Álomból valóság
Megjelent: 2022. augusztus 09.
Egy ökotudatos,
digitális közösségi alkotóműhely
„Gyerekekkel foglalkozunk, és az a küldetésünk, hogy velük együtt egy élhetőbb bolygót hagyjunk magunk után, ők pedig ökotudatos szakemberekké, kutatókká és feltalálókká válhassanak.”
Nagyszerű érzés gyerekekkel foglalkozni, tanítani őket, és látni hihetetlen kreativitásukat, különösen, amikor még nyitottak minden újra, mindent szeretnének megismerni, például többek között játékos foglalkozásokon keresztül természettudományos, szoftver-hardver, technológiai és robotikatechnológiai ismeretekre szert tenni.
Kik vagyunk? Mit és hogyan tevékenykedünk?A RoboKaland alapítóiként a 2021-es évre sikerült elérnünk, hogy iskolák, képző intézmények és egyetemek is elismerjék a törekvéseinket, mi pedig igyekszünk a legjobb tudásunk szerint a legjobbat nyújtani, hogy aki ellátogat hozzánk, rengeteg élménnyel, és egész életre szóló tudással gazdagodjon! Számos érdekes kísérlettel és berendezéssel is készülünk a WOW faktor érdekében! Igyekszünk minden évben valamiféle aktuális, izgalmas téma köré szervezni a táboraink tematikáját. Öt évvel ezelőtt kezdtünk tervezgetni, és azóta is nagy lendülettel, megállás nélkül fejlesztünk, készülünk. Immáron harmadik éve rendezzük meg nyári táborainkat, a tanévben minden hétköznap tartott, tematizált, 5-18 éveseknek szóló szakköreink mellett. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több lány is érdeklődik! Ez is azt bizonyítja, hogy a „férfias szakmák” kifejezés már elavultnak számít!
|
Ezt a nehéz, de végtelenül hálás feladatot vállalták a RoboKaland létrehozói: Gina (Gajdács-Leszkó Georgina) – a RoboKaland megálmodója; Krisz (Gajdács Krisztián) – a RoboKaland technológiai fejlesztője és Gréti (a pár kislánya) – az ötletgazda és tesztelő, akiről egészen kis, 2-3 éves korában kiderült, hogy mennyire érdeklődik és fogékony a modern technológia iránt. Gréti műszaki érdeklődésének korai megnyilvánulása komoly hatással volt a megálmodott tevékenység elindítására, szülei ugyanis ennek köszönhetően határozták el, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sajátjukon kívül más gyerekeket is ökotudatos technológiára, robotikára taníthassanak.
A RoboKaland gondolata hét éve merült fel, négy éve pedig elindultak ezen a csodálatos úton. Georgina és Krisztián – egy pedagógus és egy szoftverfejlesztő –, akik tökéletesen hasznosítják a korábban megszerzett tudásukat és tapasztalataikat a projektben.
Miközben a résztvevőkkel közösen elektronikai hulladékokat hasznosítanak újra, fantasztikus tudással gyarapodnak a fiatalok.
Klíma- / környezeti tudatosság, tervezett elavulás, környezetvédelemÉvente HÉT Piramis súlyával megegyező tömegű e-hulladék kerül szeméttelepekre! Nálunk ez másképp van! Mi a RoboKaland kutatóbázison ezekben az időkben is azon dolgozunk, hogy az új, modern technológiák mellett a régebben készült, leselejtezett berendezésekből is kihozzuk a maximumot! A szisztematikusan alkatrészeire bontott berendezések hihetetlen mérnöki tudással, rengeteg hasznosítható alkatrésszel szolgálnak. A szerelési folyamat során nagy figyelemmel keressük a berendezés gyenge pontjait. A megszerzett tudással új eszközöket építünk, miközben figyelünk arra, hogy lehetőleg „örök életre” tervezzük és fejlesszük azt. Bármiből bármit építünk, igyekszünk azt „a gyenge pontoktól”, vagyis a tervezhető elavulástól mentesre készíteni! Így kívánjuk megteremteni a technológia és a természet harmóniáját, vagyis ezzel a szemlélettel neveljük az új generáció szakembereit. A működő RETRO darabokat gyűjtjük, terveinkben szerepel egy interaktív RETRO múzeum megnyitása. A számunkra már nem használható elemeket kiválogatjuk, szelektáljuk és a megfelelő újrahasznosító helyre szállítjuk!
|
A többségében használatra már alkalmatlan berendezésekből származó alkatrészeket újra felhasználva, okoskertet, mikroprocesszoros „okos” eszközöket, víztisztítót, ipari berendezéseket, ionhajtóművet, antigravitációs kísérleteket, vagy akár robotokat készítenek együtt, így belemerülhetnek a gyerekek a legmodernebb mérnöki tudásokba. A RoboKaland egy alkotóműhely, ahol a kidobásra szánt elektronikai hulladékokból is új, csodás dolgokat lehet építeni.
Okoskert
A RoboKaland módszere az elmúlt években több száz gyermek és fiatal részvételével egyértelműen azt bizonyította és bizonyítja, hogy a megszerzett mérnöki tudás észrevehetően gazdagítja, formálja a résztvevők technológiai intelligenciáját, műszaki rálátását. Gina és Krisz fontosnak tartják továbbá a pályaorientációt, ezért a foglalkozásokat a gyermekek érdeklődésének megfelelően, az egyedi igényekhez igazítva képzelik el, amelyhez egyfajta mentorprogramot is társítanak. Hihetetlen gyorsan fejlődnek a gyerekek kompetenciái, illetve garantálható a sikerélmény sőt a kitartás is, mivel ennek ösztönzésére létrehozták az, „amit építesz vagy javítasz, azt hazaviheted” lehetőséget.
A projektek vezetői játékosan, élménypedagógiai irányelveket követve, nagy figyelmet fordítanak az egyéni és a csoport-flow kialakulására, ezáltal a résztvevők a legmodernebb mérnöki ismeretekből és technológiai jártasságból meríthetnek tudást.
A legfőbb cél, hogy gyakorlati, tapasztalati és maradandó, akár egész életre szóló tudáshoz jussanak. A RoboKaland STEM módszer átöleli az összes természettudományt, technológiát, illetve az összes reál tantárgyat, ennek köszönhetően nagymértékben fejlődik a logika és az intelligencia!
„Probléma, hogy az alapvetően humán beállítottságú oktatási rendszerünk kevés teret hagy a reál beállítottságú gyerekeknek. Nagyon is fontos tehát a reál beállítottságú gyermekek számára is lehetőségeket teremteni a kibontakozásra. Bizonyára ezt a gyors technológiai fejlődés okozza, de látjuk is, hogy a mai gyerekek többsége alkotni, „kreatívkodni” és bütykölni is szeretne. Amíg nálunk fejlesztenek, kutatnak, javítanak és szerelnek, azalatt egy tucat tantárgyat és szakmát elsajátíthatnak” – mondja Georgina.
A Békéscsabai Pedagógiai Központban szellemi fogyatékkal élő fiatalokkal is dolgoztak együtt, és a közös munka során azt tapasztalták a közmegítéléssel ellentétben, hogy ezeknek a fiataloknak is fantasztikus koponyájuk van, ezért tanulási zavarral, autizmussal, ADHD-s fiatalokkal, illetve aspergeres gyerekekkel, valamint más fogyatékokkal élő fiatalokkal is aktívan foglalkoznak.
