Skip to main content

Automatizálás a gyakorlatban ‑ referenciákkal

Megjelent: 2015. március 10.

SB Controls 2 HovalHagyományait folytatva ismét helyszíni bejárással egybekötött országos rendezvénysorozatot indít az SB-Controls Kft. A helyszínek és egyben az alkalmazások kiválasztásakor fő szempont az inno­vatív és környezetbarát technológiák bemutatása.

 

 

A 2014-es, hasonló rendezvénysorozat sikerére alapozva az idén áprilisban is útjára indítjuk országos bemutatónkat. Ennek során különböző alkalmazási területeken működő, hazai rendszerek példáján mutatjuk be a Saia vezérlőegységeiben rejlő lehetőségeket. Az előadások során az épület- és infrastruktúra-automatizálást az üzemeltető, illetve a szolgáltató szempontjait kiemelve tárjuk rendezvényeink résztvevői elé. A szakmai nap egyik fontos programpontja a bemutatott referenciarendszer kivitelezőinek és üzemeltetőinek előadása, amelyből a résztvevők első kézből származó információkat és tapasztalatokat ismerhetnek meg. A tavalyi rendezvénysorozathoz hasonlóan a „gyakorlati” bemutató a működő rendszer helyszíni bejárása lesz az előadásokat követően. Az idei roadshow kilenc állomásának mindegyikén működő Saia-rendszereket mutatunk be a rendezvények résztvevőinek.

 

sb contGödöllő

A Gödöllő Királyi Kastély

 

Irodaház költséghatékony integrált épületgépészeti rendszere

A rendezvény nyitóhelyszíne a 2014-ben Veresegyházán épült Hoval-székház, amely jól tükrözi az épületgépészet és az épületautomatika szoros együttműködésének szükségességét a tervezés kezdetétől a tesztüzem végéig. Az itt létrehozott összetett és költséghatékony rendszer kezelését megkönnyíti a teljes webes távfelügyelet.

 

Kazánházi rekonstrukciók lépésenként

A hévízi Danubius Hotels szállodáinak kazánházaiban és wellness részlegeiben folyamatos fejlesztések zajlanak a minél magasabb minőségű kiszolgálás érdekében. A rekonstrukciós folyamat nemcsak a régi automatikai- és gépészeti-rendszerek kiváltását hordozza magában, hanem a mai technológiai és vendéglátási kívánalmakkal lépést tartó fejlesztést is.

 

A Gödöllői Királyi Kastély Lovardájának épületfelügyeleti rendszere

A közel háromszáz éves múltú gödöllői Grassalkovich-kastély­épület megóvásának érdekében folyamatos felújítási és fejlesztési munkálatok zajlanak a kastély falain belül. Az új épületauto­matikai rendszer a 2011-es Európai Uniós csúcstalálkozó előtt az Új Magyarország Fejlesztési Tervnek köszönhetően került a kastély Lovardájába.

 

Webes felügyeletű távfűtési rendszer

A szolnoki Széchényi-városrész távhőrendszere közel harmincéves működés után született újjá egy rekonstrukciós projekt keretében. A hőközpontok megújultak és webes távfelügyelet alá kerültek. A 2010-ben indult projekt célja a fejlesztések mellett a fogyasztói rendszerek korszerűsítése volt. A magas műszaki követelmények kielégítése mellett az energiamegtakarítás is a felújítás fontos szempontja volt. A városrész 46 hőközpontja és a használati melegvíz ellátása az üzemeltetési veszteségek minimalizálása érdekében átalakult.

 

Wellness-részleg automatikai rekonstrukciója

Az egerszalóki Saliris Resort gyógy- és wellness-fürdő közel 10 éve várja vendégeit a jelképévé vált sódomb lábánál. A csaknem 1900 m2 vízfelületű fürdőben összesen 17 medence – köztük gyógyvizes ülőmedencék, pezsgőfürdő, számos élmény- és gyerek­medence – kapott helyet. A wellness-részleg automatikai rekon­strukciója során egységes felügyelet alá kerültek a légkezelők, az élményelemeket időprogram alapján működtető szivattyúk, vala­mint a felújított tűzcsappantyú rendszer is.

