Ma nem egy szakkiállítás meg sem éri, hogy hagyományosnak nevezhessük, járunk mesés (értsd: „egyszer volt, hol nem volt”) konferenciákon. A rendezvénykínálat „eróziója” a változó világ, az internet, a „virtuális jelenlét” következménye is. Ritka kivétel a folyamatirányító szakma éves rendezvénye, a lillafüredi Folyamatirányító Rendszerek Találkozó. Idén októbertől PCS néven vehetünk részt a „régi-új” rendezvényen – a hagyományőrzés és a megújulás jegyében. A változás irányáról az esemény fő szervezője tájékoztat.
Szakmai rendezvényeken, találkozókon, de mindennapos problémák megoldása vagy kollégákkal folytatott telefonbeszélgetések közben – egyszóval szinte mindig – felmerül a kérdés: „Ugye idén októberben is találkozunk Lillafüreden?”
Nos, ha október, akkor Lillafüred és Folyamatirányító Rendszerek Találkozó. Az immáron két évtizedes hagyományra visszatekintő eseményt az idén is megszervezzük a tradicionális alapokat megtartva, de újdonságokkal kiegészítve, és új köntösbe bújtatva. Mit is jelent mindez? Hosszú idő után úgy döntöttünk, hogy levetjük a már régi brandet, a szakmailag túlhaladott rövidítést. A rendezvény az idei évtől a PCS, azaz a Process Control Systems Találkozó nevet viseli, és egyben új arculatot is kap. A névváltozást részben az indokolja, hogy a konferencia, amely eredetileg az elosztott intelligenciájú rendszerekkel foglalkozó szakembereket szólította meg, folyamatosan „kinőtte” a részterület szabta határokat, utat engedett az igényeknek a nyitásra a folyamatirányító szakma egésze felé, és mára a teljes folyamatirányítással és a kapcsolódó rendszerekkel foglalkozó szakemberek találkozója lett. Így az új név jobban reprezentálja azt a szakterületet és gondolatkört, amely az elmúlt két évtized folyamatos fejlődését követve ma a konferencia szellemét, mondanivalóját meghatározza. Másrészt pedig azt éreztük, hogy a konferenciának fel kell vennie a XXI. század ritmusát, és ehhez a kezdő lökést egy jelentős változás – a régről örökölt megszokások fellazítása, újragondolása – adhatja. Persze sokan most azt gondolják, hogy egy „ráncfelvarrás” önmagában nem elég ahhoz, hogy érdemben változtassa meg az idősödő találkozó rutinmegoldásait. Ezt magunk is így véljük: a formai megújulás „szükséges, de nem elégséges feltétel”, de meggyőződésünk, hogy jó kiindulópont egy naprakész, innovatív konferencia megszervezéséhez. Ez az elhatározás egyben minket, a szervezőket is ösztönöz arra, hogy a XXI. század elvárásainak jobban megfelelő rendezvénnyel járuljunk hozzá a hazai folyamatirányító szakma érdemi előrehaladásához. Szeretnénk, ha a találkozó, mint jelentős automatizálási iparági tényező a továbbiakban is jelentősen hozzájárulna ahhoz, hogy az ágazat hazai vállalatainak, valamint a külföldi gyártók magyar képviseleteinek szakemberei, az általuk bemutatott újdonságok és szolgáltatások rendszeresen találkozhassanak a felhasználókkal. Tisztában vagyunk azzal, hogy az új köntös és a hit önmagában nem elég, így számos újítás bevezetését tervezzük. Ezek megalapozásához megvizsgáltuk más konferenciák tapasztalatait, kérdőívet is küldtünk ki a szakma művelőinek, amelyben elvárásaikról, javaslataikról kérdeztük őket. Feltételezem, hogy e sorok olvasói közt is sokan megkapták és válaszaikkal segítették munkánkat – együttműködésüket ezúton is köszönjük. Az eredmények reprezentatívak, jól kifejezik, hogy a résztvevők ragaszkodnak bizonyos értékekhez, ugyanakkor igényük van az újdonságra, a trendek követésére is.
