Skip to main content

Félidejéhez ért a 2014-15-ös InfoShow

Megjelent: 2014. december 09.

infoshowlidAz idén is töretlenül folytatódik az InfoShow hagyománya. A WAGO Hungária Kft. ötletét felkarolva a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) és az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetsége (EMOSZ) már a negyedik éve szervezi az ország ipari centrumaiban azt a „vándorkonferenciát”, amelynek keretében az elektromos rendszerek telepítésével és karbantartásával foglalkozó vállalkozók és vállalkozások ismerkedhetnek meg a szakma
újdonságaival.

 

Az idén – mielőtt legutóbb, 2014. december 4-én Budapestre, a már ugyancsak hagyományos Lurdy-házbeli helyszínre is megérkezett – már négy helyszínen (október 14-én Székesfehérváron, október 28-án Szegeden, november 11-én Pécsett, november 20-án pedig Gyulán rendezték meg a szakmai találkozót. Az InfoShow egész napos programja a teljesség igénye nélkül:  

  • Az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetsége (EMOSZ) bemutatkozása,

  • Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség szemszögéből,

  • Energiamenedzsment – energiatakarékosság korszerűen. A WAGO Hungária Kft. termékújdonságainak bemutatása,

  • Ipari akkumulátorok üzemeltetése, karbantartása és eseti javítása – avagy minden, ami az akkumulátorok biztonságos üzemeltetéséhez szükséges és elégséges (EnerSys Hungaria Kft.),

  • Legfeljebb 630A névleges áramú, egyrekeszes berendezés melegedésigazolása számítással, MSZ EN 61439 szerint
    (Hensel Hungária Villamossági Kft.),

  • Időszakos érintésvédelmi felülvizsgálat szakszerűen, hatékonyan, korszerűen (C+D Automatika Kft.),

  • Villamos és elektronikus rendszerek túlfeszültségvédelme építményekben (OBO Bettermann Kft.),

  • Követelmények a túlfeszültség-védelmi készülékek kivitelezésében és felülvizsgálatában – az előtétbiztosító kiválasztásának és villámvédelmi felülvizsgálatának szabályai (Dehn + Söhne GmbH.),

  • Biztonságos üzemeltetéssel kapcsolatos hatósági elvárások
    (A kormányhivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatósága).

A rendezvénysorozat hagyománya a kísérő kiállítás, amelyet az előadások szüneteiben tekinthettek meg az érdeklődők. A kiállítók száma mintha csökkent volna az egy év előttihez képest, annak ellenére, hogy az érdeklődés inkább növekedett azóta.

 

infoshow3

 

infoshow2


A program több pontja és az előadók is ismerősek lehetnek azoknak, akik már az előző években is figyelemmel kísérték az előadásokat. Az átfedés azonban csak látszólagos, mivel a „visszatérő” cégek és előadók is az elmúlt év újdonságaival jelentkeztek. Az előadókon kívül már a hallgatóság tagjai között is számosan az eseménysorozat rendszeres látogatóinak tekinthetők, ami azt bizonyítja, hogy a négy éve indult sorozat – részben a bemutatkozó cégek termékfejlesztései, részben a jogszabályi környezet gyakori változásai miatt – még azonos vagy hasonló témakörben is minden évben tud „újat mondani” a hallgatóságának. Az érdeklődés töretlen – Budapesten gyakorlatilag „zsúfolt házzal” zajlott a szeminárium. A szervezők egyikétől érdeklődtem az eddig már megtörtént vidéki események tapasztalatairól. Tájékoztatása szerint – ha az érdeklődés a vidéki városokban nem is merítette ki a lehetőségeket, a sorozat értelmét, hasznát nem csak a fővárosban igazolta a résztvevők száma.

 

infoshow1

 

infoshow4


A tömeges érdeklődés egyébként érthető. Az elektromos energiaellátó rendszerek kivitelezői és karbantartói nagyon gyakran kkv-k, amelyek nem a „szabványértelmezésből”, hanem az elvégzett munka ellenértékéből tartják fenn magukat. Az elektromos kivitelezési és karbantartási munkát szabályozó előírásokat viszont – a felvetődő biztonsági kérdések mennyisége és összetettsége miatt érthető okokból – a vállalkozási formára tekintet nélkül érvényesíteni kell. A biztonságot csak a műszaki előírások kompromisszumok nélküli betartása és betartatása garantálhatja. Még akkor is, ha a műszaki jogszabály-rendszer ismeretének naprakészen tartása nem kis feladatot ró a vállalkozókra: több, mint 40 szabvány előírásait kell teljesíteniük, amelynek túlnyomó része (37) magyar nyelven nem is érhető el, csak angolul. A probléma nem új, inkább elhúzódónak nevezhetnénk. Ismét felvetődött az a gondolat, hogy nem kéne megvárni, míg a szabványügyi hatóság maga készíti el a hiteles fordításokat. A jelen levő szakemberek pedig ismét csak elmondták, hogy az ehhez szükséges néhány milliós költségkeretet senki nem fedezi, már pedig a „műszaki jogi angol” szöveg a műszaki háttér, a jogi szaknyelv és a kifogástalan angol-magyar nyelvtudás olyan kombinációját várja el, amire nem könnyű „megfizethető” szakfordítót találni. A kivitelezők, karbantartók és üzemeltetők mindennapi munkáját részletesen meghatározó műszaki jogi előírások érthetősége és ellentmondás-mentessége egyébként sem mindig kifogástalan. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat 5.0 elnevezésű dokumentumából például az – egyébként tökéletesen tájékozott – előadó is tudott olyan mondatot idézni, amelyről „nemes egyszerűséggel” csak annyit mondhatott, hogy nem érti. Hogy lenne ez elvárható attól a vállalkozótól, akinek az „alapfeladata” mégis csak az elektromos rendszerek építése, karbantartása, üzemeltetése vagy ellenőrzése, nem pedig a jogértelmezés? Ráadásul a szabályok akár év közben is változhatnak. Ezzel még az évente egyszer megrendezett – és nem mellékesen ezt a célt is szolgáló – InfoShow sem tud lépést tartani.

 

infoshow6

 

infoshow5

 


A roadshow nem csak az érdeklődés felkeltésében vizsgázott kitűnően; a budapesti „állomás”’, amelyről tudósíthattunk, a helyi adottságokat jól kihasználva, „sallangmentes” hatékonysággal, a tartalomra koncentrálva zajlott.  
Az InfoShow idei eseménysorozata még nem ért véget: a 2015. február 3-i miskolci, a február 19-i győri és a március 10-i debreceni eseményre még jelentkezhetnek az érdeklődők a www.infoshow.hu honlapon. A részvétel – előzetes online regisztráció esetén – díjtalan.


Szerző: Tóth Ferenc

 

Még több InfoShow