Skip to main content

Mitsubishi Automation Day – 2012

Megjelent: 2012. május 05.

mitsubishi_aut_day_2012_5_abra_1A 2012. április 3-án megtartott Mitsubishi Automation Day konferenciának nemcsak az adott aktualitást, hogy a Mitsubishi Electric 90 éves, hanem az is, hogy a rendezvény időpontjában ünnepelte a japán multinacionális cég Ipari Automatizálás magyarországi képviselete a Meltrade Automatika Kft. alapításának 10. évfordulóját.

 

A Meltrade Kft. rendezvénye a Mitsubishi Electric újdonságairól

 

A konferenciaterem befogadóképessége által korlátozott számú hallgatóság (1. ábra) egy kitűnően megszervezett, pergő ritmusú előadássorozatot hallgatott meg. Lehet, hogy a speciális témaválasztás volt az oka, de feltűnt, hogy egyetlen résztvevőt sem fedezhettünk fel a „gyengébb nem” képviseletében. Ez nem írandó a szervezők számlájára, az automatizálás kérdései már az egyetemi oktatásban sem kimondottan népszerűek a hölgyek körében. Az előadásokra szánt viszonylag bőséges idő lehetővé tette az egyes témakörök alapos kifejtését, az angol nyelven elhangzott előadások fordításával minden jelenlévő – nyelvtudásától függetlenül – követni tudta az elhangzottakat.

Előadások a Mitsubishi Electric újdonságairól

mitsubishi_aut_day_2012_5_abra_2

A konferenciaprogram jelentős részét az újdonságok ismertetése töltötte ki. A megnyitót követően (2.·ábra) megismerhettük az MR-J4-típusú szervoerősítőket.

 

 

 

mitsubishi_aut_day_2012_5_abra_3

A 0,1…7·kW teljesítményű erősítők sorozatát (amelyből a legkisebb egy szervomotorral együtt a 3.·ábrán látható) hamarosan a 10…100·kW-os típusok is kö­vetni fogják.

 

 

 

Az MR-J4-típusú szervoerősítőcsalád műszaki tulajdonságai

Az MR-J4 család új motorjait már 22 bites enkoderekkel látták el, amivel jobb hajtásminőséget lehetett elérni. A szervorendszerek hatékonyságát a megemelt sebességű (150 MB/s) optikai kábeles SSCNET III/H-kommunikáció is tovább javítja. Speciális kialakításukból következően robottechnikai alkalmazásoknál jelentősen növelhető a sebesség, amit az említett optikai kábelek alkalmazása is segít. Elsősorban a nagy teljesítményű berendezéseknél (nyomdaipar, csomagolóipar) fontos az erősí

tő vibrációelnyomó funkciója. Az elődnél – az MR-J3-nál – már elérhető volt a 2·szervomotor vezérlésére alkalmas erősítő, ennek továbbfejlesztéseként az MR-J4 családban megjelent nemcsak a kéttengelyes, hanem a háromtengelyes modell is. Ennek előnyei nemcsak a kisebb helyigényben, hanem az energiamegtakarításban is megmutatkoznak, mivel a féküzemben működő motor által megtermelt energiát a hajtásüzemben lévő motorok fel tudják használni. Ezeken túl fontos megemlíteni az erősítőkhöz kidolgozott új típusú motorokat, a pozicionálási és nyomatékvezérlési üzemmód közötti gyors átváltás lehetőségét, a 4 – 6 – 16 tengelyes modulverzióknál a speciális programozói támogatást. A Mitsubishi Electric a közeljövőben bemutatni tervezett új robotsorozatánál is ezt az új szervorendszert alkalmazza, amivel az új robotkarok sebességét kívánják fokozni.

Az L-sorozatú PLC-k és a GT14-típusú érintőképernyős megjelenítő

mitsubishi_aut_day_2012_5_abra_4A MELSEC L-sorozatú PLC-k bemutatásánál kiemelt hangsúlyt kapott a kis geometriai méretek ellenére a nagy műveleti sebesség (4. ábra). Az L-sorozat hátlap nélküli megoldása magas rendszerszintű rugalmasságot és minimális helyigényt garantál. Az egyprocesszoros architektúra része egy integrált Ethernet- és mini USB-port, egy SD/SDHC memóriakártya-foglalat a programmemóriához és adatgyűjtéshez, illetve 24 db integrált digitális be- és kimenet egyszerű gyors számlálási és pozicionálási feladatokhoz. A már beépített funkciókon kívül a CPU akár 40 db bővítő- és speciális modullal is kiegészíthető (hőelemes és ellenállás-hőmérős érzékelőt tartalmazó hőmérséklet-szabályozás, szimultán hőmérséklet-szabályozás különböző felületeken, továbbfejlesztett analóg bemeneti kártya 10 000 adat tárolásához, GT16-típusú képernyővel egybeépített hibaellenőrzés stb.), valamint további digitális és analóg I/O-k, gyorsszámlálók, kommunikációs portok, egyszerű mozgásvezérlők és pozicionálók helyezhetők el benne.

