IPAR NAPJAI, MACH-TECH, AUTOMOTIVE HUNGARY
Töretlen a látogatók és a kiállítók érdeklődése Magyarország legjelentősebb üzleti-ipari találkozója iránt. A 2024. május 10-én véget ért MACH-TECH Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállításra, az IPAR NAPJAI Nemzetközi ipari szakkiállításra és az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításra több mint 14 ezren látogattak ki a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba.
Az egy időben rendezett három kiállítás valójában egy négynapos üzleti találkozó, amely évek óta meghatározó szerepet tölt be idehaza és a régióban. A 16 országból érkezett 450 kiállító – köztük a legjelentősebb gyártó, forgalmazó és szolgáltató cégek – több mint 12 ezer négyzetméteren mutatták be fejlesztéseiket olyan szakembereknek és érdeklődőknek, akik megoldásokat és válaszokat keresnek a vállalatukat érintő legkülönfélébb kihívásokra az ipar és a járműgyártás területén. A MACH-TECH, az IPAR NAPJAI és az AUTOMOTIVE HUNGARY – a kiállítók egybehangzó véleménye szerint – egyedülálló lehetőség a különböző ágazatok képviselőinek, hogy kihasználják az iparágak közötti szinergiákat, találkozzanak meglévő és jövendő üzleti partnereikkel.
A rendezvény hagyományaihoz híven a kiállítók idén is kitettek magukért: a professzionálisan felépített és berendezett standokon látványosan mutatták be a bonyolult gyártósorokat, forradalmi technológiákat vagy a legkülönfélébb feladatokat ellátó autonóm robotokat.
Az előzetes regisztráció és a részvételi adatok alapján elmondható, hogy igen sikeresek voltak ezúttal is az eseményt kísérő szakmai rendezvények, kerekasztal-beszélgetések, továbbképzések. A több tucat konferencia és fórum közül is kiemelkedett az MMSZ III. Műanyagipari konferenciája, a Join-Trans „Vasúti Járművek Hegesztése és Gyártása” című konferenciája a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés szervezésében, a kiállításon rendezett munkavédelmi konferencia, valamint a Budapesti és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara konferenciája.
Több mint háromszázötvenen látogatták meg az Application Zone „mini gyárat”, egy képzeletbeli félautomata gyártósort, amelyben a rendezők 7 cég – az AMSY Jelöléstechnikai Kft., a B Consulting Kft., a Beckhoff Automation Kft., a DMG MORI Hungary Kft., a Hunify Laboratories Kft., a MOSCA Direct Hungary Kft. és a Renishaw Hungary Kft. – technológiáját kapcsolták össze azért, hogy a látogatók működés közben ismerhessék meg a gyártás részfolyamatait.
A HIPA, a MAGE és a MAJOSZ által szervezett hagyományos Járműipari beszállítói B2B találkozón 79 magyarországi járműipari beszállító folytatott közvetlen tárgyalást 19 járműipari multinacionális nagyvállalat beszerzőjével. Az előzetes online regisztráció adatai szerint összesen 328 személyes kapcsolatfelvétel történt, ami jelentős sikernek tekinthető.
A magyarországi mérnökhallgatók hagyományos versenyét, a Techtogether Automotive Hungaryt és a vele járó 500 ezer forintot ezúttal a BME FRT csapata nyerte. A dobogó második fokára a fővárosi műegyetemisták másik csapata, a BME Motorsport állhatott fel. A harmadik a StudentTechLab ELTE lett. A versenyen 9 csapat indult, összesen 272 fővel.
A kiállítás harmadik napján rendezett Techtogether*Simulation Mechatronic Challenge versenyen 6 középiskola 35 tanulója vett részt.
A megnyitón adták át az IPAR NAPJAI – MACH-TECH Nagydíjakat, amellyel a szakmai zsűri a legjobbnak ítélt, legkiemelkedőbbnek tartott innovációkat honorálja. A kiírás szerint a versenyen bármely korszerű, hazai forgalmazású termék, eljárás, műszaki szolgáltatás indulhatott, amely beleillik a kiállítás tematikájába. A minden évben meghirdetett termékversenyen idén is szép számmal akadtak kimagasló pályázatok. A szakértőkből álló zsűri értékelése alapján NAGYDÍJ-at vehetett át: a FANUC Hungary Kft., a LOSONCZI Innovation Kft., a Yamazaki Mazak Central Europe s.r.o. Magyarországi Fióktelepe, a Metal Trading & Consulting Kft. és az Oxyma Systems Kft., KÜLÖNDÍJ elismerésben pedig a Rajapack Kft. részesült. A további díjazottak és bővebb információ a kiállítás honlapján olvasható.
A HUNGEXPO következő kiállítása októberben az ENVIRONTEC powered by ÖKOINDUSTRIA lesz.