Az utóbbi idők egyik sztártémája a Raspberry Pi elnevezésű, bankkártya méretű egykártyás, beágyazott számítógép, amelyet – akár hobbisták számára is megfizethető – ára, kis mérete és nyílt architektúrája miatt egyaránt kedvezően fogadott a piac.
A termékcsalád Pi 2 névvel azonosított új generációja tovább fokozta az érdeklődést azzal, hogy a Microsoft Windows 10 futtatására is alkalmas, amelynek a Pi 2-re lefordított változata ingyen letölthető, és ezzel lényegében igen kedvező „hardveráron”, a hardveren kívül korszerű operációs rendszert is tartalmazó összeállításhoz juthat a vásárló. Az eszköz első alkalmazói azonban érdekes jelenséget vettek észre: ha a programot futtató működő panelt vakuval lefényképezik, a programfutás leáll, a kártya „lefagy”. A jelenség csak a Xenontöltésű, kisüléses csővel működő „hagyományos” vakuknál jelentkezik, a mobiltelefonokban tipikusan használt ledes eszközök nem okoznak üzemzavart. Ennek oka bizonyára az előbbi széles kontinuumból és abból kiemelkedő „vonalas” összetevőkből álló spektruma. A kártya egyébként maradandó károsodást nem szenved, a leállás után vagy „önként” újraindul, vagy újraindítható, és zavartalanul működik a következő vakuvillanásig. A hibajelenség után nyomozó felhasználók meg nem erősített hírek szerint a különös hibát a tápellátó rendszer egyik integrált áramkörének fényérzékenységével magyarázzák. Ennek optikai árnyékolásával a felhasználó maga is megoldhatja a problémát, de feltételezhető, hogy a gyártó is megvizsgálja és rövidesen megoldást is talál az inkább különös, mint súlyos problémára.