Az első ELECTROSUB margójára

Véget ért az elektronika és az elektronikai technológia kiállítási piacán jóval több mint egy évtizeden át tartó „ellátatlanság” korszaka. Az ELECTROSUB konferencia és szakkiállítás sok kérdésre adott választ, és még többet vetett fel.

A szakmai események dömpingjével amúgy is agyonterhelt október véges időkeretéből újabb rendezvény hasította ki a maga szeletét: az ELECTROSUB Elektronikai és Elektrotechnikai Konferencia és Szakkiállítás. Az elektronikai gyártás az autóipar mellett ma az összeszerelésen és beszállítói tevékenységen alapuló tömegtermelés másik „húzóágazata” a hazai gazdaságban. Rendkívül „technológiaigényes” szakterület lévén érthető volt a rendezők szándéka, hogy lehetőséget teremtsen – elsősorban az elektronikai tömeggyártó cégek beszállítói számára –, egy kiállítás keretében „koncentráltan” is bemutatni, milyen eszközök állnak ma annak rendelkezésére, akik elektronikai gyártással foglalkoznak, illetve ennek elindítására, fejlesztésére szánják el magukat. Az elektronikai bérgyártás nemzetgazdasági jelentőségét ismerve nehezen érthető, miért nem történt hasonló kezdeményezés az elmúlt csaknem húsz évben. A témaválasztás szempontjából az ELECTROSUB elődjének nevezhető, utolsó e+e kiállításra már csak a szakma „öregjei” emlékeznek, azóta pedig nem maradt más fórum, mint az Ipar Napjai, amelynek szinte minden létező iparágat egy fedél alá gyűjtő „eklektikus” koncepciójában a nemzetgazdasági jelentőségű elektronikai ipar teljesen eltűnt a „futottak még” vegyes mezőnyében. Nincs mit csodálkozni tehát, hogy az elektronikai gyártó szakterület önálló, tiszta – vagy legalábbis a korábbinál tisztább – profilú kiállításának ötlete ismét felvetődött. Kilencvennél több kiállítót és közel harminc különböző „fémfokozatú” támogatót sikerült megnyerni az ügynek, médiatámogatóként pedig – más hazai szaklapokkal együtt – folyóiratunk is hozzájárult az esemény népszerűsítéséhez.

A helyszín

A rendezvény helyszíne – némi viszontagságok után – a Ferihegy-1. terminál ma már rendezvényekre is igénybe vehető épülete lett. Ez sok vitát váltott ki az érdekeltek körében, akik várakozással tekintettek arra, hogyan felel majd meg egy egészen más célra készült építmény a kiállítás- és konferenciahelyszín követelményeinek. Nos, ez az aggály feleslegesnek bizonyult. Először is csak köszönetet mondhatunk annak az általam ismeretlen személynek, aki úgy döntött, hogy a korszerű repülőtéri terminálok elkészülte után nem rombolja le a Ferihegy-1. történelmi, Bauhaus-stílusú épületét. Az eredeti szépségét is érzékeltető, igényesen felújított épületbelső meglepően jól simult a (számunkra új) kiállítási funkciójához. Egy másik gyakran említett kétséggel kapcsolatban már nem ilyen egyértelmű a vélemény. Való igaz, hogy a helyszín mind tömegközlekedéssel, mind autóval könnyen megközelíthető, de ez nem azt jelenti, hogy „gyorsan” is. Számosan vélekedtek úgy, hogy ez sokakat visszariaszt a rendezvény meglátogatásától, amiben minden bizonnyal van igazság, mint ahogy abban is, hogy aki az esemény egy – vagy minden – napján mégis vállalja az oda- és visszautazás vélt vagy valódi terhét, az bizonyára igazi, elszánt „hard core” érdeklődő. A közlekedés, mint „akadály” kiszűri a csak szóróajándék-gyűjtögetésben érdekeltek nagy részét. Ennek jelét – kiállítóként – magunk is tapasztaltuk: aránylag kevesen látogatták meg a standunkat, de ezek közt meglepően magas arányban szerepelt az igazi kapcsolatkereső, a szolgáltatásaink igénybevétele iránt érdeklődő potenciális partner.

