Skip to main content

ARM: a laptopok következő generációjának processzorarchitektúrája?

Megjelent: 2011. október 21.

Az IBM architektúráját, a Microsoft operációs rendszerét és az Intel processzorát ötvöző, az idén 30 éves PC túlzás nélkül forradalmasította az informatikát. Azóta a „nagyok” sorra elvesztették a kizárólagosság előnyét: az IBM helyett névtelen távolkeleti gyártók tarolták le a PC-piacot, és az ötletgazda ma már minden PC-hez fűződő érdekeltségét eladta.

A Microsoft még tartja magát, de egyeduralmát már kikezdték az ingyenes, nyílt forráskódú operációs rendszerek. Az Intel is hamar konkurenseket kapott, de ma már az x86-processzorarchitektúrát is felváltják a versenytársak. Ennek jele, hogy az iSuppli piacelemző cég a előrejelzése szerint: 2015-re a laptopkategória 20%-át a – korábban csak a beágyazott piacon sikeres – ARM-processzorok hajtják majd. Az x86-architektúra piacvesztéséhez hozzájárul az egyik „nagy”, a Microsoft döntése is, amelynek tervezett Windows 8 operációs rendszere lesz az első azok között, amelynek ARM-architektúrán futó változatát is létrehozzák. A laptopgyártók érdeklődése elsősorban a kis fogyasztás, az olcsó ár és az ezekhez képest mégis elfogadható teljesítmény miatt fordul a számos IC-gyártó által licencelt ARM-processzorok felé. A tableteket sokan a rövid életű, a tipikusan AMD (E-sorozat) és Intel (Atom) processzorokkal szerelt netbook-számítógépek gyilkosának gondolták, de az ARM-processzorokra való áttérés megmentheti a kategóriát. Az előrejelzés nem alaptalan: az okostelefonok túlnyomó része ARM-alapú processzorokra épül, és számítási teljesítménye alapján nem, vagy alig marad el egy netbookétól. Az Intelnek valószínűleg sokba kerül majd, hogy kimaradt az okostelefon-tablet-netbook „robbanásból”.

www.arm.com