Skip to main content

A kobotok piaci szegmensével is foglalkozik az IFR idei jelentése

Megjelent: 2019. október 03.

ifr world robotics report 2018 lidA Nemzetközi Robotikai Szövetség (International Federation of Robotics – IFR) által kiadott World Robotics Report 2019 jelentésben foglaltak szerint az együttműködő robotok (kollaboratív robotok – kobotok) éves telepítése 23%-kal növekedett 2017 és 2018 között, ennek vonatkozásában 2018-ban csaknem 14 ezer új kobotkart állítottak üzembe.

 

Az idei jelentés szerint a robotok teljes, éves értékesítési értéke 2018-ban 16,5 milliárd dollár volt, ami új rekordnak számít. 2018-ban 422 ezer robotot szállítottak le, ez pedig 6%-os növekedést jelent az azt megelőző évhez képest. A növekedés 74%-át a világ öt legnagyobb robotpiaca – Kína, Japán, a Koreai Köztárság, az Amerikai Egyesült Államok, és egyedüli európai országként Németország – produkálta.
Az európai robottelepítések szintén növekedő tendenciát mutatnak, az eladások 14%-kal emelkedtek az elmúlt időszakban. Németországban például 26%-kal nőtt az eladott robotok száma, és majdnem elérte a 27 ezer egységet 2018-ban, ami ugyancsak új rekordot jelent.

 

total annual installations 2013 2022 wr2019 hun

 

A robotikai piac terjeszkedése a kelet- és közép-európai régióban is érzékelhető. Azonban, ha a saját régiónkra pillantunk, szembetűnőek a kontinens országai között fennálló különbségek, ahol a rangsort vezető Cseh Köztársaság mindössze 2,7%-os piaci részesedéssel rendelkezik (ezzel az eredménnyel Csehország a 15. helyet foglalja el a globális listán).
Az éves szintű World Robotics Report jelentés idén először tért ki a kobotok piacának elemzésére, és egyből komoly, 23%-os növekedésről számolt be. A Nemzetközi Robotikai Szövetség jelentése arra enged következtetni, hogy a technológia széles körben való elterjedését az intelligens eszközök, mint például okosmegfogók vagy „plug & play” interfészek, és a demonstrációs programozás (Programming by Demonstration – PbD) fogják elhozni.

 

cobots 2017 2018 wr2019 share hun

 

Az ipari robotok telepítése szempontjából az autóipar és az elektronikai gyártás területei a legfontosabbak, ez a tendencia összhangban van a hazai trendekkel.

 

Források: az OnRobot és az IFR sajtóanyagai