Skip to main content

A mobil IoT drasztikus növekedését és az 5G idei bevezetését jósolja az Ericsson

Megjelent: 2018. június 21.

ericsson mobility report june 2018A vártnál nagyobb mértékű mobil IoT aktivitást előjelez az Ericsson idei Mobilitási Jelentése, amely 2023-ra várhatóan 3,5 milliárd mobil IoT kapcsolatot prognosztizál. A Jelentésben foglaltak szerint már 2018-ban megjelenhet az 5G technológia, amelynek bevezetésében Észak-Amerika áll az élen, 2023-ra pedig a globális mobil adatforgalom 20%-a már 5G hálózatokon bonyolódik majd.

 

 

A mobilhálózatokon működő dolgok internete, azaz a celluláris IoT kapcsolatokra vonatkozó 2017-es előrejelzés óta történt komoly változások hatására a mostani prognózisban közel megkétszereződött a várható mobil IoT kapcsolatok száma, és 2023-ra előreláthatólag eléri a 3,5 milliárdot. Ezt a növekedést elsősorban a Kínában zajló nagy léptékű fejlesztések eredményezhetik, és az új mobil IoT technológiák, mint például NB-IoT[1] és Cat-M1[2] táplálják, lehetővé téve a szolgáltatók számára a hatékonyság javítását, az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások színvonalának emelését.

 

ericsson mobilitasi jelentes 2018 image006


A mobilszolgáltatók világszerte több mint 60 mobil IoT hálózatot helyeztek már üzembe ugyanazt a mögöttes LTE hálózatot használva ezen technológiákhoz. A már megvalósított aktív mobil IoT hálózatokat Észak-Amerikában elsősorban logisztikai és flottakezelési célokra, míg Kínában az okosvárosok és az okosmezőgazdasági megoldások működtetéséhez használják.

 

ericsson mobilitasi jelentes 2018 image007

 

Már 2018-ban megkezdődhet az 5G kereskedelmi bevezetése

Az 5G technológia átvételében várhatóan Észak-Amerika jár majd az élen, valamennyi nagyobb amerikai mobilszolgáltató már 2018 vége és 2019 közepe között tervezi az 5G bevezetését. 2023 végére Észak-Amerikában a mobil előfizetések közel fele várhatóan 5G-re szól majd. Ugyanez a szám Észak-kelet Ázsiában 34%, Nyugat-Európában pedig várhatóan 21% körül alakul.
Globális szinten az 5G technológia kereskedelmi beindítása 2020-tól várható. Az Ericsson előrejelzései szerint az 5G előfizetések száma meghaladhatja az 1 milliárdot 2023 végére, tehát az összes mobil előfizetés 12%-a már az 5G hálózatokhoz köthető lesz.
A mobil adatforgalom várhatóan nyolcszorosára nő az előre jelzett időszak alatt, és elérheti a havi 107 exabájt (EB) mennyiséget – ez annyi, mintha a világ összes mobil előfizetője 10 órán keresztül közvetítene élőben HD minőségű videót. 2023-ra a világ mobil adatforgalmának mintegy 20%-a várhatóan már 5G hálózatokon keresztül bonyolódik. Ez a jelenlegi 4G/3G/2G forgalom másfélszeresének felel meg.
A korábbi mobilhálózati technológiákhoz hasonlóan az 5G bevezetése először a sűrűn lakott városi területeken várható, elsősorban a helyhez kötött, vezeték nélküli hozzáférés (FWA - fixed wireless access) szolgáltatására. Emellett az új technológia először olyan iparágakban terjedhet majd el, mint az autóipar, a gyártás, a közművek és az egészségügy.
„2018-ban kerül sor az 5G kereskedelmi bevezetésére és a mobil IoT tömeges megjelenésére. Az új technológiák olyan új funkciókat tesznek majd elérhetővé, amelyek átalakítják az emberek életét és egyes iparágak működését. A változáshoz azonban szükség van az iparági szereplők és szabályozó hatóságok összehangolt munkájára a frekvenciák, szabványok és technológia terén.” – jelentette ki Fredrik Jejdling, az Ericsson alelnöke és a hálózati üzletág vezetője.
Az első 5G kompatibilis készülékek megjelenése 2018 második felében várható. A középsávban 5G technológiát támogató első okostelefonok várhatóan jövő év elején kerülhetnek forgalomba, míg a milliméteres frekvenciatartományban üzemelő 5G-képes készülékek 2019 első felében jelenhetnek meg.
Az Ericsson Mobilitási Jelentésben szó esik emellett a hálózati teljesítményről a felhasználók szemszögéből, az intelligens gyártásról, gépi intelligenciáról a hálózatkezelésben, és az 5G számára megfelelő frekvencia biztosításának fontosságáról.

 

www.ericsson.com/hu

 

 


[1] Az NB-IoT (Narrow-Band IoT) a 3GPP (3rd Generation Partnership Project – 3. Generációs Együttműködési Projekt) által jóváhagyott, szabványosított mobil technológia, amely a dolgok internetére (IoT – Internet of Things) optimalizálva működtethető a szolgáltatók jelenleg meglévő és a jövőben bevezetésre kerülő (5G) hálózatain. A hálózatba kapcsolt eszközök alacsony sávszélességen kommunikálnak egymással. Az NB-IoT nagyszámú, olcsó eszköz (érzékelő) csatlakoztatását támogatja, a jelenlegi mobilhálózati lefedettségnél 20 dB-lel jobb, nagyjából 7-szer nagyobb lefedettségének köszönhetően kiválóan használható beltéren, illetve olyan területeken, ahol nehéz használható jelerősséget biztosítani (például csatornákban, vízaknákban, erdős területeken). Energiaigénye minimális, ami rendkívül hosszú akkumulátor-üzemidőt garantál – az NB-IoT tipikus használati jellemzői közé tartozik az akár 10 éves üzemidő két AA akkumulátorral. Az NB-IoT kommunikáció licenszelt frekvencián történik, így más eszközök nem zavarhatják a szenzorok jeleit. A technológia előbb felsorolt előnyei lehetővé teszik az IoT alkalmazások széles körű használatát, és alapot teremtenek számos új üzleti modell kialakításához, mindezt biztonságos működési környezetben.

[2] A Cat-M1 (Category M1) az LTE hálózat alapjain továbbfejlesztett mobil technológia, amelyet a meglévő LTE hálózatokkal kompatibilis alacsony teljesítményű, széles lefedettségű (LPWA – Low Power Wide Area) alkalmazásokhoz optimalizáltak, így ideális megoldás a mobil IoT eszközök kommunikációjához.