Skip to main content

Sikerrel zárt az Electrosub 2019

Megjelent: 2019. május 06.

electrosub lidLátogatószámban és területben 40%-os növekedés az első eseményhez képest!

Az Electrosub Konferencia és Kiállítás 2019. április 3–5. között immár második alkalommal került megrendezésre Budapesten, új helyszínen, a BOK–Syma csarnokban.

 

 

 

A Magyarországi Elektronikai Társaság és partnerei 2017-ben az elektronikai iparra fókuszáló, komplex üzleti és szakmai fórumot hoztak létre, azzal a céllal, hogy segítsék az iparág fejlődését.
Az Electrosub lehetőséget teremtett arra, hogy a piaci szereplők koncentráltan, személyes találkozásokon keresztül építsék kapcsolataikat, frissítsék szakmai ismereteiket, bemutathassák termékeiket, szolgáltatásaikat, feltérképezhessék az együttműködési lehetőségeket. A kezdeményezést siker koronázta, a második alkalommal megrendezett esemény immár végérvényesen igazolta az Electrosub létjogosultságát.
Az Electrosub 2019. eseményen 97 kiállító vett részt 12 országból, nettó 1300 m2-en, a konferencián 42 nagyszerű – legtöbbször teltházas – előadás hangzott el, neves hazai és külföldi előadók tolmácsolásában, az eseményt 1500 látogató, illetve konferencia-résztvevő tekintette meg.

 

electrosub konferencia 003

 
A rendezvényt 22 szponzor támogatta, akik kiállítóként is részt vettek az Electrosubon.
Az esemény felett Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter fővédnökséget, Dr. Birkner Zoltán a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke védnökséget vállalt s egy érdekes előadással is emelte a konferencia és kiállítás színvonalát.

 

electrosub konferencia 018


Az Electrosub a meghatározó szakmai szövetségek és a szakmédia támogatását is élvezhette.
A rendezvény kísérő eseménye a rangos amerikai szervezet, az IPC (Association Connecting Electronic Industries) szervezésben, a Microsolder Kft. közreműködésével meghirdetett forrasztási verseny volt.

 

electrosub konferencia 203


A versenyt, az első alkalomhoz hasonlóan, élénk érdeklődés kísérte. Az IPC európai igazgatója – Philippe Leonard – úgy nyilatkozott, hogy számos, Európa szerte megrendezett verseny közül, a magyarországira jelentkeztek a legtöbben. Az idén is teltház előtt zajlott a verseny, csak az idő szabott korlátot a jelentkezéseknek.
Az Electrosub Forrasztási Verseny professzionális szekciójának nyertese: Bidlek István – Elektromont Kft.

 

electrosub konferencia 277


Az első helyezett 300 euró pénzdíjazásban részesült, és indulási jogot nyert az IPC kézi forrasztási világbajnokságára, amely a müncheni Productronica kiállításon lesz ez év novemberében.
Az Electrosub egy szakmai pályázat, „Az év ESD koordinátora” díj átadásának helyszínéül is szolgált. A pályázatot hagyományteremtő szándékkal a D & Társa Bt. írta ki először még 2017-ben.
A zsűri számos pályázati anyagot értékelt, és a szakmai bíráló bizottság döntése alapján „Az év ESD Koordinátora” díjat 2019-ben, Benke Gábor vehette át.

 

Electrosub konferencia 418


Az idei év érdekes színfoltja volt, a XXII. Országos Elektronikai és Konstrukciós Verseny díjnyerteseinek bemutatója. A konstrukciós versenyre a hazai szakgimnáziumok és külhoni szakképzéssel foglalkozó intézmények tanulói nevezhettek pályaművekkel. Az Electrosubon a 6 nyertes pályaművet mutatták be. Az immár 22 éves hagyományra visszatekintő, a diákság szakmai előmenetelét célzó verseny alapítója és szervezője, a Divilex Bt.
Az Electrosub 2019-re vonatkozó első visszajelzések mind a kiállítók, mind a látogatók részéről egyértelműen pozitívak voltak, remélik, hogy folytatódik és tovább növekszik ez az elektronikai szakkiállítás.
A szervezőbizottság folytatja munkáját, a koncepciót mindenkor kiállítóink, látogatóink, támogatóink és partnereink igényei szerint szeretnénk formálni. Középtávú célunk, hogy az Electrosubot nemzetközileg is jegyzett, regionális jelentőségű eseménnyé fejlesszük és ezzel a fórummal is támogassuk a Magyarországon működő elektronikai ipar fejlődését, piaci pozíciójának erősítését.

 

Electrosub Szervezőbizottság
Electrosub Konferencia és Kiállítás
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://electrosub.hu/

 

Még több Electrosub