A napfény alapvető fontosságú az élet keletkezésétől kezdve az evolúció folyamán egészen a jelenkori társadalom kialakulásáig és természetesen ezután is, hiszen a Föld teljes dinamikájára hatással van. Nemcsak a látás
A Turck az IM18-CCM eszközével a már meglévő állapotfelügyeleti portfóliót bővíti. A keskeny, 18 mm-es eszköz beépített érzékelői a hőmérsékletet, páratartalmat, valamint az ajtó szenzortól mért távolságát
A Turck a világon elsőként mutatott be olyan IP67-es ipari vezérlőt, amely a beépített CODESYS PLC funkció mellett képes felhőszolgáltatásokhoz kapcsolódni, és ezek mellett a multiprotokoll Ethernet technológiának
A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ szervező csapata tehát továbbra is arra készül, hogy őszi rendezvényeiket megtartja! A saját kiállítások közül a járványhelyzet miatt őszre halasztott
Napjaink egyik legfontosabb mérnöki kihívása, hogy a korábbi időszakban minket körülvevő érzékelők számát sokszorosan meghaladó eszközök által küldött adatokat gyűjteni, gazdaságosan továbbítani és tárolni tudjuk. Ezt
A negyedik ipari forradalom a gyártási és folyamattechnológiák digitalizációjával változtatja meg, hogyan állítsuk elő a termékeket. Sok évtizede ismerjük már az automatizáció előnyeit, és most ezeknek az eljárásoknak
Az oxigéntelítettséget, az elektrokardiográfiát, a vérnyomást és a légzésfrekvenciát olyan módszerekkel mérjük, amelyek szokásosan csak kórházi beteg-állapotfigyelésre
Fingerprint Cards AB (Fingerprints) is a world-leading biometrics company with its roots in Sweden. Its solutions are found in hundreds of millions of devices and applications and are used billions of times every day,
Az IO-Link technológia egy tökéletes megoldás annak érdekében, hogy zökkenőmentesen kommunikáljunk egészen a szenzor/aktuátor szintig: az eszközinformációkhoz való teljes hozzáférés, folyamat- és diagnosztikai adatok
Hideg és száraz időben gyakran előfordul, hogy tárgyak megérintésekor vagy kézfogáskor gyenge elektromos áram halad át a testen. Az elektrosztatikus feltöltődés okozta áramütés ellen csak olyan textíliák nyújthatnak
Az INGUN Prüfmittelbau GmbH 1971 óta foglalkozik standard, valamint egyéni mérőtűk és mérőadapterek gyártásával, amelyek mellett számos tesztelési követelménynek eleget tevő eszközök és kiegészítők széles skáláját
Discrete circuitry comprising bipolar junction transistor (BJT) “totem-pole” circuits can perform this buffering role, but such solutions typically lack protection against high-voltage and high-current transients. They
Az adott alkalmazásnak megfelelő tengely megtervezése nem egyszerű CAD-szoftver és beható műszaki ismeretek nélkül. Az igus ezért nemrégiben kifejlesztett egy új, ingyenes és szabadon hozzáférhető online eszközt
Az RBTX.com oldal célja, hogy egyetlen rendszerben egyesítse a költséghatékony robotikában rejlő valamennyi lehetőséget, illetve mindent átláthatóvá és könnyűvé tegyen. Az elgondolás alapját az képezi, hogy a
Az elrendezést a COMPRION „eUICC Profile Manager” nevű szoftvere és az R&S® CMW500 típusú mobilkommunikációs tesztelőberendezés, illetve az R&S® CMW290 típusú rádiókommunikációs
A GCF a mobil szolgáltatók érdekében kézi mobilhálózati végberendezések megfelelőségének igazolására hivatott, iparilag elismert szervezet. Tanúsítványai révén garantálható, hogy a kézi készülékek a szolgáltatók által
A legújabb, nyílt forráskódú beágyazott kártyák, kihasználva a kényelmes vezeték nélküli internetkapcsolatot, tökéletes kiindulópontként szolgálnak a környezeti feltételek megfigyeléséhez, amelyek kritikusak lehetnek
Available in either a voltage of 1.8 V (IQXO-923-18) or 3.3 V (IQXO-923-33) this new clock oscillator is housed in an hermetically sealed 3.2 × 2.5 mm ceramic package with a height of 1.1 mm. Frequencies
A járműfedélzeti Ethernet-szabvány, a járműveken belüli alkalmazások – például vezetéstámogató vagy információs-szórakoztató rendszerek – háttereként szolgáló gyors buszrendszer egyre szélesebb körben terjed. Az