Skip to main content

Komplex projektek

Megjelent: 2014. július 03.

Felhasználói szoftverrendszer készítése adott projekthez

A következőkben a felhasználói szoftver elkészítését követjük végig az I&C-funkciók szöveges leírásától – P&I-diagramokat is felhasználva – a programokig, majd azok teszteléséig.Ez a munka az I&C projektszerződés megkötése után kezdődik, amikor már megtörtént a folyamatirányító rendszer kiválasztása.A teljes alkalmazói programrendszer lényegében úgy jön létre, hogy a komplex technológia összes részfunkcióira és a fölérendelt funkciókra elvégezzük az alább felsorolt tevékenységeket.

Megjelent: 2014. május 05.

Egy folyamatállomás felhasználói programstruktúrájának kialakítása

Ebben a részben foglalkozunk az irányítástechnikai rendszer struktúrakialakításának szempontjaival, a felhasználói szoftverrendszer kialakításának kérdéseivel és ezeket egy erőművi vízlágyítórendszer konkrét részfolyamatán a megvalósítási szintig szemléltetjük. 

Megjelent: 2014. február 07.

Folyamatirányító eszközök és szolgáltatásaik – 2.

Befejezzük korábban megkezdett témánkat, amelyben azt tárgyaljuk, hogy az irányítástech­nikai rendszereket szállító cégek hardver­eszközeikkel és alkalmazói programgeneráló programjaikkal milyen szolgálta­tásokat nyújtanak egy konkrét projekt megvalósításához.

Megjelent: 2014. február 06.
Komplex, nagyméretű projektek I&C-tervezési szempontjai cikksorozat korábbi részei
Szerző: Dr. Nagy Dezső
1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész,