Hannover Messe van…

…azaz csak volt, április 7-től 11-ig. Ha azonban a címet a szójátékokra fogékonyan is elolvassuk, már elgondolkozhatunk, hogy a „toronyiránt” 860 km-nyire fekvő Hannover valóban messze van-e egy magyar mérnöknek, hogy Európa egyik legnagyobb szakvásárát láthassa, és vajon a vásár tük­rébe pil­lantva milyen messziről követi a hazai gazdaság a már jól észlelhetően „felpörgő” német piacot.

Van néhány „mérőszalag”, amellyel ilyen-olyan választ kaphatunk arra a kérdésre, milyen „messze” van tőlünk Hannover, a hannoveri szakvásár által bemutatott műszaki és gazdasági aktivitás, amit a Hannover Messe tár elénk. Az első mindjárt az, hogy Budapestről még a vásár kedvéért sem indult közvetlen légijárat Hannoverbe. Ennek minden bizonnyal oka az is, hogy a Malév megszűntével Ferihegy már nem regionális „tranzitrepülőtér” többé, hanem inkább afféle „végállomás”, ahonnan csak forgalmas, nagy nemzetközi repülőterek érintésével lehet válogatni még a fontosabb úticélok között is. Repülhetünk persze átszállás nélkül is Hannoverbe – csakhogy ahhoz Bécsig kell autóznunk. Ez pedig – a benzinköltséget, a schwechati parkolást és az időveszteséget is beleszámítva – nem jelent számottevő megtakarítást. Az átszállásos repülőjegyek legolcsóbbjai pedig néha hosszú várakozásra kényszerítik az utast az átszálló repülőtéren, és nem biztos, hogy a vásárlátogatás miatt a munkájából amúgy is kieső mérnök megengedheti magának a 6-8 órás repülőtéri semmittevés „luxusát”. Ebből a nézőpontból tehát Hannover (időben és/vagy pénzben) mindenképpen messze került Budapesttől – a lehetőségek nem kedveznek a magyar érdeklődők látogatásának. A látogatókat eleve „szűri” az a tény is, hogy a Hannover Messe meglátogatásához idejekorán kell elhatároznia magát a résztvevőnek. Az egész város szinte minden szálláshelye hónapokkal előre – ráadásul „alsó hangon” kétszeresére „felturbózott” áron – foglalt. „Rögtönzött” ötletekkel, last minute szervezéssel tehát nem nagyon érdemes útnak indulni, hacsak be nem érjük a várostól 60-100 km-nyire talált szállással, újabb költségeket és időveszteséget vállalva a napi ingázást a vásárba és vissza. Már a szállásfoglalás bonyodalmai is jelzik, hogy a félmillió la­kosú nagyvárosban a Hannover Messe idején „nagyüzem” van, a látogatók és kiállítók tömege nemcsak a vásárterületen, de az egész városban is érzékelhető. A vásárbelépő az egész esemény ideje alatt univerzális tömegközlekedési jegyként is szolgál, amely talán még néhány – Budapesten és Magyarországon kívüli érdeklődésre is számot tartó – hazai rendezvényünk szervezői számára is megfontolásra érdemes gesztus a vásárlátogatók számára.

A Hannover Messe vásár vázlatos térképe (forrás: Hannover Messe Visitor Guide)

Az eddig leírt körülményeket nevezhetnénk akár mellékesnek is, de úgy vélem, az a tény, hogy – például Magyarországról – hányan látogatják meg a világ legnagyobbjai közt jegyzett ipari vásárt, az efféle „apróságokon” is múlik. Az igazi vonzerőt azonban természetesen maga a vásár jelenti: ez dönti el, hogy érdemes-e vállalni meglátogatásának költségeit, az időt és a fáradságot. Az első, amit a vásár térképére pillantva is azonnal láthatunk: az egynapos „villámlátogatásnak” legfeljebb csak akkor lehet értelme, ha egy viszonylag szűk szakterületre fókuszáló, „célzott” érdeklődéssel, vagy egy másképpen meg nem valósítható partnertalálkozó érdekében tesszük. Hogy mit jelent a „szűk szakterület”? Csak a példa kedvéért: a lapunk olvasóit érthetően legjobban érdeklő ipari automatizálás témakörét mindenesetre nem gondolom annak, hiszen csak ez az egy témakör kis híján nyolc teljes pavilonnyi kiállítási teret foglalt el, egymagában – még „futtában” is – bőven több mint egy napnyi „néznivalót” kínálva. A kiállítás témakörei (hozzávetőleges „nagyság szerinti” sorrendben):

• A már említett Ipari Automatizálás (Industry Automation),

• Energetika (Energy),

• Elektromos erőátvitel (MobiliTec, szabadtéri kiállítóhely),

• Ipari segédanyagok (Industrial Supply),

• A kutatás és a technológia kapcsolata (Research & Technology),

• Számítógép-bázisú gyártás (Digital Factory),

• „Zöld” technológiák az iparban (IndustrialGreenTec).

