Skip to main content

STMicroelectronics: széles körben elérhető MEMS-csúcstechnológia

Megjelent: 2013. május 24.

stmicroA MEMS (mikro-elektromechanikai rendszer) eszközökben szilíciumtechnológiával valósítanak meg mozgó elemeket is tartalmazó rendszereket, amelyek ezáltal például a kisméretű mozgásérzékelők korszerű, tömeggyártható megvalósítására is alkalmasak. E technológiában sokkal nagyobbak a lehetőségek, mint amit a mai IC-beszállítói piac késztermékként kínálni képes. Vélhetően ezt a ki nem használt lehetőséget is megkísérli felderíteni az STMicroelectronics (STM) új megoldása, amellyel THELMA (Thick Epitaxial Layer Micro Gyroscopes and Accelerometers) elnevezésű, piacvezető MEMS-csúcstechnológiáját „megnyitja” az egyetemek, kutatólaboratóriumok és tervezőcégek előtt.

Ez azt jelenti, hogy a független fejlesztőcégek számára elérhetővé válnak a THELMA-technológia tervezési módszerei, az STM pedig akár százas vagy ezres szériákat is hajlandó legyártani a szolgáltatást hasznosító partnercégek számára. Ettől azt remélik, hogy a jelentős innovatív kapacitást képviselő független tervezők elől elhárul a technológiai és prototípus-kivitelezési korlát, és ezáltal új ötletek juthatnak el a megvalósítás stádiumába.
A MEMS-technológia alkalmazási területeinek jelentős bővülése várható a fogyasztási cikkek, az autóipar, a professzionális ipari alkalmazások és az elektromedikai készülékek piacán. A tisztán elektronikai technológiák hasonló megnyitása már komoly sikereket könyvelhet el. A THELMA-technológiával az elektronikus funkciók mellett lineáris és elforduló elemek is megvalósíthatók. A tervezési szabályok és tervezőkészletek már megrendelhetők.

www.st.com