magyar elektronika

E-mail cím:*

Név:

{a-feliratkozással-elfogadja-az-adl-kiadó-kft-adatvédelmi-és-adatkezelési-tájékoztatóját-1}

ifm lidMunkagépek ütközésvédelmi rendszere az ifm electronic-tól

Az ifm electronic O3M rendszere egy önálló vezetési asszisztens – szinte minden járművön, munkagépen alkalmazható –, meg tudja előzni az ütközésekből eredő baleseteket akár a vezetésbe való beavatkozással is.

 

 

 

Hatalmas méretű, soktonnás konténereket cipelő targoncagépek – világszerte találkozhatunk velük a konténerparkokban, kikötőkben, átrakodóterminálokon – kezelése rendkívül nagy szakértelmet igényel. Amikor a jármű a 14 m széles és közel 40 tonnás konténert mozgatja a magas falakként tornyosuló konténerek között, a vezető figyelme egyenesen előre irányul, hogy ütközés nélkül jusson át a szűk járatokon. Hátramenetben lényegesen kritikusabb a helyzet, főleg ha még egy munkagép vagy emberek is dolgoznak közelben. Ilyenkor a vezető figyelme megoszlik – továbbra is kontrollálnia kell a gép elején tartott konténert de tolatókamerán keresztül figyelnie kell a jármű mögötti területet is. A tolatókamera-rendszer azonban passzív – az adott esetben fellépő veszélyhelyzetről nem tudja érdemben értesíteni, figyelmeztetni a vezetőt. (1. ábra)

 

ifm

1. ábra

 

Az ifm electronic O3M kameramegoldása ennél lényegesen többet tud

A kamerába integrált 3D érzékelő nem csak a jármű mögötti objektumokat mutatja a fülkében elhelyezett monitoron, de meghatározza a pozíciójukat, méretüket és mozgásukat is. A rendszer valós veszély esetén azonnal figyelmeztet, de nem terheli a munkagép kezelőjét felesleges riasztásokkal. Amennyiben egy másik mozgó jármű oldalról keresztezné az útvonalat, a rendszer szintén érzékeli, nagyságrendekkel gyorsabban egy hagyományos távolságérzékelő megoldásánál. (2. és 3. ábra)

 

ifm2

2. ábra

 

ifm3

3. ábra

 

Az O3M rendszer két beépített kamerával rendelkezik

Egy hagyományos 2D kamerával és egy 3D kamerával, amely 3 dimenzióban dolgozza fel a területet. Az integrált PMD 3D chip pontos információt ad minden egyes pixel távolságáról. Ez a technológia az egyéb előnyök mellett kiküszöböli a lézer szkennereknél gyakran fellépő motion blur hatást is. A szabadalmaztatott, mozgóalkatrész-mentes PMD technológia az extrém környezetben dolgozó munkagépeken, járműveken való felhasználást is lehetővé teszi. A kompakt, robusztus rendszer célzatosan kültéri felhasználásra lett optimalizálva, ahol gyakoriak az erős fényváltozások vagy a közvetlen napsugárzás. Köszönhetően az integrált aktív háttérfényelnyomásnak, a kamera akár 120 klx erősségű fényviszony esetén is megbízhatóan működik. (4. ábra)

 

ifm4

4. ábra


A PMD technológia a fény terjedési sebességének mérésén alapul. A környezet egy modulált infrafénnyel van megvilágítva, ami a PMD szenzorba verődik vissza. A chip minden pixelénél meghatározható az adott távolság a kibocsátott és visszaérkezett jel fáziseltolásának köszönhetően.
A dupla 32 bites processzor a 3D-s képek gyors feldolgozását teszi lehetővé, ami 50 kép/s sebességet eredményez.
A mobil 3D szenzor rendelkezik több, előre integrált funkcióval: ütközésvédelem, területfigyelés, sávkövetés. A magas szintű algoritmus 20 különböző objektum valós megfigyelését teszi lehetővé.
A rendszer pár lépésben konfigurálható a Windows alapú „ifm Vision Assistant” szoftver segítségével. Normál esetben a beállítások elvégzése pár percnél nem vesz többet igénybe.

 

ifm5

5. ábra  Kritikus tárgy jelzése szimbólummal

 

Kommunikáció

A feldolgozott adatok Can buszon keresztül érhetőek el, CanOpen vagy SAE J 1939 protokollal. Szükség esetén a teljes 3D-s képi információ is hozzáférhető és feldolgozható Ethernet UDP-n keresztül. (5. és 6. ábra)

 

ifm6

6. ábra  Veszélyt jelző ütközésvédelem-riasztás

 

Összegzés

Az ifm electronic O3M rendszer egy önálló vezetési asszisztens, amely meg tudja előzni az ütközésekből eredő baleseteket akár a vezetésbe való beavatkozással is.
A teljes intelligencia a szenzorba van integrálva, amely pár lépésben egyszerűen konfigurálható. Az érzékelt tárgyak beszínezve jelennek meg a kameraképen.
A közeli, veszélyt jelentő objektumok pl. pirossal, a kevésbé veszélyesek sárgával vagy zölddel. További, veszélyt jelző szimbólum megjelenítése is megoldott. A rendszer szinte minden járművön, munkagépen alkalmazható, és egy rendkívül költséghatékony megoldást jelent (nem csak) az anyagmozgatás területén.

 

ifm electronic Kft.
9028 Győr, Szent Imre út 59.
Tel.: + 36 96 518 397
E-mail: info.hu@ifm.com
www.ifm.com

 

Még több ifm