Skip to main content

Az IPC aktívan részt vesz az Electrosub-on

Megjelent: 2017. február 28.

Electrosub logo szlogenNagy intenzitással folyik a háromnapos Electrosub rendezvény szervezése, amelyet ősszel – hosszú idő után először – ismét a hazai elektrotechnikai/elektronikai ipar mondhat magáénak. A rendezvény teljes tartamán végighúzódó konferencia előadássorozata, valamint az ágazat szereplőinek „vásárkörnyezetben" történő bemutatkozása a kiállítók (akik március 31-ig még kedvezményes feltételekkel jelentkezhetnek), valamint a szakmai érdeklődők és a nagyközönség érdeklődésére is számít, és teljes keresztmetszetet kíván adni egy – a magyar nemzetgazdaság eredményességéhez is jelentősen hozzájáruló – ágazat jelenéről és – amennyire ez lehetséges – jövőjéről.

 

Annak ellenére, hogy az elektronikai ipar – elsősorban a beszállítói szektor – a hazai gazdaság egyik sikerágazata és az exportbevételek jelentős forrása, a magyar piac sokáig nélkülözte azt az önálló bemutatkozási, megméretési lehetőséget, amit a szakvásárok jelentenek. A sok évvel korábbi elektronikai alkatrész- és technológiai szakkiállítás-kísérlet (talán valaki még emlékszik a SYMA-csarnokban rendezett e+e-re) nem volt képes gyökeret ereszteni, de a jóval nagyobb múltú ipari elektronikai és irányítástechnikai szakkiállítás, a magyarregula sem bírta az évről évre csökkenő kiállítói érdeklődés terhét. Az egyetlen megmaradt Ipar Napjai szakvásár vegyes kínálatában pedig szinte elvész az elektronikai ipar mint önálló szakterület.

 

IMG 1460


Éppen ez teszi talán még érdekesebbé az Electrosub kezdeményezését – egy olyan „komplex rendezvényét”, amely éppen az elektronikai piacot kívánja „vegytiszta” állapotban bemutatni. A kiállítás az elektronikai kkv-któl a nagy beszállítókig számít a kiállítók és látogatók érdeklődésére, tervezett programjában pedig az alkatrészpiactól a technológiai berendezésekig, a gyártásszervezéstől a humán erőforrások előteremtéséig az elektronikai ipar minden aspektusa megtalálható. Érdeklődéssel várjuk, hogy az elektronikai ipar – miután a hazai kiállítási kínálatban évekig csak statisztaszerepet kapott – képes-e bizalmába fogadni az új kezdeményezést, az Electrosub-ot.
A 2017. október 11-én a budapesti BOK (leánykori nevén SYMA) csarnokban nyíló, háromnapos rendezvény szervezői mindenesetre már aktívan dolgoznak a potenciális kiállítók meggyőzésén és természetesen a vásár szakmai feltételeinek megteremtésén, köztük jelesül a támogatók megnyerésén. A szervezők sikere, hogy ezekhez most az elektronikai ipar egyik legrangosabb nemzetközi szakmai szervezete, az IPC is csatlakozott.

 

IMG 1487


Az elektronikai és elektrotechnikai ipar üzleti, szakmai fórumának, az Electrosub-nak központi magját egy háromnapos konferencia és a vele párhuzamos, hagyományos, „standos” kiállítás képezi. Az IPC-vel a kapcsolódási pontot egyfelől a konferencia programján szereplő – várhatóan – magas színvonalú előadásaik alkotják, másfelől az Electrosub – nálunk „nem szokványos” – kísérőrendezvényeinek egyike egy kézi forrasztási verseny megszervezése. Ezt az IPC által kifejlesztett know-how alapján rendezik, és számos rangos eseményen, többek között a Productronicán, a nürnbergi SMT-n, a párizsi MIDEST-en vagy az amerikai APEX-en már megvalósult. A résztvevőknek meghatározott időn belül legfeljebb 45 perc alatt kell alkatrészekből és nyomtatott áramköri lapból, adott eszközökkel egy működő elektronikát építeniük. A verseny az Electrosub látogatói előtt nyíltan zajlik, bárki megtekintheti. A látványos kísérő eseményt minden bizonnyal nagy érdeklődés kíséri majd. A versenyzők két kategóriában, (diák/amatőr, valamint profi/haladó) nevezhetnek. A munka elbírálását szakavatott zsűri végzi, az eredményhirdetés a helyszínen, nyilvánosan történik. A nyertesek pénz-, illetve tárgyjutalomban részesülnek.
A konferenciát és a kiállítást ezen kívül is több szakmai program és verseny színesíti.

Kedvezményes kiállítói jelentkezés március 31-ig ezen a linken!

 

ELECTROSUB
Elektronikai és Elektrotechnikai
Szakkiállítás és Konferencia
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.electrosub.hu