Skip to main content

Pozitív előjel

Megjelent: 2013. március 08.

wago sajttaj 2013 3 abra 2A jelenkori gazdaság feltételei közt „üdítően” hangzik, ha egy cég – ráadásul a nehézségekkel küzdő beruházási piacon – javuló eredményekről számolhat be. Ez a bravúr sikerült a WAGO magyar leányvállalatának, amely újdonságairól az idén harmadszor megrendezett „évértékelőjén” adott tájékoztatást.

 

A WAGO Hungária éves tájékoztatója

Az idén már harmadszor hívta meg legjobb ügyfeleit és a szak­sajtó képviselőit a WAGO Hungária Kft. – és a mai gyorsan változó világban ez már-már hagyománynak is tekinthető. Szilágyi István ügyvezető igazgató a gazdasági helyzetüket értékelő bevezetőjében utalt a 2012-es év – óvatosan fogalmazva is – „lefékeződött lendületére”, amely a WAGO anyacégénél – nemzetközi összesítésben – lényegében stagnáló eredményekben mutatkozott meg. A cég létszáma is – a legutóbbi három évben – 6200 körül állandósult. A 2011-ben kiugró (95 millió EUR körüli) beruházási érték több külföldi gyártóbázisuk egyidejű bővítéséből adódott. Ez 2012-ben 60 millió körüli értékre mérséklődött, ami egyrészt az azt megelőző év nagyberuházásainak „áthúzódó hatásaiból” (az elkészült épületek gyártóberendezésekkel való felszereléséből), másrészt
a folytatódó intenzív termékfejlesztésből adódott össze. Ez elmarad ugyan a 2011-es beruházási csúcstól, de az azt megelőző évek növekvő trendje még így is folytatódni látszik.
    A magyarországi leánycég árbevétele viszont a 2011-es 687 millió forintról 700 millió fölé nőtt, amelynél már a változás pozi­tív előjele – a romló beruházási feltételek között, a gazdaság egészével ellentétben – önmagában is jelentős eredmény. A cég mindezt a 2011-es 11 főről 14-re növekedett létszámmal érte el. Ez a létszámnövekedés érdekes okból elmaradt a tervezettől. Szilágyi István elmondta, hogy valóban komoly erőfeszítéseket tettek arra, hogy megfelelő munkaerőt találjanak, de még fejvadász cég közreműködésével sem sikerült a WAGO – nyilván magas – szakmai elvárásainak megfelelő munkatársakat találni.

wago sajttaj 2013 3 abra 1

 

Az év csatlakozástechnikai újdonsága

Az általános gazdasági tájékoztatást követően Szilágyi István a cég idei újdonságát, a picoMAX „családnevű”, NyÁK, kábel és készülék tetszőleges kombinációi közti gyors és megbízható, egyszerűen szerelhető csatlakozások kialakítására szolgáló, dugaszolható csatlakozórendszerét ismertette. Ennek első helyen kiemelt tulajdonsága az üvegszál-erősítésű, poliamid műanyagtest kisebb térfogatban, kevesebb anyag felhasználásával nyújt a korábbi típusokéhoz hasonló villamos és mechanikai „teljesítőképességet”. Továbbfejlesztették a vezetékcsatlakoztatás módszerét is annak érdekében, hogy akár még a kifinomult szereléstechnikai megoldások alkalmazásában nem jeleskedő szerelőszemélyzet is képes legyen azt akadálytalanul, gyorsan és megbízhatóan végrehajtani. Szilágyi István a brazil piacot említette példaként, ahol „csatlakoztatásnak” a „jó hosszan” lecsupaszított vezetékek összetekerését és szigetelőszalaggal történő „becsomagolását” nevezik. Még a szereléstechnikai kultúrának ezen a szintjén is „kezelhető” a lecsupaszított vezetéknek a csatlakozóba való behelyezéséből és egy működtető mechanizmus egyetlen nyomással történő aktiválásából álló műveletsor. Az utólag is felszerelhető reteszelő szerkezet a véletlen szétcsatlakoztatást előzi meg. A mérésre egy ellenőrzőnyílás szolgál, amelyen keresztül a mérőkontaktus hozzáférhet
a rugóhoz. Fontos előny továbbá, hogy különböző pólusszámú aljzatok és kábelcsatlakozók pólusvesztés nélkül kombinálhatók (például egy ötpólusú aljzatba akadálytalanul egymás mellé csatlakoztatható egy három- és egy kétpólusú kábelcsatlakozó. A jelentős mechanikai stabilitást garantáló rugóval 20g rázásállóság érhető el. A csatlakozónak létezik egy „gazdaságos” kivitele, amelynél az aljzat elmarad, és a kábelcsatlakozó közvetlenül a NyÁK-ba forrasztható. Fontos, hogy a furatszerelt hullámforrasztás (THT) hőállósági követelményeit a termékcsaládnál „alapból” használt műanyag is kielégíti, nem szükséges tehát külön opcióként magasabb hőállóságú szigetelőanyagot rendelni. A csatlakozócsalád átlag 30%-kal kisebb is a WAGO korábbi, hasonló funkciójú termékeinél. Ez az előny nemcsak a kompaktabb kivitelű végtermékben nyilvánul meg, de a korábbi TopJob-S-családnál olcsóbb árban is. A cég a NyÁK-ba ültethető kivitelű elemeket nemcsak „ömlesztve”, hanem az automatikus beültetéshez szükséges „hevederezett” csomagolásban is szállítja. A picoMAX alkalmazási területét nehéz „körülrajzolni” – az szinte az automatizálás és az ipari elektronika teljes tartományára kiterjed.