Szándékunk szerint a kétirányú kommunikációt a továbbiakban is folytatva nem kivétel, hanem szabály lesz az az „interaktív” módszer, amellyel – a résztvevők véleményének figyelembevételével – a jövőben is fenntarthatjuk a PCS folyamatos alkalmazkodását a néha meglepően gyorsan változó technikai és gazdasági környezethez. A változás tehát nem egyszeri esemény, hanem a PCS jövőjének folytonosan jelenlevő, természetes velejárója lesz. Ennek első jeleivel már az idén októberben is találkozhatnak a résztvevők. Tervezzük például workshopok bevezetését, ahol 8-12 fős kis csoportban tartanának a konferencián résztvevő cégek gyakorlati képzést, akár gyakorlati bemutató formájában, akár a hallgatóság aktív részvételével történő gyakorlati „villámképzésként” a bemutatót szervező cég előre biztosított eszközeinek felhasználásával. A workshop „műfaja” tehát egyértelműen a gyakorlati ismeretszerzést igénylő résztvevők érdeklődésére számít. Igény mutatkozik azonban a szakma általános kérdéseinek megvitatására, a véleménycserére, továbbá a szakma meghatározó egyéniségei véleményének megismerésére is. Ehhez csatlakozik egy régi-új elem, a kerekasztal beszélgetések megszervezése. Ezek keretében előre meghatározott témát járna körül több meghívott szakértő egy moderátor vezetésével. A beszélgetést teljesen interaktívvá kívánjuk tenni, és ez nem csak a hagyományos „kézfelnyújtós” közbekérdezési lehetőségre terjedne ki, hanem online eszközökkel, egy mobil applikáción keresztül is lehetne kérdéseket feltenni. Ehhez természetesen sajátos informatikai feltételeknek is teljesülniük kell, de ezen kívül is úgy véljük, hogy az informatika az a terület, aminek az alkalmazásában van hova fejlődnünk. Egy ilyen megújulási folyamat természetesen nem járható végig egy ugrással. Amit ebben az évben meg tudunk valósítani, annak tapasztalatai sokat segítenek majd nekünk a további évek rendezvényei során a program és a működési feltételek alakításában. Még sokat kell dolgoznunk azon, hogy már az idén októberben is „mintát vehessenek” a résztvevők a távlati elképzeléseinkből, éppen ezért biztosak vagyunk abban, hogy meglepetésekkel is szolgálhatunk majd. A véleménykutatás is megmutatta, hogy sokaknak a régi hagyományos értékek is sokat jelentenek. Nekünk ez különösen fontos, hiszen tudjuk, hogy van, aki már csak amiatt is ellátogat rendezvényeinkre, hogy a kollegiális-családias-baráti hangulat részese lehessen. Így mi sem természetesebb annál, hogy mi is ragaszkodjunk a tradíciókhoz, ezért a korábbiakhoz hasonlóan megmaradnak a kapcsolatok ápolására és újak építésére alkalmas, megszokott esti programok. A szakmai programokat nézve, természetesen a jövőben is tervezünk plenáris és szakmai előadásokat, illetve kiállítást. Persze – észszerű határok közt – itt is tervezünk némi frissítést, mivel úgy véljük, mindenképpen szükséges, hogy programunk szakmai színvonala is emelkedjen. Összességében tehát arra törekszünk, hogy ezektől a változásoktól a konferencia jobb, érdekesebb és tartalmasabb legyen. Úgy vélem, e cikk keretei közt nincs lehetőség minden változtatás részletes bemutatására. Törekedni fogunk arra, hogy az új címünkön elérhető, folyamatosan frissülő honlapunkon, a www.pcsmeeting.hu oldalon minél több újdonságot feltüntessünk. Mivel mi magunk is folyamatosan dolgozunk a rendezvény újdonságainak részletes kimunkálásán, minden javaslat vagy vélemény hasznunkra lehet abban, hogy a szakmai közösség elégedettségét kiváltó eseményt szervezhessünk. Ezért örömmel vesszük, ha kérdéseikkel, véleményükkel, ötleteikkel felkeresnek minket új e-mailcímünkön: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Reméljük, hogy a folyamatirányításban dolgozó szakemberek – a lillafüredi „törzsközönség” és a szakma újoncai egyaránt – az idén is bejegyzik a konferencia nevét és időpontját a naptárukba, és megtisztelik jelenlétükkel a PCS Találkozót.
Subert József, a Programbizottság Elnöke – PCS Folyamatirányító Rendszerek Konferencia