Skip to main content

Nagy teljesítményű és hatékony telepítési koncepciók

Megjelent: 2020. augusztus 27.

murrelektronikAz Emil Schmid Maschinenbau GmbH & Co. KG vállalatot 1960-ban alapították, amely egy családi vezetésű, családi tulajdonban levő vállalkozás, központja a Schwäbisch Alb középhegységben, Sonnenbühlben található. A cégalapító Emil Schmid egykor esztergált alkatrészek bérgyártásával kezdte tevékenységét. Ebből fejlődött ki az egyedi gépek gyártásával foglalkozó, 400 munkavállalót foglalkoztató sikeres középvállalat. A legtöbb vevője az autóiparban működik. A fő hangsúly a hajtóműgyártás területén (Powertrain) az összeszereléshez használt berendezéseken van. Ehhez csatlakoznak még az elektromobilitás trendjét követve az elektromotorok és akkumulátorok szereléséhez kapcsolódó projektek.

 

Wolfgang Schmid ügyvezető kiemeli, hogy a vállalat nagy arányban saját gyártással dolgozik: „A feladatokat saját személyzettel oldjuk meg.” Ez rugalmasságot és a vevői igényekhez való gyors alkalmazkodást tesz lehetővé. „A kiugró kapacitáskihasználtság idején – teszi hozzá a cég vezetője – igénybe tudjuk venni a régióban dolgozó tervezőirodák erős hálózatát, akikkel a Schmid Maschinenbau már régóta folytat együttműködést.”
A gépek gyártásában a különleges kihívást az jelenti a vállalat számára, hogy „a mi szegmensünkben a vevők nagyon magas igényekkel jelentkeznek, és nagyon sok szabványnak és irányelvnek, valamint precíz jóváhagyási irányelveknek kell megfelelnünk” – mondja Wolfgang Schmid. A Schmid Maschinenbau-nál gyártott gépek a piacon kivétel nélkül teljesítik a legmagasabb minőségi elvárásokat. Az olyan feladatok megoldása is, mint a virtuális ikerpár vagy a digitális üzembe helyezés, mindennaposnak számít a vállalatnál.
A Murrelektronik szorosan együttműködik a Schmid Maschinenbau céggel. Markus Möck a beszerzési osztályról elégedettségük kifejezésére az oppenweileri cégről a szimpatikus vevőkezelés mellett a megrendelések gyors lebonyolítását és a nagyfokú szállítási megbízhatóságot emeli ki. A sikeres együttműködés alapfeltétele, hogy az autóipar számára gyártott gépekbe beépítendő Murrelektronik alkatrészek szerepeljenek az autógyártók engedélyezési listáin. Néhány példa szemléltetésével érthetővé válik, hogyan épülnek be a Murrelektronik termékek a Schmid Maschinenbau gépeibe, és járulnak hozzá a sikeres telepítési koncepciókhoz.

 

murrelektronik 1

 

Az MVK Metall-nál a multifunkcionális portok nagyfokú rugalmasságot tesznek lehetővé

A Schmid Maschinenbau gépeibe és rendszereibe sok érzékelőt és működtetőegységet építenek be. Ahhoz, hogy gazdaságosan lehessen őket összekötni a vezérléssel, nagy teljesítményű és hatékony telepítési koncepciók szükségesek. A cég ezért gyakran a Murrelektronik kompakt MVK Metall terepibusz modulját alkalmazza. Ez a modul külső jellemzői alapján kiválóan alkalmas a nagy igénybevételnek kitett autóipari környezet speciális követelményeire is. A cinkpréselt ház egy darabból áll és felületkezelt, ezért ellenáll a hegesztőszikráknak. Az egybeöntött MVK Metallnak köszönhetően a készülékek nem érzékenyek az ütésekre és rezgésekre, következésképpen a Schmid Maschinenbau villamosmérnökei a modulokat a robotok karjaira is elhelyezhetik anélkül, hogy problémákkal vagy gépleállással kellene számolniuk.
Steffen Herrmann az elektrotechnikai osztályról annak örül a legjobban, hogy az MVK Metall többféle változatban létezik. A kollégáival közösen ugyanis arra a kihívásra kell megoldást találniuk, hogy „az egyedi gépgyártásban egyik berendezés sem olyan, mint a másik.” Az alkalmazástól függően ezért az MVK Metall bemeneti, kimeneti vagy vegyes moduljai építhetők be az installációba. A maximális rugalmasság akkor adott, ha egy szabadon konfigurálható portokkal rendelkező modult használnak. Ezeket igény szerint aztán vagy bemenetnek vagy kimenetnek állítják be. „Ezt az opciót használjuk például, ha egy robotkaron nagyon sok szenzor mellett egyetlen szelepet is irányítanunk kell” – magyarázza Steffen Herrmann. A TIA-portálon keresztül végzett konfiguráció egyszerű, nem kell költséges megoldással külön modult telepíteni az egyetlen működtetőegység miatt. A klasszikus, egyedi vezetékezéssel összehasonlítva az az előnye is megvan, hogy kevesebb vezetéket kell beszerelni. Ezzel jelentős idő takarítható meg például bonyolult kábelvezető láncokkal kialakított vezetékezéseknél, ezáltal rövidebb az üzembe helyezési idő is. A kevesebb vezetéknek köszönhetően teljesen áttekinthető a telepítési koncepció, ebből adódóan a hibaforrások száma is csökken.