A hátrányos helyzetűek, tanulási nehézséggel küzdők, valamint az értelmi fogyatékkal élők felkarolásaKiemelt fontosságúnak tartjuk a hátrányos helyzetűek, valamint az értelmi fogyatékkal élők felkarolását, és a programjainkba való bevonását. Igazi csodákat élünk meg egy-egy ilyen gyermek vagy fiatal esetében is, hihetetlen fantáziával és kreativitással szembesülünk az egyes foglalkozások alatt. Több mint 50 fő tanulási nehézséggel küzdő, illetve autizmussal élő fiatallal dolgoztunk és dolgozunk együtt.
|
„Ők lehet, hogy nem beszélnek, nem kommunikálnak olyan tisztán, de nagyon tehetségesek. Én a spektrumzavart spektrumélességnek mondom, mert szerintem nincs ott semmiféle zavar, csak másként kellene tekinteni rájuk. Azt kell meglátni, hogy mi az, ami őket érdekli. Ezzel igenis érdemes foglalkozni, mert ők azok a csodás elmék, akik még inkább előrébb tudják vinni a tudományt. Egy 22 éves, szellemi fogyatékkal élő fiatalember 4 perc alatt megépített egy olyan projektet, amit mi két óra alatt hoztunk össze az előző héten. Ráadásul egy hét alatt eljutottunk az igen-nem kommunikációig, miközben előtte egyáltalán nem beszélt” – magyarázza a szemléletmódváltás lényegét Krisztián.
A RoboKaland projektbe 6 éves kortól jöhetnek a gyerekek, de vannak középiskolások is, akik általában közösségi szolgálat keretében, segítőként működnek közre először a táborokban, aztán sokan itt ragadnak. Egyetemisták a mentorprogramokban vesznek részt. Ők azok, akik a későbbiekben továbbvihetik ezt az elképzelést. A szakkörök nem tartalmaznak kötött foglalkozási elemeket, úgy indul egy szakkör, hogy „mit szeretnél csinálni ma?” Mindenki ott dolgozik, ahol szeretne, és ami foglalkoztatja, amit elképzelt, azt valósíthatja meg: „Ha ő egy ötlábú pókrobotot akar építeni, akkor ne egy háromlábú szöcskét építsen, mert nem azt képzelte el.”
„Képesek vagyunk plazma halmazállapotot létrehozni egy kidobott, javított vákuumszivattyú és egy uborkásüveg segítségével. Biorezonanciával támogatott okoskertet és derítő fényeket építünk törött okostévékből. Építettünk egy pár antigravitációs eszközt, amelyek környezetében észrevettük, hogy a növények háromszor olyan gyorsan nőnek, és gyönyörűbbek, mint máshol. Létrehoztunk egy olyan kis berendezést, aminek segítségével most már tudunk növényeket regenerálni, de van sajátfejlesztésű COBOT-unk is, az ipari robotok új generációja, természetesen újrahasznosított alkatrészekből építve.”
A RoboKalandosok egész nyara táboroztatással fog telni. Eddig csak Békéscsabán és vonzáskörzetében táboroztak, de most az ország több területére is el fognak jutni, Budapestre, Győrbe, Székesfehérvárra, Ceglédre és Orosházára is. Erősen dolgoznak azon a célkitűzésükön, hogy az ország több területén is „éljen” a RoboKaland projekt – s ha a vezetői, Ők ketten személyesen nem is tudnak mindenütt jelen lenni, legyen utánpótlásuk.
Egy elkötelezett és fáradhatatlan házaspár vezetésével a RoboKaland egy nagyszerű kísérlet arra, hogy a mindenre fogékony gyerekek számára érthetővé és szerethetővé váljanak a technológia, az elektronika, a robotika, a természettudományok – megtanítva őket arra, hogy az évről évre egyre nagyobb tömegben kidobott elektronikai hulladékokból egy kis kreativitással mennyi csodálatos, új, hasznos eszköz építhető.
RoboKaland kísérleti főhadiszállás
Békéscsaba, Pozsonyi u. 92.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Napközben: +36 70/941-93-41
16 óra után: +36 70/423-85-90
https://robokaland.eu/index.php?q=content/Home
#33caca