Skip to main content

Osram: a „világító üveg” a tömeggyártás felé tart

Megjelent: 2013. február 14.

alkatreszvilag 7A világítás­tech­nika régi ábrándja, hogy a helyiségek sötétedés után is onnan kapják a megvi­lágításukat, ahon­nan nappal: az ablakból. Az ötlet a nagy felületre is felvihetőnek ígérkező szerves anyagú világítódiódák (OLED-ek) megjelenése óta egyre reálisabbnak tűnik. Az Osram erre irányuló hosszú távú fejlesztési programjáról annak indulásakor már beszámoltunk. Most olyan lépést tettek, amely a tömeggyártás két éven belüli megvalósulását ígéri. A Rollercoaster világítástechnikai dizájncég első ízben mutatott be olyan installációt, amelyben már a gyakorlatilag ipari előállításra érett technológia mutatkozik be.


A dekoratív, Möbius-szalagra emlékeztető látványelem 18×6,5 cm-es OLED-bevonatú üvegfelületeket tartalmaz, amelyek kikapcsolva fémezett üvegre emlékeztetnek, bekapcsolt állapotban viszont világító, de valamelyest mégis áttetsző felületként hatnak. Fényhatásfokuk 20 lm/W, az átlátszóság pedig 57%, amely ilyen – valóban terjedelmes – méretben a transzparens OLED-ekre irányuló fejlesztés során eddig elért legjobb érték. Az Osram most a gyakorlatban is bemutatkozó „világító üvegének” nagy érdeme, hogy a megjelenést nem zavarják látható áramhozzávezetési sávok, és a tulajdonságainak megőrzéséhez nincs szükség védőbevonatra vagy más tokozásra. Ugyancsak újdonság, hogy a mindkét oldalán világító felülettel bevont üvegpanelnél választható, hogy melyik oldala világítson, sőt, az egyik oldali világítófelület lehet halványabb, csupán dekoratív világítás, míg a másik oldali felület funkcionális világításra használható.

www.osram.com