 

murrelektronik 2


Mivel a Schmid Maschinenbau minden gépe és berendezése egyedi, ez hatást gyakorol az összekötő kábelekre is. „A pontos kábelhosszúságok gyakran csak nehezen adhatók meg előre – mondja Steffen Herrmann – a vállalat ezért a Murrelektronik (M12) MOSA-csatlakozóit használja”. Ehhez a kábelt a dobról vágják le pontos hosszúságúra, és vágó-szorító technikával rögzítik rá a praktikus csatlakozókat. „Gyorsan megy, és a színkódolásnak köszönhetően a vezetékezési hibák esélye csaknem kizárt” – mondja Steffen Herrmann. A gépben a beszerelés egy rovátkolt csavarral vagy hatlapú imbuszcsavarral szintén nagyon egyszerű, és „a Murrelektronik nyomatékkulcs nagy segítséget jelent.” Ez biztosítja ugyanis, hogy a vezetékek rögzítése se túl laza, se túl erős ne legyen, hanem pontosan a megfelelő nyomatékkal történjen. Egy jól hallható „kattanás” segít a szerelőnek a csatlakozót tökéletesen „meghúzni”.
A gépek megbízható üzemeltetéséhez fontos tényező a megfelelő teljesítményű áramellátás. A Schmid Maschinenbau a kapcsolószekrényeibe a Murrelektronik Emparro-családjának tápegységeit építi be. Erősségük a feltűnően nagy hatásfok.
A minimális teljesítményveszteség tartósan alacsonyabb energiaköltségeket eredményez. Ezzel egyidejűleg kevés hulladékhő keletkezik, ezért kevesebb hőhatás éri a szomszédos alkatrészeket. A Power boost funkcióval (150 százalékos teljesítmény) a nagyobb terheléssel járó és kapacitást igénylő indítás idejére a készülék megfelelő áramot biztosít. Az Emparro max. 20 százalékos tartós túlterhelés mellett is lehetővé teszi a működést.
„Ez egy olyan teljesítménytartalék, amit akkor tudunk kihasználni, ha bővítjük a meglevő berendezéseket, pl. az üzemidő növelésére” – magyarázza Steffen Herrmann.

 

murrelektronik 3

 

Solution Van kisbusszal a helyszínen

Azt a tényt, hogy a két cég szorosan együttműködik, az is bizonyítja, hogy a Murrelektronik a Solution Van kisbusszal felkereste az Emil Schmid Maschinenbau cégközpontját is. Denis Aupperle külszolgálatos csapata a zöld Murrelektronik-autóban tájékoztatta a cég munkatársait az automatizálástechnika aktuális trendjeiről. A Schmid Maschinenbau beszerzési osztályáról Markus Möck koordinálta a látogatást, és kiemelte, hogy egy ilyen rendezvény hatékonyabb, mint egy klasszikus vásári látogatás. Nincs időt rabló oda- és visszautazás, és nincs zavaró, a vásárokra jellemző háttérzaj sem. „A munkatársak megismerik az újdonságokat, és közvetlenül beszélhetnek a Murrelektronik Key Account menedzsereivel is” – mondja Markus Möck.
Ez azért izgalmas, mert nekik jó rálátásuk van az autóipari vállalatoknál zajló aktuális fejlesztésekre. A Schmid Maschinenbau a Solution Van-ben zajló beszélgetésekre a munkatársakat vegyes csoportokban küldte, pl. a logisztikáról, a villanyszerelő műhelyből vagy a konstrukcióról. Bevonták az ipari tanulókat is.
A pozitív mellékhatás: „Ezzel összehoztuk a kollégákat, hogy kommunikáljanak egymással.” Denis Aupperle pozitívan értékelte a Solution Van-nel szervezett információs napot: „Első osztályú kölcsönös információcsere valósult meg, ami minden érintett számára gyümölcsöző.”

 

Murrelektronik Kft.
9024 Győr, Közép u. 16.
Tel.: +36 96 900 125
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.murrelektronik.hu

 

még több Murrelektronik