Skip to main content

NIDays 2011 – Budapest

Megjelent: 2011. november 23.

nidays_final_2011_abra_3Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a Magyar Elektronika hasábjain az idén is rendszeresen beszámolunk a rangos hazai és nemzetközi műszaki rendezvényekről. Ezt tesszük most is, amikor összefoglaljuk a National Instruments idei tavaszi tesztkonferenciája után a cég második nagy rendezvényének történéseit és eredményeit.

 

 

 

A National Instruments 2011. évi konferenciasorozatának budapesti állomása

A konferenciát NIDays 2011 néven hirdették meg – és Európa több országában bonyolítottak le – ezúttal Budapesten 2011. október 27-én. Az NIDays rendezvénysorozatot évről évre megrendezik, az idei programot jól foglalja össze a bevezető előadás Innováció és felfedezések gyorsítása a grafikus rendszertervezés segítségével kifejező címe.

 

nidays_final_2011_abra_1

 

A nagyszámú hallgatóság körében érezhető volt, hogy nem először találkoztak a National Instruments hardver és szoftver termékeivel. Az egynapos rendezvény előadásait 3 szekcióba osztották, a 4. szekció az Okleveles LabVIEW Társfejlesztő Vizsgára (CLAD) felkészítő tanfolyam volt, amelyet a nap végén ingyenes vizsgalehetőség is követett.

A konferencia előadói között a cég műszaki szakemberein kívül nagy számban és túlnyomó részben olyan hazai cégek és felsőoktatási intézmények képviselői is szerepeltek, akik az NI-termékek rendszeres és eredményes felhasználói. A helyszín (Ramada Resort Aquaworld Budapest) lehetővé tette egy eléggé széles körű kiállítás megrendezését is, amelynek közszemlére bocsátott eszközei néhány kivételtől eltekintve elsősorban az NI-termékek saját kivitelezésű, igen tanulságos demonstrációját képviselték.
 Az utóbbi évek Magyar Elektronika számainak majd mindegyikében találhattunk rövidebb-hosszabb beszámolókat az NI aktuális eredményeiről, amelyek meghatározó fogalmai közé tartozik a LabVIEW (most „ünnepelte” megjelenésének 25. évfordulóját), a CompactRIO, valamint a PXI-platform. A konferencia és a kiállítás is az említett fejlesztések legújabb eredményeinek bemutatásán kívül elsősorban ezen eszközök alkalmazásának sokszínűségére hívta fel a figyelmet.

 

Összefoglalóan ezeket

  • a virtuális műszerezés,

  • a nagy létesítmények strukturális felügyelete,

  • a beágyazott vezérlőegységek tesztelése,

  • a telekommunikáció és jelfeldolgozás,

  • a komplex mérőrendszerek fejlesztése,

  • az ipari képfeldolgozó szoftverek fejlesztése,

  • a járműdinamikai vizsgálatok és szimulációk,

  • a vezeték nélküli mérések,

  • az oktató és ipari rendeltetésű robotika,

  • a gyakorlati oktatást segítő megoldások (szabályozáselmélet, elektronika)

témái köré lehet csoportosítani.

 

nidays_final_2011_abra_2 

 

Kiemelendő a vállalat azon nyilvánvaló szándéka, hogy mind a vállalati fejlesztési stratégiában, mind a megrendezett konferencián és kiállításon súlyponti szerepet kapjon az oktatás és továbbképzés. Ez nemcsak abban nyilvánult meg, hogy az előadók között több felsőoktatásban részt vevő oktatót hallhattunk, hanem abban is, hogy a kiállított berendezések között is találtunk több, teljességgel oktatási célú eszközt, sőt tanúi lehettünk annak, amikor a vállalat megjelent vezetői – Shelley Gretlein, vállalati szoftvermarketing igazgató és Thorsten Mayer, a kelet-európai régió most kinevezett igazgatója – átadták az NIDays konferencia alkalmából meghirdetett előadói pályázat legjobb munkáiért járó díjakat. Az első helyezéseket egyetemi és főiskolai oktatóknak ítélték oda.

