. A kellemesen melengető őszi napfényt ugyan a „természetfelelős” intézte el, de az idén – örömteli meglepetésként – már nemcsak a hotel, de a környezete is kiérdemelte a „sokcsillagos” minősítést. Rendezték a Szinva-vízesés környékét és a Palotaszálló alatti teraszos függőkertet is. A már meglevő József Attila-szoborhoz és emléktáblához márványba vésett versidézetekkel díszített, ápolt, gondozott, esztétikus emlékpark is társult, a parkon „tanösvény” halad keresztül, amelynek állomásain elegáns kivitelű, magyar és angol nyelven bőséges információt adó üvegtáblákról szerezhet ismereteket a látogató. A függőkertben valóban nagyvonalúan megoldott közvilágítás és térfigyelő kamerarendszer is helyet kapott, ezért talán remélhető, hogy az EU-pályázatból finanszírozott, szeptemberben befejezett park sokáig szolgál majd a szálló méltó környezetéül.
Kávészünet
Már hivatalos az információ a jövő évi kongresszusról
Úgy vélem, kifejezetten kellemes élmény volt az idén a DCS-rendezvény résztvevőjének lenni. Ez természetesen a megfigyelő újságíró szubjektív véleménye, de bízom abban, hogy sok más résztvevő is osztja. Ezt a rendezőknek, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézete munkatársainak köszönhetjük.
A sok éven át a konferencia „motorjaként”, fő szervezőjeként érdemeket szerzett Dr. Jónap Károly az idén engedhette meg magának először azt a viccet, hogy „elegáns kívülállóként” azzal az „álnaiv” kérdéssel forduljon a regisztrációnál szorgoskodó „új generációhoz”, hogy „Tessék mondani, jó helyen járok? Ez itt a décsé-konferencia?”. Ami persze az idén sem jelentette azt, hogy Károly ne kísérte volna figyelemmel az egész eseménysorozatot, de „kézi vezérléssel” beavatkoznia talán már nem kellett. A DCS tehát továbbra is jó kezekben van.
Szokás mondani, hogy „nyerő csapaton – vagy ez esetben így is mondhatjuk: bevált konfiguráción – ne változtass”. Ennek ellenére a rendező csapat komoly változtatásra szánta el magát. Eddig csak meg nem erősített információként hallhattuk, de most már hivatalosan, az időpont és a helyszín pontos megjelölésével is bejelentették, hogy 2014 nem a huszadik DCS-konferencia éve lesz Lillafüreden, hanem az első IAC-kongresszusé (International Automation Congress – Nemzetközi Irányítástechnikai Kongresszus) Budapesten. Nem véletlen, hogy az új rendezvény nevéből elmaradt a közvetlen utalás a folyamatautomatizálásra, ugyanis a 2014. évi kongresszus egyben a „diszkrét automatizálás” vezető rendezvénye is lesz, a DCS-konferenciát az eddig Kecskeméten, Győrben, majd kétszer Veszprémben megrendezett Gyártásautomatizálási Konferenciával egybeolvasztva. Az IAC programbizottsága a DCS-19 alkalmát használta ki arra, hogy az előadások benyújtására való felhívást (Call for Papers) is közzétegye. A további részletekről a Dr. Jónap Károllyal készített interjúnkból tájékozódhat az olvasó.
Tóth Ferenc
Interjú Dr. Jónap Károllyal, az IAC-2014 folyamatautomatizálási programbizottságának elnökével |
Tóth Ferenc: Köszönöm, hogy beszélgethetek veled az automatizálási rendezvénynaptárban tervezett jelentős változtatásról. Régi „rögeszmém”, hogy az automatizálás két ágát, a folyamat- és a gyártásautomatizálást nem mindig célszerű élesen szétválasztani, és örülök, hogy ez az elv az IAC megjelenésével a szakmai találkozók szintjén is megjelenik. Milyen szempontokat képviseltek ennek a rendezvénynek a „kitalálása” közben, és milyen reményekkel vágtok neki a szervezésnek?Jónap Károly: Négy igény merül fel egy ilyen rendezvénnyel kapcsolatban – mindegyik egyforma súllyal esik a latba. Az első, hogy legyen egy integrált Process és Factory Automation konferencia. Ez nem is konferencia, hanem kongresszus lesz az átfogó jellege miatt. A második szempont, hogy nemcsak hogy egy helyen, azonos keretben legyenek rendezve, hanem hogy konvergál a két terület egymáshoz. Ugyanazokat a hardvereszközöket, hasonló szoftvereket használ a két terület, hasznos, ha a felhasználó egy keretben látja a hasonló vagy azonos dolgokat. A harmadik szempont, ami az egész DCS-konferenciák történetén végighúzódik: nem nagyon tudtuk megszólítani a végfelhasználókat – akiknek nem „alapszakmája” az irányítástechnika: a technológusokra, az üzemirányítókra gondolok. Őket is szeretnénk tájékoztatni a világpiac és a fejlesztőműhelyek újdonságairól. A negyedik szempont, hogy Közép-Európában (Svájcot és Ausztriát, Szlovéniát, Lengyelországot és persze magunkat, Kelet-Közép-Európa országait) is beleértve nem volt, és nincs is ilyen rendezvény – ez egy „hiány” a rendezvénypiacon. A reményeinkről pedig annyit: gyakorlott rendezvényszervezők vagyunk, biztosak vagyunk abban, hogy nagyon sok küzdés, esetenként keserűség vár ránk, értetlenséggel, szkepticizmussal találkozunk, lesznek ellendrukkerek, lesznek eleinte nehezen meggyőzhetők, lesznek féltékenységek. Gondoljunk csak arra: némelyik folyamatirányítással foglalkozó cég mennyire nem szerette a DCS-t, mert itt „ütközött”, közvetlenül „összemérődött” volna a versenytársakkal. Ma már egy kicsit más a helyzet, de máig előfordul, hogy egy multicég nem szívesen tart előadást, mert nem szívesen szembesül azzal, mit szól majd hozzá a másik multi versenytárs. Egy nagyobb léptékű rendezvényen, egy kongresszuson kevesebb gátlással, vonakodással vehet részt mindenki, és természetesen ez egy tanulási folyamat is, amelyhez mi, a szervezők teret adunk. Természetesen nem lenne célszerű ezt minden évben erőltetni – alapos mérlegelés után most úgy gondoljuk, hogy háromévente lenne hasznos megrendezni. A közbenső években pedig mindkét konferencia, a DCS és a GyAK rendezői is a saját maguk által helyesnek látott koncepciót követnék.TF: Beszéljünk egy kicsit a másik részterületről, a gyártásautomatizálásról. Tudjuk, a Gyártásautomatizálási Konferencia jókora késleltetéssel, 2010-ben fogott hozzá önmaga „felépítéséhez”, a saját arculatának kialakításához.
|