A vásár hagyománya, hogy egy-egy ország számára kiemelt, önálló kiállítási lehetőséget ajánl fel. Az idén Hollandia kapta a lehetőséget a bemutatkozásra. 

Számomra két kiállítási nap látogatására nyílt lehetőség, amelynek legnagyobb részét „a piros szőnyeget” követve, az Ipari Automatizálás területének áttekintésére próbáltam fordítani, amely még ilyen „szelektív érdeklődés” ellenére is lehetetlen küldetésnek tűnt. Az információáradat hamar „befogadhatatlanná” válik, ezért meglehetősen bátor kijelentésnek tűnhet, ha azt állítom, hogy „sosem látott” újdonságokkal nem nagyon lehetett találkozni. Természetesen minden cég elhozta és látványosan, izgalmasan „tálalta” aktuális, friss termékeit, azonban ezek inkább a szakma evolúciójának jól kiszámítható és kiszámított menetrendjébe illeszkednek. Megtaláltam a hazánkban jelen levő német automatizálási cégek standjait; az itthoni kiállításokhoz szokott látogató számára hihetetlen méretű, láthatóan költséges, nagyszámú (és nagyon aktív) standszemélyzettel működő kiállítóhelyek láttán hihető az a szemlélet, hogy „aki nincs itt Hannoverben, az nem is létezik”. Érdekes volt megfigyelni, hogy a nagyobb cégek a nemegyszer több száz vagy akár ezer m2-t is meghaladó méretű fő kiállítóhelyükön kívül – hogy a pavilonok szakmai csoportosításának szempontjaihoz is alkalmazkodhassanak – más pavilonokban is működtettek kisebb-nagyobb standokat.

Trendnyomok

A terjedelem korlátai miatt csak néhány olyan trendet emelhetünk ki, amelyről – a szakmai közvélekedés által is megerősített magánvélemény alapján – úgy vélhetjük, hogy nem „cseng le” néhány év alatt, elismerve, hogy a válogatás nem lehet más, mint szubjektív.

• Industry 4.0
  Az ipar fejlődésének három ugrásszerű felgyorsulását jegyezte fel idáig a tudománytörténet: az elsőt, amikor a gőzgép az ipar szolgálatába állította az iparszerű energiatermelést, a másodikat a tömegtermelés széles körű elterjedésének kezdete jelentette, a harmadikat az automatizálás széles körű alkalmazása jellemezte. A folyamat felgyorsulását jelzi, hogy ez utóbbi még véget sem ért, és máris a negyedik ipari forradalomnál tartunk.  Ez a gépek egymás közötti kommunikációjából (M2M) kiindulva, a kommunikációra képes gépek, szenzorok és készülékek robbanásszerű elterjedésével és az új, megnövelt címkapacitású internet ál­tali összekapcsolásával létrehozza „a dolgok internetjét” (Internet of Things – IoT), ami a termelőeszközökre is kiterjedve az áruk és szolgáltatások informatikai szinten (is) teljesen integrált előállítását és „célba juttatását” vetíti előre a nem túlságosan távoli jövőben. Hannoverben már nemcsak az IoT-képes eszközök számának feltűnő gyarapodását, hanem rendszerré integrálásuk módszereinek fejlődését, a vezetékmentes ipari kommunikációs technológiák „komolyan vételét” is megfigyelhettük.

• Egyre intelligensebb szenzorok és aktorok
  A „szenzor” és „aktor” eredetileg az ipari iránytástechnikai rendszerek minden intelligenciát nélkülöző végkészülékei voltak. Ef­féle rendszereket egyébként is erős centralizáció jellemezte: a vezérlés és szabályozás intelligens funkcióit már csupán a klímaérzékenységük és karbantartásigényük miatt is központosított, klimatizált „műszerszobákba”, irányítóhelyiségekbe telepítették. Ez azonban a szenzorok és aktorok számának növekedésével elfogadhatatlanul megnövelte például a kábelezési költségeket. Létrejöttek a helyi intelligenciával bíró, a terepi klímát jobban tűrő I/O-szigetek, amelyek az I/O-funkciók koncentrálásán kívül már vezérlési-szabályozási feladatokat is átvállaltak. Ma – mint azt Hannoverben is megfigyelhettük – ez a „decentralizálódás” már a végkészülékekig is eljutott: számos irányítástechnikai funkció: diagnosztika, jelfeldolgozás, paramétertárolás, paraméterérték-túllépés figyelése stb. a szenzorokba épül be – új irányt szabva az irányító, vezérlő és szabályozó rendszerek architekturális fejlesztésének.

