Skip to main content

Aktuális információk az Ipar Napjai 2014 programjáról

Megjelent: 2014. május 22.

IPARNAPJAI illustrAz Ipar Napjai szakkiállítás részletes programja elérhetővé vált, az érdeklődők ezen a linken megtekinthetik. További hasznos, kivonatos információkat tartalmaz alábbi cikkünk.

 

 

 

Ipar Napjai – 2014. május 27-30.
HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont

Az új koncepció lépéseit követve IPAR NAPJAI 2014 néven a Hungexpo Zrt. megszervezi Magyarország legátfogóbb ipari szakkiállítását, amely egy időben, egy helyen ad lehetőséget minden ipari szegmens bemutatására.

Részvétel az Ipar Napjai 2014-en

A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont A pavilonjában az idén 12 ország több, mint 200 kiállítója várja a látogatókat. A kiállításon nemcsak törzskiállítók és új üzletfelek vesznek részt, de visszatérők is, a kiállítás nemzetközi jellegét pedig a tajvani és a német kollektív standok erősítik majd. Jelentős számban vesznek részt a rendezvényen a multinacionális nagyvállalatok, valamint a hazai közép- és kisvállalkozások egyaránt.
A teljes kiállítói lista a rendezvény honlapján olvasható.

Tervezett programok
  • „A gumiipar aktuális környezetvédelmi feladatai, problémái” – a Magyar Gumiipari Szövetség közgyűlése és szakmai konferenciája,

  • A Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség közgyűlése és szakmai konferenciája,

  • A Magyar Ipari Karbantartók Szövetségének szakmai konferenciája „Erősítse versenyképességét a karbantartás és a japán módszerek segítségével” címmel,

  • A Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkavédelmi konferenciája,

  • A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jármű- és gépipari beszállítói fóruma „Magyarország újraiparosítása” címmel, a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal (HITA) és kiemelt szakmai partnerekkel (MGSZ, MAJOSZ, AIPA, HBK) együttműködve,

  • ContiTech szakmai fórum,

  • A Gépipari Tudományos Egyesület szakmai előadásai,

  • Application Zone (gyakorlati bemutató), amelyben a gyártás folyamata az ötlettől a végtermékig a helyszínen nyomon követhető,

  • Kiállítói előadások a fórumszínpadon (többek között Amsy Jelöléstechnika, CAD-ART Kft., CAD-Terv Mérnöki Kft., KRL Kontrol Kft., ThyssenKrupp Ferroglobus Zrt.),

  • EDU-POINT (egyetemek bemutatkozója)

Általános információ

Időpont: 2014. május 27-30.
Nyitva tartás: 9-17 óráig
Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, A pavilon
Bejárat: I. és III. kapu

Belépőjegy:

  • Napijegy: 3000 Ft.

  • Iskolai csoportoknak a csoportos diákjegy (min. 10 fő) 800 Ft/fő

  • A kiállítás honlapján (www.iparnapjai.hu/magyarelektronika) online regisztráció működik, mellyel a kiállítás ingyenesen látogatható.

Parkolás: P5 és P3 belső parkoló: 1200 Ft/nap. A szolgáltatási díjról számla kérhető az I. és III. Fogadócsarnokokban az információs pultnál, a parkolójegy átadása ellenében.

Látogasson el ön is Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjére, tekintse meg a kiállítók termékeit, szolgáltatásait, újdonságait!

www.iparnapjai.hu

 

Az Ipar Napjai 2014 néhány újdonsága

A teljesség igénye nélkül – csupán ízelítőként – emelünk ki néhányat az Ipar Napjai 2014 újdonságai közül.

ABB Kft.

ABB Force Control (FC) – Erőmérő cella
Hagyományos programozási eljárás, amikor meghatározzuk a robot pályáját és sebességét. Ezek a paraméterek állandóak, függetlenül a folyamatból származó visszahatásoktól. Ha a robotpálya nem esik egybe és nem illeszkedik az alkatrész felületeihez, méreteihez, akkor ez minőségi problémákhoz és  szerszámtöréshez vezethet. A felhasználók sok időt töltenek a fenti hiányosságok korrigálásával. A következő három újítás más dimenzióba helyezi a megmunkálást.

Grafikus programozói felület
A programozás során a robot tengelyeinek ellágyításával a kezelő képes lesz a robotot kézzel mozgatni egyes referenciapozíciókba, melyek meghatározzák a pályát. A kézzel betanított referenciapontok lesznek az  automatikus útvonaltanulás alapjai. A robot „nyomatékszabályozás” módban fut, és a munkadarab felületén, élén rögzíti a pontos pályát.

Nyomatékszabályozás
Biztosak lehetünk abban, hogy a robot a szerszámmal mindig követi a felületet a programozott pálya mentén. A robot – függetlenül a felülettől – megfelelő erővel és a felületre mindig merőlegesen tartja a szerszámot..

Sebességszabályozás
A robot a sebesség állandó változtatásával, de a megmunkálási erő megtartásával halad végig a programozott pályán. Sorjázásnál, ha a fogásmélység változik, a robot ennek megfelelően a sebességet is változtatja, ezzel hatékony sorjaleválasztás érhető el.

B&K Components Kft.