Az NI eredményeinek bemutatása elképzelhetetlen a grafikus rendszertervező szoftverének alkalmazása nélkül, amelynek a LabVIEW 2011-jelű kiadása – a már említett 25. évfordulós eseményen kívül – egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. A LabVIEW 2011-ről elmondható, hogy új, kutatási területspecifikus függvénykönyvtárai révén drasztikusan növeli a fejlesztések hatékonyságát. Ugyanezt támogatja azzal a képességével, hogy szinte tetszőleges hardver vagy fejlesztői céleszközzel képes kommunikálni (pl. az új NI CompactRIO többmagos PAC-vezérlővel és az ipar egyik legnagyobb teljesítményű, PXI platformra épülő RF VSA (Vector Signal Analyser) berendezésével, az NI PXIe-5665-tel). Támogatja továbbá a legújabb Microsoft®.NET keretrendszer beépített assembly-jeit, és számos olyan funkcióval rendelkezik, amelyeket közvetlenül a felhasználók javaslata szerint fejlesztettek. Mindezekkel és további előnyös tulajdonságai révén a LabVIEW 2011 lehetővé teszi egy rendszer különböző elemeinek egyetlen újrakonfigurálható platformra való integrálását, ami gyorsabb munkavégzést és költségmegtakarítást eredményez.

A felhasznált eszközök között kiemelendő az első többmagos CompactRIO-rendszer Intel®CoreTMi7 processzorral, a legkisebb méretű NI Single-Board RIO- (Reconfigurable I/O) -eszközök, az NI PXIe-5665 nagy teljesítményű RF vektor-jelanalizátorának 14 GHz-es változata, a PXI-platform képességeinek bővítéséhez és a félvezetők tesztelési költségeinek csökkentéséhez kifejlesztett új PPMU (Per-pin Parametric Measurement Unit – elektromos jellemzők kivezetésenkénti mérésére alkalmas egység) és SMU (Source Measurement Unit – nagypontosságú mérő-feszültségforrás) moduljai, valamint a Smart Camera termékcsalád új modelljei.

Mindezeket az eszközöket – a korábbi fejlesztésekkel együtt – láthattuk a kiállított berendezésekben is, amelyek közül néhány a beszámolóhoz csatolt fényképeken is megtekinthető.

 

A National Instrumentsről

A National Instruments (www.ni.com) átalakítja a mérnökök és tudósok rendszertervezési, prototípuskészítési és fejlesztési módszereit a mérési, automatizálási és beágyazott alkalmazások vonatkozásában. Az NI használatra kész (off-the-shelf) szoftverekkel – mint pl. az NI LabVIEW –, illetve moduláris, költséghatékony hardverekkel látja el ügyfeleit és világszerte több mint 30 000 különböző cégnek forgalmaz. Ezek közül a 2010-es bevételéből egyik ügyfél sem képvisel 4%-nál; és egyik iparág sem képvisel 15%-nál nagyobb arányt. Az austini (Texas állambeli) székhelyű NI megközelítőleg 6200 főt foglalkoztat (ebből 1100 alkalmazottat Magyarországon) és több mint 40 országban van jelen. 2010. évi árbevétele 873 M$ volt, ez az árbevétel 29%-os növekedését jelenti a megelőző évhez viszonyítva, a kutatásra és fejlesztésekre fordított összeg az éves bevétel 16%-a. A FORTUNE folyóirat az elmúlt 12 évben az NI-t a 100 legjobb amerikai munkahely közé sorolta.

A vállalat 1999-ben jelent meg Kelet-Európában, és 2001-től van gyártóbázisa Debrecenben, ahol hardvertermékeinek 95%-át állítja elő. 2005-től az NI közép-kelet-európai irodája Budapesten van. A hazánkban foglalkoztatott mérnökök száma 300, amelyből 150 fő kutatási, fejlesztési területen dolgozik.

 

Dr. Fock Károly