A kiállítás

Az ingyenesen, ám csak regisztráció ellenében látogatható kiállítás szakmai összetételét a kiállítási katalógus adataiból szerkesztett diagrammal érzékeltetjük, azzal a megjegyzéssel, hogy bizonyos kiállítók több kategóriába is pozicionálták magukat.
A négy domináns szektor, az alkatrész, a gyártóeszközök, a gyártástechnológia és a méréstechnika 67%-ot, a teljes szakmai spektrum kétharmadát fedte le, ami jó „tájékozódási pontként” szolgál azok számára, akik az esemény további években történő újabb megrendezéseiről gondolkodnak.

A kiállítók szakma szerinti megoszlása

A konferencia

A rendezvény nevében a konferencia a kiállítás előtt szerepel, mintegy annak jelzéséül, hogy a rendezők ennek tulajdonítottak nagyobb szerepet. A konferenciát a kiállítással ellentétben részvételi díj ellenében látogathatták az érdeklődők, mely a résztvevő étkezését is magában foglalta. A konferenciaprogramot két párhuzamosan szervezett előadássorozatra bontották, amit szekcióknak csak azért nem nevezünk, mert az valamilyen szakmai alapú válogatást is feltételez. A programot látva érezhető is volt a szervezők erre irányuló törekvése, de ezt – a valóban sokszínű, változatos szakmai összetétel miatt – képtelenség lett volna következetesen végigvinni. Tudósítóként e sorok írója is részt vett néhány ilyen konferenciaelőadáson, elég vegyes benyomásokkal. Az általam meghallgatott előadások nem jelentéktelen hányadát „Ádámtól és Évától” – a téma távoli előzményeitől vagy éppen cégük hőskorától – kezdték az előadók, ahelyett, hogy a rövid előadási időkeret jobb kihasználása érdekében, „in medias res” a lényegre tértek volna. Néhány pozitív ellenpéldát – a szubjektív megítélés jogát fenntartva – hadd emeljek ki név szerint. Kuma Takamura (Susumu) előadásában a vékonyréteg ellenállások előnyeinek szilárdtest-fizikai alapú indokolását hallhattuk, Márkus Béla (Loriot) által az irányítástechnika érdeklődésére különösen számot tartó, nagy hatótávolságú vezetékmentes kommunikáció, a LoRa alkalmazásairól és lehetőségeiről kaphattunk áttekintést. Václav Haasz (H TEST) az IoT egy rendkívül kényes kérdésének, a takarékos elemhasználat méréstechnikájának problémáiról adott jól érthető összefoglalást. És hogy ne érhesse a tudósítót az a vád, hogy csak a szorosan vett technikai kérdésekre figyelt, kiemeljük Macher Endréné (Macher Zrt.) előadását, amelyből a hazai beszállítói vállalkozások és az innováció viszonyáról kaptunk rendkívül „összeszedett”, perspektivikus képet.

Kísérőrendezvény

Csak a teljesség kedvéért említem azt a programpontot, amelyet szinte minden előzetes információs anyagban szükségesnek tartottak kiemelni a rendezők: a „háttérben” egy kézi forrasztási verseny is zajlott profik és „műkedvelők” részvételével. Magam is többször ellátogattam a versenyt lebonyolító IPC standja felé, és mindig ugyanazt láttam: emberek hajolnak a nagyítós lámpa fölé, és szabad szemmel alig látható tárgyakat forrasztanak egy NyÁK-lapra, és – a jelenlevők közt egyedül – „belülről” talán át is élik a verseny „izgalmát”.

Tanulságok

A rendezvény szervezői kétségkívül egy piaci hiányt vettek észre akkor, amikor áttekintési lehetőséget kívántak teremteni egy olyan szakma érdekeltjei számára, amely a GDP jelentős hányadát termeli meg. Nagy felelősséget is vállaltak egyben, mert ha a rendezvény sikeres és teljesíti a kiállítók elvárásait, nyitva áll az út a folytatás felé, ha viszont melléfognak, és nem sikerül a vállalásaikat teljesíteni, az iparág képviselői ezt évekre „elkönyvelik” magukban, és csak a szakmai emlékezet halványulásával, esetleg 10–15 év múlva lehet újra felvetni megint a kérdést: legyen-e az elektronikai gyártó iparágnak saját kiállítása. Hogy ez a rendezvény melyik véglethez áll közelebb, ma még nem tudjuk: vegyesek az általunk eddig megismert kiállítói tapasztalatok.