 

Szennyvíztelep folyamatirányítási rendszere

Az AlföldVíz Zrt. békéscsabai szennyvíztisztító telepe 2014 második felére megújult. Az átfogó korszerűsítés keretében új szennyvízvonalat és tisztítóberendezéseket létesítettek, valamint korszerű szennyvíziszap-kezelést valósítottak meg. Az új bioerőmű a szennyvíziszapból biogázt állít elő, amely fűti az épületeket, és a telep villamos- és hőenergia-igényét is részben fedezi.

 

Panelházi automatikák: méréstől a vezérlésig

Az elmúlt időszakban három veszprémi panelházban is „új időszámítás” indult egy-egy kazánházi rekonstrukciónak köszönhetően. A társasházak közös képviselői a jó gazda szemével mérték fel a hatékonyabb és költségkímélőbb üzemeltetés lehetőségeit, és ennek érdekében szorgalmazták az épületautomatikai rendszerek telepítését, amelyek növelik a műszaki biztonságot, segítik az üzemzavar felismerését és elhárítását, valamint a hatékony (energiatakarékos) üzemeltetést. A kezdeti diagnosztikai célú mérő-adatgyűjtő rendszer tapasztalatai alapján most már például a használati melegvíz előállítását is Saia-PLC szabályozza a társasházakban.

 

Az AquaPalota automatizálása

A „Gyulai Várfürdő fejlesztése 2009” projekt 2012 júniusában kezdődött közel két és félmilliárd forintos költségvetéssel. Célja a zavartalan téli-nyári működés lehető legmagasabb színvonalú megvalósítása volt. A zárt, háromszintes AquaPalota építkezése során fontos kérdésként vetődött fel a medencék vízkezelése, illetve az élményelemek vezérlése. Erre a feladatra Saia PCD3-vezérlőegységre épülő felügyeleti rendszer készült Vision-X9 megjelenítővel.

 

Csarnokszellőzés felügyelete a Hilti gyárában

A Hilti világhírű szerszámgyártóként folyamatos fejlesztésekkel garantálja termékeinek magas minőségét és dolgozóinak a legjobb munkakörülményeket. Ennek érdekében valósítottak meg egy webes felügyeleti rendszert, amely egyrészt a 8400 m2 alapterületű kecskeméti gyártócsarnok Hoval Roofvent szellőzőgépeinek, másrészt a gyár hűtő-fűtő rendszerének felügyeletét látja el. A köz­ponti PLC kommunikációs kapcsolatban van a szellőzőgépekkel, a hűtőgépekkel és a hővisszanyerő berendezésekkel. A webes megjelenítésnek köszönhetően a portán könnyen figyelemmel kísérhető a gyár teljes épületautomatikai és energiafelügyeleti rendszere.

 

SB Controls 2 Hoval

LZ-Thermotrade székháza Veresegyházon

 

A néhány soros ismertetőkkel természetesen legfeljebb csak az érdeklődés felkeltését tűzhettük ki célul. Némelyikük bizonyára már ismerős lehet a Magyar Elektronika olvasóinak az elmúlt években megjelent esettanulmányokból. A megoldásokat a valóságban látva, és az üzemeltetők tapasztalatait megismerve azonban a témát ismerőknek is hasznos információkkal szolgálhatunk az automatizálás gyakorlatáról, ha résztvevőként regisztrálnak a 2015-ös roadshow számukra érdekesnek tűnő állomásaira.

 

Szerző: Dudás Anita – SB-Controls Kft.

 

SB-Controls Kft.
2092 Budakeszi, Kagyló u. 1-3.
Tel.: +36 23 501 170, fax: +36 23 501 180
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.sb-controls.huwww.saia-pcd.com

Még több SB-Controls

 

Címkék: Saia | PLC | épületautomatizálás | roadshow