Az újdonságok közé tartozik a GT14-típusú érintőképernyős megjelenítő is (4. ábra), amelynek ismertetésétől itt azért tekintünk el, mert a Magyar Elektronika áprilisi számában erről egy részletes ismertetés már megjelent [1].

Az eF@ctory Alliance rendszerintegrációs program

Részletes beszámolót hallottunk a Mitsubishi Electric által létrehozott eF@ctory Alliance elnevezésű rendszerintegrációs programról is. A program keretében a regisztrált rendszerintegrátorok a képzéseken való részvételükkel, projektinformációk regisztrálásával gyűjtenek pontokat. Az így megszerzett pontokat később szoftverlicencekre, demóeszközök kölcsönzésére, a Mitsubishi Electric weboldalain hirdetések megjelenítésére és más hasznos „juttatásra” tudják fordítani.

Termelési adatgyűjtés és berendezések, funkciók kontinenseken átnyúló fejlesztése

A továbbiakban a „MES adatgyűjtés a Suzuki présüzemében” című előadásban egy megvalósult alkalmazásról elhangzott, hogy a „Stop Time Register Project” keretében a termelési adatgyűjtés magában foglalja az állásidő- és selejtnyilvántartó rendszert, a kar­bantartási adatokat, jelentéseket hoz létre és megvalósítja az üzemvitel valósidejű megjelenítését.

A „SCADA – Adroit” címet viselő előadás azért is volt érdekes, mert ismét rádöbbentette a hallgatóságot a mai globalizált világ által nyújtotta előnyök kihasználására. Ugyanis a japán székhelyű anyavállalat megrendelésére az irányító rendszer tipikus részegységeire (pl. szelepek, motorok stb. vezérlésére) kidolgozott irányítási algoritmusok egy dél-afrikai székhelyű Adroit Technology nevű cég termékei, amely az európai szabványok szerint fejlesztette ki programjait. A berendezések, funkciók irányítási algoritmusaival a tervezési időt lehet lerövidíteni, és segítségével a megvalósított rendszer tesztelése is gyorsabb.

Alkalmazástechnikai bemutatók és ismertetők

Az elhangzott – elsősorban újdonságokról szóló – beszámolókon kívül ki kell emelni a termékeket demonstráló, jól áttekinthető kiállítást, illetve ezek felhasználásával elhangzott alkalmazástechnikai bemutatókat.

mitsubishi_aut_day_2012_5_abra_5Elsőként említeném a szivattyúk, ventilátorok vezérlésére kidolgozott fordulatszám-szabályozási rendszert, amelynek az volt az érdekessége, hogy egyetlen frekvenciaváltóval és megfelelő számú mágneskapcsolóval lehet több – akár különböző gyártmányú – motort is működtetni (5. ábra).

Az ME96-típusú műszer azért érdemel említést, mert azon kívül, hogy alkalmas mindenfajta villamos mennyiség (feszültség, áram – áramváltóval is –, villamos teljesítmény és fogyasztás) mérésére, kommunikáció nélküli kivitele szabványos áramkimenettel is rendelkezik (emiatt távadóként is használható), a MODBUS RTU kommunikációs porttal ellátott változata pedig opcionálisan pl. alarmjelzésre, maximumérték rögzítésére is alkalmas. Külön kiemelendő, hogy feszültség-, illetve árammérési üzemmódban a 13. harmonikusig képes mé­réseket végezni.

A demonstrációs eszközökön bemutatott alkalmazásokon kívül beszámolót hallhattunk nagy ipari létesítményekről is, amelynek keretében a MERT Zrt. Visontai Bánya VTR-nél kialakított mobil alállomási struktúrának, egy lakossági vízmű automatizálásának és egy vákuumos szennyvízátemelő-rendszer szivattyúgépházához tartozó vezérlésnek az ismerteté­sére került sor.

 

mitsubishi_aut_day_2012_5_abra_6A beszámolóban említett berendezésekről részletesebb információ a www.meltrade.hu honlapon található.

 

 

 

Dr. Fock Károly



[1] Balán Péter: Új modellek a Mitsubishi Electric HMI-választékában, Magyar Elektronika, 2012/4, 34-35.old.