Skip to main content
Megjelent: 2013. szeptember 12.

intrecMiközben a világítástechnikai szakma a ledvilágítás megoldásait próbálgatja és a hagyományos világítótestek ledes helyettesítését „ízlelgeti”, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az izzólámpák törvénnyel támogatott „kivezetése” után a tömeges alkalmazásokban még mindig nem a ledes, hanem a fluoreszcens fényforrások dominálnak. Az egyik legközönségesebb ilyen megoldás, a mágneses előtéttel ellátott fénycső elektronikus változata építhető fel az International Rectifier IRS2538DS elektronikus fénycsőelőtétjével, amelyek tervezői a mágneses előtét és a bimetállos fénycsőgyújtó funkcióinak elektronikus megvalósítását tűzte ki célul – magasabb szinten.

 

Megjelent: 2013. szeptember 12.

A 32 bites IP-címtartomány kimerülésével és az új IPv6-protokoll megjelenése után gyakorlatilag kimeríthetetlen címzési lehetőséghez jutott az Internet, amely még azt a szélsőséges helyzetet is kezelni tudná, ha a Föld felszínét összefüggően borítanák az internetképes készülékek. Ez tette megvalósítható realitássá az Internet of Things (IoT), a „dolgok” internetje 1999-ben született elgondolását.

Megjelent: 2013. szeptember 12.

ublox

A műholdas helymeghatározás eszközei között már korábban is találhattunk olyan modelleket, amelyek több navigációs műholdrendszer (az amerikai GPS-en kívül például az orosz GLONASS) jeleit is felhasználhatták. A svájci u-blox cég most olyan változattal állt elő, amely a GPS és a GLONASS mellett a japán QZSS/GNSS jeleivel is végezhet helymeghatározást. 

Megjelent: 2013. szeptember 12.

A nagyteljesítményű tápegységekben a teljesítmény-egyenirányító diódahídon nem elhanyagolható veszteség keletkezik, amely nehezíti a készülékhűtés feladatát, és rontja a készülék hatásfokát. A Linear Technology a diódahíd magasabb színvonalú helyettesítésére dol­gozta ki LT4320 integrált áramkörét, amely 4 db kis veszteségű, N-csatornás MOSFET-tel kiegészítve képes az „ideális diódahíd” megközelítésére a 9 és 72 V közötti bemenőfeszültség-tartományban. A hő­disszipáció a diódahidaknál a két nyitóirányban előfeszített egyenirányító dióda feszültségének összege és a felvett áram szorzata által meghatározott veszteségi teljesítményt takarítja meg, amely révén kisebb és könnyebben hűthető, olcsóbb berendezés építhető.

Megjelent: 2013. szeptember 12.

aaeonAz Aaeon két új, Mini-ITX-forma­fak­torú alaplap gyártását jelentette be. Az EMB-B75A és B alaplapok a 3. generációs Intel Core i7 processzoron alapulnak. Magas követelményeket is kielégítő teljesítményük, flexibilitásuk és funkcionális bővíthetőségük révén a több­kijelzős digitális kijelzéstechnika számos alkalmazásában használhatók igen jól, még olyan esetekben is, ahol az akadozásmentes, teljes HD-felbontású kijelzés alapkövetelménynek számít.