Skip to main content

IoT Fejlesztői Nap

Megjelent: 2019. február 12.

lorawan lid2Az Antenna Hungária IoT Fejlesztői Napot szervezett az IoT területén aktívan tevékenykedő cégek, illetve a LoRaWAN fejlesztéseikkel már piacon lévő vállalkozások részvételével. Az eseményre ellátogató nagyszámú érdeklődő naprakész információkkal, kézzelfogható és hasznos tapasztalatokkal gazdagodhatott.

 

 

Nagy érdeklődés övezte a 2019. január 24-én, a Millenáris D épületében megrendezésre került IoT Fejlesztői Nap előadássorozatát. Az eseményt Sárecz Zsolt és Árki Zsolt az Antenna Hungária vezérigazgatója és műszaki igazgatója nyitotta meg, hangsúlyozva a cég elkötelezettségét, országos jelenlétét. Az AH az elsők között kezdte el LoRaWAN hálózatának kiépítését, hogy az IoT területén is magas színvonalon tudja kiszolgálni ügyfeleit.
Az Antenna Hungária kollégái (Jansik Balázs, Szíjjártó Zsolt, Tóth Zoltán és Gnandt András) tolmácsolásában hallhattuk a „LoRaWAN IoT Szolgáltatói szemmel” című előadást, az elmúlt év sikereiről, a versenytárs-technológiák fejlődéséről, a cég rövid- és hosszútávú prioritásairól, a piaci sikerekről és a partnerekről, a műszaki és fejlesztési tapasztalatokról és az általuk kínált fejlesztőcsomagról. Az AH LoRaWAN hálózatának jelenlegi hazai lefedettsége 56%-os, ami 2-3 hónap múlva eléri a kétharmadot. Ma szinte az összes magyar város lefedettsége megoldott.

 

lorawan

 

A svájci Loriot fő terméke a LoRaWAN hálózatok és a végpontok közötti alkalmazások skálázható, elosztott, rugalmas működéséhez szükséges szoftver. Márkus Béla a Loriot hazai képviselője a továbbfejlesztett 4.0 változat új jellemzőit mutatta be, amely egy jelentős server update, új funkciókkal és teljesítményjavításokkal.
A ChipCAD Elektronikai Disztribúció Kft.-t képviselő Holman Tamás cégének LoRaWAN stratégiáját ismertette. A ChipCAD 2015 novemberében hozta létre az első privát halózatát és azóta alkatrészekkel, készülékekkel, valamint alapos műszaki tudással segíti a LoRaWAN hálózati technológia hatékony kihasználását. A ChipCAD több magyar nagyváros privát LoRaWAN hálózatának indításában közreműködött, saját fejlesztőrendszert ajánl. 2017 májusában indították el egynapos LoRa Workshop rendezvényüket, amely a tavalyi évben már havi rendszerességgel, 250 fő részvételével zajlott. A fejlesztői nap több későbbi előadója is elismerően említette meg Holman Tamás – saját projektjeik elindításában nyújtott – segítségét.

 

lorawan3


A fejlesztői nap második előadási szekciójában elsőként Werschitz Ottó (Neuron Solutions) „Mesterséges Intelligencia Technikák” címet viselő prezentációjában ismertette az MI fogalmát, a gépi és mély tanulást, valamint a gyakorlati alkalmazási lehetőségeit az automatizálásban, optimalizálásban és döntéstámogatásban. Néhány konkrét felhasználási esetet is megemlített példaként az autóipar, mezőgazdaság, energetika és logisztika területéről.

 

lorawan5

 

Szalontay Zoltán (IFUA Horváth & Partners Kft.) „Mesterséges Intelligencia gyakorlati alkalmazása IoT Edge eszközökön” című előadása egy tényleges alkalmazást mutatott be a hallgatóság előtt. Megismerhettük a teljes előkészítési, a döntések meghozatalához vezető folyamatot, hol történjék a mély tanulás, milyen hardvereszközt válasszunk a követelmények és a felhasználási terület függvényében. Pergő előadás volt, nagyszerű demóval.

 

lorawan6

 

Új fejlesztésről számolt be Tímár László a Pajzs Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A Pajzs-Radar Kommunikátor LoRaWAN technológián alapul, nincs szükség SIM-kártyára, nem függ mobilszolgáltatóktól, alacsony teljesítményfelvétele miatt nem terheli az akkumulátort és leárnyékolni lehetetlen.
Dudás Viktor, a Microsoft Magyarország, Adat és Mesterséges Intelligencia szakértője az „IoT adatmegjelenítés és analitika felhőalapú számítási platformon” témában tartott előadást. A Microsoft tavaly bejelentette, hogy az elkövetkező négy évben 5 Mrd dollár értékű beruházással gazdagítja az IoT lehetőségeket, hogy a szolgáltatások minden ügyfél számára elérhetővé válhassanak.

 

lorawan7 

Hurtik Imre (ApplOn Kft.) a fejlesztői tapasztalait osztotta meg a hallgatósággal: hogyan választották ki a megfelelő LoRa eszközt, milyen megrendelői igényeknek kellett megfelelniük, illetve egy megvalósult energiamérő eszköz illesztésének lépéseit is bemutatta. Helyszíni bemutatót tartott az „Event Radar” eszközzel, ami által rendezvényeken a látogatók szkennelt adatai alapján pontos képet kaphatunk a látogatók mozgásáról, időben és térben egyaránt.
Brandhuber András (I-Lo Net Kft.) az okosparkolási rendszer megvalósításának problémáiról és sikereiről számolt be. A kis méretű parkolószenzorok valós időben folyamatosan továbbítják a parkolóhelyek foglaltsági adatait, az adatokból statisztikákat, kimutatásokat készítve, mindezt interaktív megjeleníthetőséggel párosítva.
A LoRaWAN kapcsolat könnyű telepíthetőséget, kedvező üzemeltetési költségeket, valamint többéves akkumulátoridőt tesz lehetővé.

 

lorawan4


Az esemény záróelőadásában Erdei Zoltán, a Zane systems Kft. zTrack, LoRaWAN-alapú GPS nyomkövető rendszerét mutatta be.
A zTrack alkalmas járművek, értékek és csomagok, gyermekek és magatehetetlen személyek, állatok nyomkövetésére. Prezentációját hallgatva néhány izgalmas és sikeres magyar projekt megvalósítását is megismerhettük – lappföldi rénszarvas csordák mozgása, riasztás a svájci tehéncsordák környékén ólálkodó farkasok esetén vagy a Buckingham palota mosdóinak takarítási szükségessége.
Az IoT Fejlesztői Nap szervezése és lebonyolítása kiválóan sikerült, érdekes témákkal, nagyszerű előadókkal és előadásokkal. Elismerésünk az Antenna Hungária csapatának, a résztvevő cégek képviselőinek, a kitartóan érdeklődő szakembereknek, a LoRaWAN jelenlegi és jövőbeni fejlesztőinek, valamint alkalmazóinak.

 

Szerző: Harmath Csaba