Duplájára nőtt az InnoElectro kiállítás és konferencia
Az elektronikai iparnak a Budapesti Olimpiai Központ A-csarnokában szervezett rendezvénye április 23–25-ig 29 országból 2497 szakembert látott vendégül több mint 600 cég képviseletében. Az előző évihez képest ez 42%-os növekedést jelent.
A 78 kiállító standja összesen 1461 m2-t foglalt el a 3578 m2-es kiállítói területen, amely duplája a tavalyinak. A Magyarországi Elektronikai Társaság (MELT) 3 napos rendezvényének két konferencia-helyszínén 54 előadás és 3 kerekasztal-beszélgetés hangzott el. A gazdag szakmai programot a MELT Diák Forrasztási versenye, valamint az IPC Kézi Forrasztási Versenye színesítette. Mindezt az InnoElectro társrendezvénye az IOT LIVE SHOW és megoldásszállítók versenye egészítette ki további 700 m2-es területen, 21 kiállítóval. A kiállításon ünnepelte a MELT két tagvállalata is kerek születésnapját, a Danutek Hungary Kft. 20, míg a Microsolder Kft. 30 éves fennállását.
Innováció
A MELT immár második alkalommal adta át a kiállításon az InnoElectro-nagydíjat. A szakmai zsűri tagjai voltak: Dr. Kazi Károly, a MELT elnöke és a BHE Bonn Hungary Kft. ügyvezetője, Dr. Ábrahám László, a SENSIRION Kft. vezetője és az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke, és Dr. Pap László, professor emeritus, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar.
Az elismert szakemberekből álló grémium 2024-ben az InnoElectro-nagydíjat az InterElectronic Hungary Kft.-nek ítélte oda. A díjnyertes termék az Europlacer ATOM ii-A2 multifunkciós alkatrész-beültetőgép. A második helyen a Phoenix Contact Single Pair Ethernet (SPE) megoldása végzett, míg a harmadik helyezést az Endrich Bauelemente megoldása kapta az elemes táplálású, nagy kiterjedésű ad-hoc WLAN okosszenzor hálózati ökoszisztéma fejlesztése saját végpontokkal, átjáróval és felhőszolgáltatással.
K+F+I, képzés, gyártás – neves szakemberek a konferencián
A konferenciát három izgalmas kerekasztal-beszélgetés fűszerezte. A hazai bérgyártói panelbeszélgetésben a szakemberek a hazai összeszerelő cégek legnagyobb erejét abban látták, hogy a speciális tudás, tapasztalat és az innovatív gondolkodás a kis szériás gyártásnál komoly hozzáadott értéket képviselhet a vevők számára.
A beszélgetés résztvevői voltak (balról jobbra): Hörömpöli-Tóth Levente (moderátor), Medgyesi József (ElektroMont), Ulrich Gyula (Z Elektronika), Melhardt Miklós (Dynamic-Csurgó) Méhész Árpád (Silveria)
A szakmédia kerekasztal-beszélgetésében résztvevők a magyar nyelvű szakirodalom fontosságát hangsúlyozták.
Résztvevők (balról jobbra): Hörömpöli-Tóth Levente (moderátor), Imre Miklós (Invest Marketing Kiadó), Lambert Miklós (MELT Szakmédia Tagozat), Kiss Zoltán (Endrich Bauelemente), Czakó Miklós (New Technology szaklap)
A legnagyobb érdeklődés a K+F kerekasztal-beszélgetést kísérte. A hazai elektronikai ipar elismert szakemberei óvatosságra intettek a kormányzat túlzottan optimista terveivel kapcsolatban, amely szerint hazánknak a top 10 innovátor közé kell kerülni az elkövetkezendő évtizedekben. Rávilágítottak az ambíciózus célok, valamint a rendelkezésre álló források és a kormányzati intézkedések között húzódó ellentétekre és az egyre kínzóbb mérnökhiányra, az oktatás fontosságára. Kiemelték ugyanakkor, hogy számos magyar cégben komoly innovációs potenciál rejlik és nemzetközi szinten is kiváló eredményeket érnek el szakembereink.
(A képen balról jobbra): Hörömpöli-Tóth Levente (moderátor), Lazányi János (PCB Design), Naszádos László (thyssenkrupp), Ábrahám László (Sensirion), Kazi Károly (BHE-Bonn Hungary)
Kézi forrasztási verseny profiknak és diákoknak
A MELT idén 3. alkalommal rendezte meg kézi forrasztási versenyét középiskolás diákok számára, hogy ezzel is közelebb hozza a fiatalokhoz az elektronikai ipar és a villamosmérnöki szakma szépségét. A megmérettetésen 25 iskola 100 diákja vett részt. Első helyen végzett Baltás Levente (KSzC Kandó Kálmán Technikum, Kecskemét), második lett Nándori Bálint (BMSzC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum, Budapest), a dobogó harmadik helyén végzett Szilágyi Levente (DSzC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium, Debrecen). Különdíjban részesült még Nándori Bálint (BMSzC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum, Budapest), valamint Forgó Olivér és Kovács-Kalocsa Dávid, mindketten a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tanulói. A legjobb csapat díját a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Technikum kapta.
IPC regionális kvalifikáció
Hagyományosan az InnoElectron tartja az IPC Kézi Forrasztási Világbajnokságának magyarországi kvalifikációs versenyét. Az első három helyezett profi pénzjutalomban részesült, de csak a győztes utazhat Münchenbe az Electronicára, ahol Magyarországot képviselheti a világbajnokságon. A szoros versenyben idén ismét a BHE Bonn Hungary Kft. munkatársa, Zsombok Péter végzett az első helyen – immár három egymást követő évben, akit Hermann Tibor (BME) követett a második helyen és Vizi Zoltán a TI-Elektronikai Kft. munkatársa a harmadik helyen. A legjobb csapat címet idén a TI-Elektronika Kft. tudhatta magáénak.
Az InnoElectro Budapesten, 2025. április 8–10. között tárja ismét szélesre kapuit a szakemberek számára, ne maradjon le az elektronikai ipar legnagyobb magyarországi rendezvényéről!
Fotók: Polyák Attila ©INNOELECTRO
További információ: www.innoelectro.com