magyar elektronika

E-mail cím:*

Név:

{a-feliratkozással-elfogadja-az-adl-kiadó-kft-adatvédelmi-és-adatkezelési-tájékoztatóját-1}

Automotive 2Az Automotive Hungary kiállítást 2013-ban rendezték meg először a Budapesti Vásárközpontban – reagálva arra a tényre, hogy az autóipar Magyarország gazdaságának meghatározó ágazatává vált. A kiállítás a harmadik alkalomra elérte a „felnőttkort”: az idei Automotive Hungary jelentőségét láthatóan már a kiállítók és a látogatók is megértették.

 

Különös arra gondolni, hogy az 1990-es években Magyarország autó­ipari „szerepvállalása” néhány apró tartozékra (például ajtózárakra) korlátozódott. Ebből a „szinte semmiből” nőtt ki az az autóipari komplexum, amelynek „csúcsán” ma jelentős autómárkák gyártói állnak, körülöttük a beszállítók „többrétegű” körével. Az ipartörténeti léptékkel mérve rövid idő alatt meghonosodott és a gazdaság „húzóágazatává” előlépett, és a hazai export legnagyobb részét megtermelő iparág olyan belső gazdasági folyamatokat indított el, amelyek szükségessé tették azt is, hogy a piaci szereplők áttekinthessék a kínálatot. Ezt a küldetést vállalta magára az Automotive Hungary eseménysorozata. Egy kiállítás értékét a „tartalom” határozza meg: a zászlót a „négy nagy” (az Audi, a Mercedes Benz, az Opel és a Suzuki) viszi, amelyek láthatóan egyöntetűen támogatják a kezdeményezést, sőt, az idén először a BMW is csatlakozott hozzájuk. Ez jelentős ösztönző erő a különböző szintű beszállítók, valamint a munkájához szükséges eszközöket szállító gép-, berendezés- és szolgáltatáskínálat gyártói számára azzal, hogy hozzájáruljanak a magyarországi autóipar teljes képének megrajzolásához. Ezek „első vonalában” is nagy neveket találunk: a teljesség igénye nélkül említve a Bosch, a Takata, a Flextronics, a National Instruments, az SMR, a LUK Savaria, a BPW-Hungária, a Rába, ZF, Shinwa és a Thyssen Krupp vállalatot. Bemutatójukat számos kisebb beszállító megjelenése egészítette ki. Összességében 11 ország 300 vállalata vett részt kiállítóként az eseményen – 15%-kal többen, mint tavaly.

 

Automotive


A látogatók is egyre többen vélik úgy, hogy erre a kiállításra már érdemes „rámozdulni”: az idén több, mint nyolcezer látogatót regisztráltak az Automotive Hungary és társkiállítása, az Autótechnika 2015 szakkiállítás szervezői a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban október végén.
Az iparágnak a hazai gazdaságban elfoglalt fontos pozícióját jellemzik a kiállítást megnyitó személyiségek által idézett számok is: tavaly 432 ezer jármű és 2 millió 465 ezer motor készült Magyarországon. Ez közel 6500 milliárd forint termelési értéket képvisel, amely háromszorosa az élelmiszeripar, és nyolcszorosa a gyógyszeripar által megtermelt értéknek – mondta el a kiállítás megnyitóján Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) főtitkára. Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes pedig azt a kormányzati célt fogalmazta meg üdvözlő beszédében, hogy néhány év múlva az EU-n belül Magyarországon legyen legmagasabb az ipar aránya a GDP-n belül – kiemelt szerepet szánva ebben az autóiparnak. Kijelentette, hogy a Magyarországra települt autógyárak csúcstechnikát hoztak, serkentik az innovációt, és munkahelyeket teremtenek, de a világ 20 nagy autóipari beszállítója közül 15 szintén jelen van az országban. Ezek fokozatosan kapcsolják be a beszállítói láncba a magyar kis és közepes vállalkozásokat.
Számos érdeklődőt vonzottak a szakmai fórumok és az Üzlet-Tu­domány-Karrier témaköröket érintő konferenciák, valamint a TechTogether, a járműipari szakembereket képző oktatási intézmények programja. A „versenyszerűen” értékelt bemutatkozás az idén a BME, az Óbudai Egyetem és a győri egyetem csapatainak sikerült a legjobban.

 

Szerző: Tóth Ferenc