Skip to main content
Megjelent: 2012. december 17.

08Az Osram Opto Semiconductors müncheni bemutatójának mondanivalója: bárhol, ahol fényre van szükség, jelen vannak a cég félvezető fényforrásai az automotív szektortól a szórakoztatóiparon kereszül a vagyonbiztonságig. A széles körű automotív megoldásválasztékból ezúttal a Displix led első bemutatkozása emelkedett ki, amelyet kifejezetten kültéri megjelenítő-alkalmazásokhoz fejlesztettek. Bemutatták az Oslon LX-ledcsaládot is, amelyet kis járművek nappali, figyelemfelkeltő megvilágítására szánnak, továbbá a közönség láthatta az Oslon Compact led prototípusát is, amely az eddigi legkisebb fényforrás a járművek frontvilágításának megvalósítására.

Megjelent: 2012. december 17.

„Betelt” az Internet. Természetesen ez nem „szó szerint” értendő még a 32 bites IP-címekkel azonosítható tartományra sem, de a felosztás veszteségei miatt a rendszer címzési lehetőségeit bővíteni kellett. A túlélés módja az IPv6-szabvány, amely 128 bites címtartományával elképzelhetetlenül tág lehetőségeket nyitott.

Megjelent: 2012. december 17.

07A gesztusvezérlés „benne van a levegőben”: a játékvezérlők nyomán például számítógépi alkalmazásoknál is megjelent az igény az érintésmentes vezérelhetőségre. A Microchip Technology új, szabadalmaztatott GestICtechnológiája az elektromos tér megváltozásának érzékelését használja érintésmentes gesztusvezérlésre.

Megjelent: 2012. december 17.

A Linear Technology LTC2945 néven egy széles jeltartományú, I2C-interfészű tápfigyelő áramkört hozott forgalomba, amely az áram, a feszültség és a teljesítmény figyelését teszi lehetővé bármilyen 0...80 V feszültségű tápsínen. A legtöbb korábbi megoldás 3…5 V-os tápfeszültséget igényelt, és a mérhető legnagyobb feszültség sem érte el a 36 V-ot.

Megjelent: 2012. december 17.

Az autók passzív biztonsága, a törésállóság, a biztonsági övek és légzsákok rendszere ma már alapkövetelmény. Emellett egyre jelentősebb az aktív biztonsági rendszer, amely a jármű körüli teret figyelve az ott megjelenő tárgyakról értesít, sőt, automatikus ütközéselkerülési (fékezési, kitérési) funkciókat aktivál.