Skip to main content

FANUC Olimpia – robotikai válogatóverseny Magyarországon

Megjelent: 2020. július 02.

fanuc olimpia 5 lidA szakmák versenysorozatának nevezett Euroskills és Worldskills rendezvények történetében először fog szerepelni a robotika mint külön szakma. Ennek hivatalos válogatója a FANUC Olimpia – Robotikai Verseny, amelyen mostantól magyar versenyzőnek is szurkolhatunk!

 

 

 

A közel 70 éves múltra visszatekintő Euroskills és Worldskills versenysorozaton mintegy 56 szakmában mérik össze tudásukat a legfiatalabb generáció versenyzői a legkülönfélébb területeken, legyen szó kőfaragásról, autószerelésről, fodrászatról, vagy kertépítésről. A 2019-es kazani Worldskills óta pedig már a Robot Systems Integration szakmában is indultak versenyzők.
A FANUC szívügyeként tekint a jövő generációjára és a rájuk váró technológiai kihívásokra. Ennek szellemiségében kezdett el világszinten nagyobb hangsúlyt fektetni az oktatási intézmények segítésére és a diákság, valamint az oktatók képzésére. 2018-tól az Euroskills és Worldskills szakmai versenysorozatok egyik főtámogatójává vált, és a robotika belépett a versenyszámok közé.

 

fanuc olimpia 1

 

„A FANUC számára mindig is fontos volt a szakemberek képzése, azonban az utóbbi időszak robbanásszerű fejlődése a robotikában még jobban ráirányította a figyelmünket a fiatal generációra is. A Szakmák Olimpiája versenysorozatához való csatlakozás lehetővé tette, hogy világszinten tudjuk segíteni az oktatóintézményeket a robotikai kihívásokra való felkészülésben, miközben olyan generációkat segítünk kinevelni, akik még tovább fogják vinni az ipari fejlődést” – jegyezte meg Bagdi Attila a FANUC Marketing & Üzletfejlesztési Specialistája.

 

fanuc olimpia 6


A júliusi FANUC Olimpia – Robotikai Versenyen két főből álló csapatok indulnak majd, akik előzetesen közel féléven keresztül készültek a megmérettetésre a FANUC, illetve az oktatóintézményük együttes támogatásával. Feladatuk lesz egy robot-gyártócella fizikai megépítése különböző alkotóelemekből, valamint ugyanezen cella digitális ikerpárjának elkészítése a FANUC offline szimulátor programjában.

 

fanuc olimpia 9


„Az első magyarországi FANUC Olimpia nemcsak a diákok számára fontos mérföldkő, de számunkra is, hiszen hosszú évek munkája érett be azzal, hogy hivatalos válogatóversenyt rendezhetünk egy olyan komoly versenysorozatra, mint az Euroskills és a Worldskills, és ezeken a versenyeken fog eldőlni, ki az, aki képviseli majd Magyarországot a soron következő világversenyeken, és ez rendkívüli felelősséggel jár. Nem titkolt célunk az, hogy minél több intézményt vonjunk be a hazai megmérettetésbe, és egy stabil, robotikában jártas generációt neveljünk ki itthon” – folytatta Bagdi Attila.

A FANUC Olimpia – Robotikai Verseny magyarországi válogatóját 2020. július 8-10. között rendezik meg Törökbálinton, amely július 9-én megtekinthető előzetes regisztrációt követően:
https://one.fanuc.eu/fanucolimpia2020

 

Forrás: a FANUC Hungary sajtóközleménye