magyar elektronika

E-mail cím:*

Név:

{a-feliratkozással-elfogadja-az-adl-kiadó-kft-adatvédelmi-és-adatkezelési-tájékoztatóját-1}

4Több alkalommal ismertettük korábbi cikkeinkben a svájci Saia automatizálási termékeit. Természetesen a fejlesztés nem áll meg, ezért ez év elején is kiemelkedő újdonságokról tudunk beszámolni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hazai szakemberek körében ismertek a Saia PCD szabadon programozható folyamatirányító termékei. Ha túl sok szakcikk nem is ismerteti részletesen az egyes eszközök működését, felépítését, de az évente négy-hat alkalommal rendezett, megvalósult alkalmazásokat ismertető termékbemutatóinkon az érdeklődők hasznos alkalmazástechnikai információk birtokába juthatnak. Meglehetősen ismert a hazai szakmai közönség számára, hogy a cég termékpalettája hazánkban sok esetben vízmű-automatizálási projektekben, illetve épületautomatizálási feladatokban talál alkalmazásra. Ugyancsak fontos alkalmazási területünk az energiagazdálkodás az energiamérő és -adatgyűjtő rendszereink felhasználásával.
Az idei évben sok új fejlesztés eredménye került át a sorozatgyártás fázisába, amelyek egy részét ezúttal szeretnénk bemutatni. A új termékek általános jellemzői: a nagyobb teljesítmény, az összetettebb funkciók, a komplexebb rendszerek. Ezek közül a jelen cikkben komplex illesztőmodulokat, új CPU-tagokat és egy teljesen új, összetett PLC-családot mutatunk be a hazai felhasználóknak.

Komplex illesztőmodulok

A Saia termékcsaládjai általában moduláris rendszerűek, amelyekben a technológiai jeleket, információkat a központi egység felé illesztőmodulok továbbítják. Ezek általában mérő (analóg bemenet) vagy jelzés (digitális bemenet) jelek, de a Saia-rendszerek kimeneti jele is tartalmaz szabályozó (analóg kimenet) és működtető (digitális kimenet) típusú jeleket, amelyeket eddig sokféle, egyszerűbb jelillesztő modul kapcsolt össze a beavatkozókkal.
Az új fejlesztések egyike olyan komplex modul, amelyet az ismert PCD1- és PCD2-készülékbe lehet beépíteni, és több jel egyidejű fogadására alkalmas. Lássuk először, mit tartalmaz a PCD2-rendszer G200 típusjelű modulja (1. ábra):

  • 4 db jelzés (digitális) bemenetet (24 VDC),

  • 4 db működtetés (digitális) kimenetet 24 VDC/0,5 A),

  • 8 db analóg (mérés) bemenetet 12 bit felbontással (a 0…10 V, 0…20 mA; NI1000 és Pt1000 jelforrásokhoz),

  • 8 db analóg (szabályozás) kimenetet 10 bit felbontással (a 0…10 VDC-bemenetek meghajtására).

 

1

1. ábra

 

Ezt a modult az épületautomatikai feladatok igényeihez optimalizálták, és 4-5 korábbi fejlesztésű illesztőegység feladatát látják el, azonos adatpontszámmal, de mindössze 2 modulhelynyi helyfoglalással.
Az elmúlt év második felében jelent meg a W380 összetett, analóg bemeneti modul, amelynél szoftveres konfigurációval választható ki az egyes bemenetek által mérhető fizikai mennyiség típusa (feszültség, áram, ellenállás (illetve ilyen kimenetű szenzorok révén hőmérséklet) és mindez ötféle méréstartományban. Foglaljuk össze röviden a W380 (2. ábra) képességeit. A modul 13 bites felbontással tudja mérni 8 bemeneti mérőcsatorna jeleit, amelyek az alábbi jeltípusok fogadására alkalmasak:

  • ±10 V,

  • ±20mA,

  • Hőmérséklet (ellenállás-hőmérő 0...2500 Ω tartományban),

  • Hőmérséklet (ellenállás-hőmérő 0...300 kΩ tartományban),

  • Hőmérséklet (dióda 0...5 V tartományban).

A modul intelligens feldolgozóelektronikája több, mint 20-féle, az ismertetett öt fizikai tartományban működő, kész érzékelő karakterisztikáját tartalmazza. A tartományok kiválasztását, illetve az előre definiált érzékelőkarakterisztikákat szoftveres úton, a Saia-programozórendszer Device Configurator beállítási funkciójával lehet kiválasztani. 

 

2

2. ábra

Új CPU-k

Épületautomatikai célra a „fekvő” kivitelű PCD1-es és PCD2-es család használatát javasoljuk, bár a Saia PCD-család ismerői tudják, hogy bármely CPU alkalmas bármilyen feladatra, hiszen a rendszer teljesen szabadon programozható. A PCD1.M2xxx-es család új fejlesztésű, nagy teljesítményű processzorral és 2 modulhellyel, a kissé korábbi fejlesztésű PCD2.M5xxx-es kisebb teljesítményű processzorral és 8 modulhellyel rendelkezik. A két család által lefedhető feladatok közötti „rés” áthidalására irányuló piaci igényt a Saia egy „összekötő” termékcsalád fejlesztésével elégítette ki, ami idővel egységesítheti az egész rendszert. Ezt a családot két kiemelkedő teljesítményű, 4 modulhelyes készülék, a PCD2.M4160 és a PCD2.M4560 típus alkotja:

  • A PCD2.M4160 a nagy teljesítménye (0,1…0,8 µs műveleti idő; 2×Ethernet; 8 Mbyte web-flashtároló) mellett „csak” 64 I/O-lehetőséget kínál, amely azonban RIO (Remote Input Output) egységekkel „decentralizáltan” bővíthető.