wago sajttaj 2013 3 abra 3


Jelöléstechnika

Egy csatlakozástechnikai termékportfólió nem lehet teljes a készülékek, kábelek és csatlakozások esztétikus, tartós és a szerteágazó igényeket könnyen kielégítő feliratozási rendszere nélkül. A WAGO már korábban is rendelkezett ilyen technológiával, amelyet azonban most a smartPRINTER-nevű feliratozó nyomtatójukkal sokkal közelebb sikerült hozni a „hétköznapi élet” követelményeihez. A feliratozás nagy része a „terepen” készül, ezért jelent komoly előrelépést a smartPRINTER kis mérete és tömege – hordtáskába helyezve könnyen a szerelés helyszínére szállítható. A méretcsökkenésnek megfelelő olcsóbb ár is ösztönző lehet, hogy akár a kisebb szerelőcégek is könnyen elérhető feliratozó rendszerhez juthassanak.
A régi rendszerre a feliratozó címkeanyagot „mátrix-elrendezésben” kellett a készülékbe helyezni, amely törvényszerűen bizonyos mennyiségű feliratozó anyag hulladékba kerülését okozta. Ennek elkerülésére a smartPRINTER minden feliratozó anyagát tekercsben forgalmazzák. A kezeléshez hatékony szoftveralkalmazások érhetők el, de a készülék saját kijelzőfelületén, néhány menü-navigációs gombbal még hosztszámítógép nélkül is kezelhető. A feliratozó anyag váltásához a hordozón kívül egy továbbítóhengert kell csupán – külön szerszám vagy segédeszköz nélkül – cserélni, a festékszalag „hordozófüggetlen”. A smartPRINTER egyelőre a WAGO által forgalmazott jelölőanyag-féleségekkel használható, de a fejlesztés arra irányul, hogy az újabb generáció majd harmadik féltől beszerzett anyagokra is tudjon nyomtatni. Az előadó a WAGO nyomtatójának egyedi előnyeként emelte ki, hogy a jelölőanyagra akár három párhuzamos sávban is nyomtatni képes, tehát a csatlakozópont sorszámán kívül akár a jelcsoport megnevezése, vagy a legfontosabb kezelési alapinformáció is feltüntethető. A cég a nyomtatót a nagyobb forgalmú partnereinek akár ingyen is rendelkezésére bocsátja.

wago sajttaj 2013 3 abra 4

 

A megbízható partnerek elismerése

Az ügyvezető elmondta: a WAGO Hungária eredményeit nagyrészt kiváló kereskedelmi partnereinek is köszönheti. Ezért többféle elismerésben részesítették legkiválóbb együttműködő partnereiket. Ez már az elmúlt években is a cég rendszeres gyakorlatának számított, de most eddig nem használt új formát is adtak az együttműködésnek. Mostantól a „WAGO Solution Provider” (WAGO megoldásszolgáltató) cím használatát engedélyezik azoknak az – elsősorban automatizálási területen érdekelt – partnercégeknek, amelyek részletes ismeretekkel rendelkeznek a WAGO termékeiről, önállóan képesek ajánlatot készíteni összetett igények esetén is.
A szerződött WAGO-megoldásszolgáltatók kiemelt műszaki támogatásban részesülnek, a hivatalos termékbejelentéseket megelőzően kapnak információt az újdonságokról, és a WAGO Hungária ajánlatkéréseket is átirányíthat hozzájuk. Jogosultak a „WAGO Solution Provider” logo használatára is. A külföldön már bevált kapcsolati forma „honosítása” már megkezdődött: eddig négy cég, a BGL-Net Kft., a CONT-L Kft., a FISS Automatika és a Gyulai Irányítástechnikai Kft. nyert jogot a cím használatára. A WAGO Hungária nem feltétlenül a szerződött partnercégek számának „viharos” növelésében érdekelt, hanem elsősorban a termékekhez kapcsolódó szolgáltatások színvonalának emelkedését várja a megoldásszolgáltatók munkájától.
    „Az év WAGO-kereskedője” cím – immár hagyományosan – nem egyetlen szempont (például az éves forgalom) alapján honorálja a viszonteladók teljesítményét. Több forgalmi kategóriát állapítottak meg, és az abban elért dinamikus fejlődés döntött a címek odaítélésénél. A 4 millió forint alatti forgalmú cégeknél a Mérker Zrt., a Guild-Szer Kft. és Dankó Tibor egyéni vállalkozó teljesítményét ismerték el, a 4…7 milliós forgalomtartományban a DL’1 Kft., a Duoverzió Kft. és a Halux Vill vehette át a legjobb növekedési teljesítményt elért partnernek járó oklevelet. A 10 milliós kategóriában a bronz fokozatot a Daniella Kft., az ezüstöt a Marchiol Kft., az aranyat pedig a Gazdafi Electronic cég mondhatja magáénak. Az „abszolút” kategóriában – „tisztán” az elért forgalom alapján –
a harmadik helyet a Mile Kft., a másodikat a Mentavill Kft., az első helyezést pedig a Sonepar Kft. nyerte el.
     Úgy véljük, a szakma jelenlegi, közismert működési feltételei között a korszerű automatizálási és szereléstechnikai termékek komoly versenyében eredményesen helytállni különösen figyelemreméltó teljesítmény. Gratulálunk a győzteseknek és a helyezetteknek.

 

Tóth Ferenc