Az új VIBROPORT 80 megkönnyíti a gépdiagnosztikát: professzionális műszer az üzemidő optimalizálására. A rezgés – bizonyos határokon belül – minden forgógép velejárója. Ha azonban a rezgésszint túllépi a megengedett határokat – például a gép meghibásodása esetén –, az tönkreteheti a gépet és a termelés teljes, váratlan leállásához vezethet. Extrém esetben a közeli gépek is károsodhatnak és személyek sérülhetnek meg. A Brüel & Kjær Vibro számos ipari alkalmazásnál sikeres megoldásokat fejlesztett ki a gépállapot-megfigyelésen és helyszíni kiegyensúlyozáson alapuló karbantartásra. Az első hordozható VIBROTEST-rezgésmérő műszertől a mai VIBROPORT 80-ig ez az alapvető koncepció folytatódik. A VIBROPORT 80 a Brüel & Kjær Vibro hordozható rezgéselemzőinek a legújabb generációja. A többféle csapágyállapot-mérés, a könnyű kezelhetőség és a rugalmasság az igényes alkalmazásokban továbbra is jellemző. A meglévő fontos funkcionalitás mellett a VIBROPORT 80-at új elemző lehetőségekkel látták el. A Brüel & Kjær Vibro VIBROPORT 80 műszere az ideális hordozható rezgéselemző eszköz a géprezgések rögzítésére és részletes diagnosztika elvégzésére, a kezdődő hiba jellegének és okának meghatározására. Sokoldalúsága, rugalmas, moduláris felépítése és felhasználóbarát kezelése teszi a VIBROPORT 80-at ideális hordozható rezgéselemzővé a gépek üzemidejének jelentős meghosszabbítása érdekében.

BECKHOFF Automation Kft.

Az Ipar 4.0 projekt célja, hogy a gyártást kommunikációval és információkkal rugalmasabbá, hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tegye, növelve ezzel az ipar versenyképességét. A negyedik ipari forradalom megvalósításához a Beckhoff PC-alapú irányítástechnikája nyújtja az ideális eszköztárat. Jelenleg is számos felhasználó integrálja termelési hálózatába a Beckhoff vezérléseit, hogy azok kommunikáljanak az adatbázisokkal, távkarbantartást hajtsanak végre az interneten keresztül, vagy hogy felhőalapú szolgáltatásokat vegyenek igénybe. Az Ipar Napjai rendezvényen, a 305A kiállítóhelyen – egyebek közt – működés közben láthatják az érdeklődők ezeket az eszközöket, a megoldások teljes körét és a legújabb innovációkat az ipari PC-k, az I/O-k, a mozgásvezérlők és az automatizálási rendszerek terén. A negyedik ipari forradalom összes alapvető technológiája, funkciója és szolgáltatása már ma is elérhető.

COM-FORTH Kft.

Mi is az a groov? Operátori felület? Webes alkalmazás? Minden gépet egy helyen kezelhetünk? Fejlesztő eszköz? Forradalmi változás a webes és mobil alkalmazások területén? Esetleg webszerver? Mobil alkalmazás? Vagy HMI?
    A válasz: igen, ez mind együtt. A groov a rendszerintegrátorok megvalósult álma: egy olyan csomag, amely mindent tartalmaz, az automatizált rendszerek felügyeletéhez, az operátori felületek készítéséhez és azok megjelenítéséhez bármely böngészőn, eszközön és képernyőméreten. A groov egy webes alkalmazás, amely forradalmi változást hoz a HMI-k területén: elképesztően könnyű használni, hiszen kódolás nélkül, percek alatt lehet fejleszteni. További részletekért látogassa meg a 308/B3 standot.

graphIT Kft.

A graphIT Kft. a hazai CAD/CAM/PLM-piacon olyan fontos iparágak meghatározó beszállítója, mint például az autó- és járműipar, a fogyasztási cikkek ipara, a gépgyártás, a logisztika, a szerszámtervezés és gyártás, az olaj- és gázipar, valamint ezek beszállítói. A graphIT Kft. a Siemens PLM nemzetközi szoftverfejlesztő céget képviseli Magyarországon 3D-s tervező, megmunkálás-tervező, végeselem-analízis, és digitális gyártási megoldások forgalmazásával. A graphIT termékei között olyan világszerte népszerű CAD/CAM/CAE és PLM szoftverek találhatók, mint a Solid Edge (CAD), az NX (CAD/CAM/CAE), a Teamcenter (PLM) és a digitális gyártási és logisztikai megoldásokat tartalmazó Tecnomatix termékcsalád.

 

Még több Ipar Napjai

 

Címkék: Hungexpo | nyitva tartás | parkolás | programok | regisztráció

 

 

 

A Magyar Elektronika Szakfolyóirat Szerkesztősége nagy örömmel várja látogatását a Hungexpo területén 2014. május 27-30. között megrendezendő IPAR NAPJAI kiállításon!

A kiállításra ingyenes e-ticket belépőjegy igényelhető az alábbi
- a kiállításszervezővel történt együttműködésünk alapján kialakított -
regisztrációs linken:

http://www.iparnapjai.hu/magyarelektronika

Ipar Napjai 2014 Egyuttm Banner ingy belepojegy