  • A PCD2.M4560 az előbbinél is nagyobb teljesítményű, amely 0,1…0,8 µs műveleti idő; 2×Ethernet, 128 Mbyte web-flashtároló mellett 1024 helyi I/O-csatlakozást tud kezelni, de itt is alkalmazható az előző típusnál említett RIO-bővítés (3. ábra).

 

3

3. ábra

 

A két új CPU-ban néhány környezetbarát megoldást is felfedezhetünk, ugyanis az új FRAM-tárolási technológia bevezetésével a program, az adatok, a változók tárolása már nem igényel tápellátást az adatmegőrzéshez. A beépített valósidejű óra (Real Time Clock – RTC) tápellátását speciális, 1 F kapacitású aranykondenzátorral oldották meg, amely újratöltés nélkül 10 napig képes azt energiával ellátni. Ezzel elérték, hogy a cserélhető elem vagy akkumulátor már csak opcionális kiegészítőként rendelhető a készülékekhez, néhány speciális igény kielégítésére.

Új PLC-család

A 2016-os év újdonsága az E-LINE-termékvonal (4. ábra). Ez egy épület-automatikára optimalizált, szabadon programozható PLC-család, amelynek elemei – a kis elosztószekrények nehezen hozzáférhető szerelési lehetőségei miatt – már a szobák falán vagy az álmennyezet felett is elhelyezhetők. A család tápegységet, új CPU-egységet, és ezeken kívül kilenc, különféle kombinációjú RIO-bővítő egységet tartalmaz. Ezek között találunk egyszerűbb digitális jelek kezelését szolgáló egységet (például árnyékolók mozgatására vagy a világítás egyszerű be- és kikapcsolására), de akár komplett helyiségszabályzó feladatokra képes (Fan-Coil kontroller, termo-szelep triakos kimenetű szelepszabályozásra, több fokozatú ventilátor működtetésére és hőmérséklet mérésére alkalmas kivitelű) összetett modult is. Említésre méltó a DALI-szabványú világításvezérlő modul, amivel a szabványos DALI-buszon keresztül vezérelhető lámpatestek kezelhetők. Kiemelkedő lehetőség, hogy a működtető/szabályozó kimenetek kézi kapcsolási /beállítási lehetőséggel is rendelkeznek. Ez a funkció azonban programozási oldalról ellenőrizhető, engedélyezhető vagy tiltható, ezért nem kell attól tartani, hogy egy arra járó „önjelölt szakember” indokolatlanul kézzel módosíthasson valamilyen funkciót vagy beállítást, amivel a rendszer energiatakarékossági céljainak elérését veszélyeztetheti. Ezt a családot számos további speciális lehetősége (például az önállóan programozható RIO-egységei és helyiségkezelő terminálja) miatt – egy későbbi időpontban – külön ismertető cikkben tervezzük részletesebben is bemutatni a Magyar Elektronika olvasóinak.

 

4

4. ábra

Hazai újdonságok

Mint arról a Magyar Elektronika olvasóközönsége rendszeresen értesül, a Saia Burgess Controls magyarországi képviselete, az SB-Controls Kft. is szervez érdeklődésre számot tartó eseményeket a 2016-os évben.

  • Ezek közül kiemeljük az ez évi országjáró roadshow-t, amit idén 7 helyszínre szerveztünk. A résztvevők a roadshow minden állomásán a cégünk által kivitelezett referencia-rendszereink valamelyikét tekinthetik meg. A roadshow részletes útitervéről és a bemutatni tervezett referencialkalmazásokról a Magyar Elektronika Szakfolyóirat 2016. 3. márciusi számában, vagy www.magyar-elektronika.hu/index.php/rendezvenyekkiallitasok webhelyen tájékozódhatnak az érdeklődők.

  • Cégünknek lehetősége nyílt egy épületgépészeti rendezvényről tudósító tévés környezetvédelmi magazinműsor keretében élő bemutatóval bemutatnia, hogyan kapcsolódnak termékeink és szolgáltatásaink és automatizálási megoldásaink az intelligens otthonok koncepciójához. Akik a műsort nem láthatták, de érdeklődnek iránta, megtekinthetik a www.youtube.com weboldalon. A keresőbe írják be: SB-Controls Kft.

  • Újdonság az is, hogy az idén megnyílt a Saia automatizálási termékek webshopja is Magyarországon. Ez a piactér a http://sb-controls.unas.hu/ webcímen érhető el, és jellemzően a programozást nem igénylő termékek (időrelék, figyelőrelék, villamos fogyasztásmérők, tápegységek és ipari Ethernet-switchek) szerezhetők be itt. A webshopban bankkártyás fizetés és a Pick Pack Pont szállítási lehetőség igénybevétele is lehetséges.

Reméljük, hogy az újdonságok felkeltik a szakemberek figyelmét, és örömmel vennénk, ha minél többjükkel találkozhatnánk 2016 közel húsz élő bemutatójának vagy előadásának valamelyikén.

 

Opitzer GáborSB-Controls Kft.

2092 Budakeszi, Kagyló u. 1-3.
Tel.: +36 23 501 170, e-mail: office@sb-controls.hu
Web: www.sb-controls.hu, www.saia-pcd.com

Még több SB-Controls

 

Címkék: Saia Burgess Controls | PCD | Remote I/o | RIO | W380 | E-LINE