Skip to main content

Referencialaboratóriumot adott át a Beckhoff a Debreceni Egyetemen

Megjelent: 2020. január 22.

beckhoff lidA Beckhoff nagyon fontosnak tartja a szakmai képzést, ezért az anyavállalathoz hasonlóan hazánkban is már a kezdetektől igyekezett jelen lenni az oktatási intézmények életében. Számos, a felsőoktatási hallgatók számára szervezett rendezvény mellett, a korábbi évekhez hasonlóan a vállalat idén is részt vett az Ipar Napjai Debrecenben elnevezésű rendezvényen.

 

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem Műszaki Kara által közösen szervezett rendezvényen a Műszaki Kar képzési és kutatási elképzeléseit, valamint a város gazdaságfejlesztési terveit ismerhették meg az érdeklődők november 7-8-án, valamint ünnepélyes keretek között, a városvezetés jelenlétében átadásra került a Beckhoff referencialaboratóriuma is.
A kétnapos program keretében a Műszaki Kar Aulájában megrendezett szakkiállításon közel 50 cég mutatkozott be, kitűnő alkalmat teremtve a mérnökhallgatók mellett a gimnazisták és szakgimnáziumokban tanulók számára az ipari trendek megismerésére, valamint az együttműködés kialakítására. A Beckhoff standján számos érdekesség volt megtekinthető, és a hallgatók tájékozódhattak a szakmai gyakorlati lehetőségekről is.

 

beckhoff 1


Ailer Piroska, az egyetem műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese úgy fogalmazott köszöntőjében:
„Az ipar és a felsőoktatás együttműködésének köszönhetően az ipari tapasztalatok beépülnek az oktatásba, így a hallgatók végzéskor piacképes diplomát vehetnek át, a cégek pedig megfelelően képzett szakembereket tudnak alkalmazni.”
Az esemény kiváló alkalmat teremtett a párbeszédre a város, az egyetem és az ipar szereplői között, valamint a képzés, a tudományos tevékenység bemutatására, ezért a rendezvényt szakmai konferencia is kísérte. A Műszaki Kar plenáris szekciójában Jens-Olaf Brede, a Beckhoff Automation GmbH & Co. KG nemzetközi értékesítési menedzsere a Beckhoff oktatásban betöltött szerepéről beszélt, a Mechatronika Tanszék által szervezett ipari előadások keretében pedig a Beckhoff sikerhez vezető innovációit ismertette.
Husi Géza oktatási dékánhelyettes, a Mechatronikai Tanszék vezetőjének tájékoztatása szerint:
„Magas technológiai színvonalat képviselő cég jelent meg a Mechatronikai Tanszék életében három évvel ezelőtt, és ez a kapcsolat hosszú távon határozza meg a mérnökképzést a Műszaki Karon. Ennek köszönhetően javulnak a képzés feltételei, hallgatóink pedig speciális ismeretekhez juthatnak.”

 

beckhoff 2

 

A Beckhoff tavaly óta a Debreceni Egyetem Műszaki Kar kihelyezett tanszékeként működik. Az intézménnyel való szoros együttműködésnek köszönhetően a Beckhoff saját forrásból kiakitott egy referencialaboratóriumot, ahol a hallgatók ipari eszközökön sajátíthatják el az ipari automatizálás témakörét viszonylag magas szinten, két féléven keresztül, heti hat órában. A vállalat nem csupán a képzéshez szükséges eszközöket, hanem egy munkatársat is biztosít, aki a jövőben részt vesz a hallgatók oktatásában.

 

beckhoff 3

 

Az átadóünnepségen Perecz Tamás, a Beckhoff Automation Kft. ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott:
„A mostani laborátadást, amelynek köszönhetően innovatív megoldások kerülhetnek a Műszaki Kar képzésébe, csupán az együttműködés első lépésének tekintjük, amellyel cégünk egyben a város fejlődéséhez is szeretne hozzájárulni.”
„A speciális automatizálási terület, amelyre a Beckhoff az 1980-as indulását követően már világszinten letette névjegyét, a Debreceni Egyetem számára is rendkívül hasznos és előremutató. A diákok képzési feltételei tovább javulnak, olyan tudáshoz olyan technikához, olyan lehetőségekhez jutnak, amely még veresnyképesebbé teszi egyrészt a hallgatókat – hiszen speciális tudásra tesznek szert –, másrészt a Debreceni Egyetemet. A város részéről ehhez szívből gratulálok, és örülök hogy ezek az együttműködések konkrétan ilyen laborok kialakításában is megtestesülnek itt a Debreceni Egyetemen” – mondta Papp László polgármester.

 

beckhoff 4

 

A referencialaboratóriumon kívül folyamatban van egy kutatólaboratórium kialakítása is, ahol a Beckhoff ipari partnereinek oktatása mellett a hallgatók önálló feladatokat végezhetnek el, tudományos diákköri munkát folytathatnak, illetve elkészíthetik szakdolgozatukat, diplomatervüket.

 

beckhoff 5

 

Élen a mérnöki képzésekben

Szűcs Edit, a Műszaki Kar dékánja hangsúlyozta:
„A kar hosszú utat tett meg, míg saját gerundiummal rendelkező, teljes jogú egyetemi karrá válhatott, olyanná, ahol a hallgatók száma meghaladja a 2300 főt, és amelynek sikerét mára már a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban elért előkelő helyezése is bizonyítja.”
Az elmúlt években a Debreceni Egyetem rengeteg energiát fordított arra, hogy műszaki képzései országos szinten is versenyképesek legyenek, és megfeleljenek a térségbe érkező, legkorszerűbb technológiát alkalmazó iparvállalatok által támasztott igényeknek. Ennek a munkának köszönhetően az intézmény a legjobb magyar felsőoktatási intézmények közé került a Times Higher Education (THE) „Engineering & Technology" tudományterületi ranglistáján. A neves brit felsőoktatási rangsorkészítő globális ranglistáján a magyar felsőoktatási intézmények között a Debreceni Egyetem, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szerepel, mindkettő a 601-800-as szekcióban.

 

BECKHOFF Automation Kft.
1097 Budapest, Gubacsi út 6.
Tel.: + 36 1 501 9940
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.beckhoff.hu

 

még több Beckhoff