Van azonban néhány szempont, amit egy esetleges folytatás esetén megfontolásra ajánlunk – hangsúlyozva, hogy jobb híján a magunk véleményét közölhetjük. Az első már a kiállítás szervezési, előkészítési fázisából származik: több partnerünk (köztük még „fémfokozatú támogató” is) jelezte, hogy az előkészítés során türelmetlen megnyilvánulásokkal is találkozott a szervezők részéről. Ezt nem értjük, hiszen van olyan téma, amiben a kiállítók mindegyike egyetért, az az, hogy a vevőt kiszolgálni kell és nem „rendreutasítani”. Magam sem akarok a „rendreutasítás” hibájába esni, csak abban bízhatunk, hogy az említett jelenségek átmenetiek voltak, amelyet az első kiállítás megszervezésének kezdeti nehézségei okozta idegfeszültségnek, túlterhelésnek lehetett tulajdonítani.
A szervezőknek – már a szervezési, előkészítési szakaszban – erősen vitatott elképzelése a konferencialátogatás díjfizetéshez kötése volt. A tapasztalatunk szerint az előadások egyike sem vonzott „telt házat”, egyes előadásokon a hallgatói helyek több mint fele üresen maradt. A szervezők a kitűzőjük fejlécének színével különböztették meg a látogatókat aszerint, hogy csak a kiállítást tekinthették meg (ingyen), illetve a konferencián is részt vehettek (részvételi díj ellenében, amely az étkeztetés díját is magában foglalta). Az előadásoknál ezt a megkülönböztetést senki sem ellenőrizte, és ez – ha nem is felelt meg a maguk állította szabálynak – mégis talán így volt helyes, mivel az előadásoknak előnyére vált a „jogosulatlan” hallgatók érdeklődése. Érthető okokból az étkezések idején viszont ellenőrizték a részvételi jogosultságot. Erről az a véleményem, hogy az előadások és az étkezés „egy kalap alá vétele” ésszerűtlen árukapcsolás, a jövőre nézve talán hasznosabb lehetne az előadásokat deklaráltan ingyenessé téve függetleníteni az étkeztetéstől, amely utóbbi ellenértékét esetleg az előre kifizetett étkezési szolgáltatásra jogosító, a regisztrációkor kiadott, és az igénybevételkor bevont „bónnal” lehetne kiegyenlíteni.

El lehetne gondolkozni azon is, hogy a következő kiállítást inkább májusban lenne érdemes megrendezni. Az októberi rendezvénynaptár olyan fokon túlzsúfolt, hogy egyes – egymást szakmailag átfedő – események már egymás elől „rabolják” a nézőt és kiállítót: elég arra gondolni, hogy az ELECTROSUB keretében is jelen levő automotív tematika az öt nappal később megrendezett „Automotive HUNGARY 2017” kiállításban folytatódott. A következtetést az olvasóra bízom.
A rendezvény által felhasznált tér jobb kihasználását sem ártana fontolóra venni: a kiállítók egy része a galérián kapott helyet, amelynek látogatottsága a töredéke volt a földszinti, nagy kiállítótéréhez képest. Célszerűbb lenne a kiállítókat kivétel nélkül a földszinten elhelyezni, az étkeztetést a galériára áthelyezve, amelynek még külön vonzerőt adhatna a közvetlen kapcsolat a régi repülőtéri alkalmazás idején „integetőteraszként” használt tágas szabad területtel. Ezzel a kiállítóhelyek száma is valamelyest növelhető lehetne, bár az a benyomásom, hogy a kiállítás az adott kereteket már most is csaknem kitöltötte, és ha az érdeklődés növekedését feltételezzük az elkövetkező években, a bővítési elképzelések nagyon hamar – a szó szoros értelmében – „falba ütközhetnek”.
Hangsúlyozzuk: az itt leírtak a magunk (mint médiatámogatók és kiállítók), valamint más kiállító partnercégeink véleményén alapulnak. A vélemény pedig nem megfellebbezhetetlen „ítélet”, inkább vitaalap: a lapunk hasábjain időnként megjelenő Pro&Kontra rovatban az eltérő – de tárgyilagos és névvel vállalt – véleményeknek is helyt adunk abban bízva, hogy a vita a kiállítás jövőjének útját egyengeti.

Szerző: Tóth Ferenc