• Elektromobilitás
  A vásár az elektromos hajtású járművek szempontjából afféle „félüzemi bemutatónak” is megfelelt: nemcsak a standok sokaságán láthattunk az egyszerű elektromos kerékpártól a luxusautóig, az egzotikus, egyedi „versenygépektől” a sorozatgyártott termékekig elektromos hajtású járműveket, hanem a pavilonok közötti utakon tesztvezetéseknek is tanúi lehettünk, sőt, a vásári taxi- és buszforgalom is „kép van, hang nincs” hangulatot árasztott zajtalan elektromos járműveivel. Azt mindannyian érezzük, hogy az elektromos hajtású járművek rohamos gyarapodása a küszöbön áll, de hogy ez közelebb van a realitáshoz, mint azt eddig gondolhattuk, arról a vásárterület forgalmának „hétköznapi” képe is meggyőzhette a látogatót.

• Új energetika
  A látogatónak az az érzése, hogy nem látott olyan kiállított terméket, amelynek jellemzői közt hangsúlyosan nem emelték ki az energetikai szempontot, a kis fogyasztást vagy a jó hatásfokot. Ez nyilván „költői túlzás”, de a tendencia nyilvánvaló. Jól látható, hogy végleg elmúlt az a szemlélet, amely hatására az ipar a saját energiafelhasználásának kérdéseire a „van még kőolaj és gáz bőven” és az „úgyis kifizettetjük a fogyasztóval” cinikus válaszait adta. Az energiahatékony megoldások bemutatására tehát most igen nagy teret – az egész vásár területét – felhasználták a kiállítók. Természetesen külön pavilont is szántak például az alternatív energiaforrások bemutatására, amelyben azonban – és most csak szubjektív benyomásaimra hagyatkozom – a legnagyobb teret a szélenergia felhasználása kapta. Érdekes módon például a biogáz előállításával kapcsolatos termékek aránytalanul kisebb arányban voltak képviselve, mint a biogázt üzemanyagként használó „gázmotor-generátor” felépítésű kiserőművek. A napelemes energiatermelés mindezek mellett meglehetősen „alulreprezentáltnak” tűnt.

Az viszont bizonyos, hogy a számtalan hasonlóan fontos témakör közül a fentiekben önkényesen kiragadott néhány példa szorosan össze is fonódik: a szenzoroknál megfigyelt tendencia például tökéletesen beleillik az Industry 4.0 átfogó koncepciójába, az alternatív energia hasznosításának egyik racionális iránya az elektromos ha­tású járművek töltése – és még számos hasonló „szinergiát” sorolhatnánk a vásáron látottakból.

Két elgondolkoztató bemutató

Nem a vásár „fő sodorvonalába” (hogy ne a divatos „mainstream” kifejezést koptassam tovább :-) ) tartozik, de nagyon tanulságos volt végigjárni az egyetemek és államilag finanszírozott ipari kutatóhelyek (köztük kikerülhetetlenül a partnerként, ötletgazdaként, projektmenedzserként „mindenütt jelenlevő” Fraunhofer Intézet) pavilonját, és látni, milyen eleven a kapcsolat a műszaki egyetemek és kutatóintézetek, valamint az ipar között. „Öncélú”, a gyakorlattal szoros kapcsolatban nem álló témáknak nyoma sem volt. A pavilon sokszínűségével is elütött a vásár többi, szigorúan tematikus alapon elrendezett bemutatójától, és ez a változatosság is mutatta, hogy nemcsak mennyiségileg, de a megközelítés eredetiségében is megszámlálhatatlan innovációs lehetőség rejlik az egyetemekben.
A felsőoktatás és a gyakorlat kapcsolatának témakörét egy más szempontból mutatta be az a pavilon, amely az ipar vezető vállalatait kívánta a lehető legvonzóbb, fiatalos, néha a lényeget elfedően „buliszerű” módszerekkel bemutatni az egyetemi hallgatóknak, a potenciális munkavállalóknak. Jó lenne a hazai versenyszféra hazai munkaadóinak üzenetében is ehhez hasonló mértékben látni a „gyere hozzánk, érdekes munkát kínálunk, szükségünk van rád” hívó szavának kifejeződését.

 A bevezetőben feltett kérdésre visszautalva: igen, Hannover messze van. Csak elvétve találkoztunk magyar látogatóval, kiállítóval pedig (bevallom, ez ismét csak szubjektív megfigyelés – nem „jártam utána”) egyáltalán nem. Pedig lenne mit tanulnunk. És minden innovatív magyar vállakozásnak kívánom: legyen mit bemutatnunk.

 Köszönet illeti útitársamat, Róka Marijánt, a Turck Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját, aki meghívásával – pusztán a cége és a lapunk szerkesztősége közötti korrekt partnerkapcsolat ápolása jegyében, semmiféle ellenszolgáltatást nem várva – lehetővé tette számomra az idei Hannoveri Vásár meglátogatását.

Szerző: Tóth Ferenc