Skip to main content

Tovább zuhant a PC-értékesítés – 2016 lesz a fordulat éve?

Megjelent: 2016. február 11.

Ibm pc 5150

Már a negyedik egymást követő évet zárta masszív visszaeséssel a PC-kereskedelem világszerte, amint ez az International Data Corp. (IDC) piackutató cég jelentéséből is kiderül. Dylan McGrath az EETimes USA-ban elemzi a jelenség okait. 

 

 

 

 

A 2015-ben eladott 276,2 millió PC nyomasztó „lélektani” adat, mivel – mint az IDC jelentésében áll – 2008 óta először maradt el a 300 millió példánytól az éves értékesítés. 2015 utolsó negyedévében csupán 71,9 millió egység kelt el, 10,6%-kal kevesebb, mint 2014 hasonló időszakában. A PC-piac visszaesését a PC-k meghosszabbodott életciklusa, és a mobiltelefonok és tabletek által támasztott verseny magyarázza annak ellenére, hogy az utóbbiak növekedése is lassul. Ezenkívül számos „szakmán kívüli” ok is sújtja a PC-piacot. Az alapanyagok általános árcsökkenése, a nemzetközi kulcsvaluták tartósan gyenge árfolyama, az EMEA-terület (Európa, Közel-Kelet és Afrika) és az ázsiai és csendes-óceáni térség a nemzetközi piacokat szétziláló szociális szakadása hatott kedvezőtlenül 2015-ben sok más hatás között a PC-piacra is – állítja az IDC sajtóközleménye. Az operációs rendszerek piacán történt jelentős változások – például a Windows XP támogatásának megszüntetése és az olcsó PC-k erős megjelenítése a hirdetési piacon 2014-ben elindított ugyan egy kisebb hullámszerű növekedést. Ennek „lecsengése” után, 2015-ben az a hatás kerekedett felül, hogy a Windows 10 megjelenése után a felhasználók várják a kedvező alkalmazási tapasztalatokat, és késleltetik az új rendszerek beszerzését. A vásárlók „kivárásának” további oka a 2015-ben megjelent néhány valóban vonzó PC-megoldás is. Az új operációs rendszerek és hardverek lehetőségei és szolgáltatásai (kis méret, leválasztható képernyőjű tablet/laptop hibrid, érintőképernyő) egyszerre túl sok „mérlegelni valót” zúdítottak a potenciális vásárlók nyakába. A kínálat kevésbé áttekinthető, a trendek közt nehéz felismerni a sikeresnek ígérkezőket. Választani kell a hagyományos PC és a „trendi újdonságok” között – mindez késlelteti a beszerzéseket. Biztató, az újdonságokról napvilágot látott számos kedvező értékelés is; gyorsabbnak ígérkezik a Windows 10-re való áttérés folyamata is a korábbi kiadások közötti generációváltásnál; ezek hatása vélhetően 2016-ban válik észrevehetővé. Az ez évre várható trendformáló hatásokról így nyilatkozik Loren Lavender, az IDC PC-piacot figyelő szolgáltatásának alelnöke: „A PC-piac továbbra is versenyképes marad, noha a gazdasági környezet tovább gyengül a kínai részvénypiac közelmúltbeli zuhanása miatt”. Az elemző a PC-cserék piacélénkítő hatására 2016 második felétől számít, és szerinte a Windows 10 keresletnövelő hatása is az év vége felé kezd megmutatkozni. Lavender úgy véli, a bizonytalankodó vásárlók a biztonsági és teljesítményproblémák növekedtével a beszerzéseiket egyre kevésbé halogathatják tovább. A késlekedő vásárlók hamarosan a beszerzés mellett döntenek, amelyre az új termékek kevező tulajdonságain kívül a vonzó árazás is motivál majd.

Tóth Ferenc
(az EE Times Asia Daily nyomán)