magyar elektronika

E-mail cím:*

Név:

9 PCSEgy régi-új rendezvény tanulságai

Sokan felkaphatták a fejüket tavaly, amikor a hagyományos lillafüredi Folyamatirányító Rendszerek 2017. évi találkozóját PCS (Process Control Systems) néven hirdették meg a szervezők. Egy régi, bevezetett, „fogalommá vált” nevet nem ok nélkül „enged el” egy évente megrendezésre kerülő szakmai esemény, még akkor sem, ha az elnevezés eredeti műszaki tartalmát már túlhaladta az idő. A PCS-en szerzett benyomásait foglalja össze a tudósító.

 

E sorok íróját is beleértve sokan tekintettek várakozással az idei esemény elé, keresve az arra utaló jeleket, hogy milyen „érdemi” újdonságok járultak hozzá ahhoz, hogy még a rendezvény – szakmabeliek előtt jól ismert arculatának – központi elemét, a jól bevezetett nevét is érdemes volt megváltoztatni. A várakozás nem volt hiábavaló: valóban találkoztunk – a megszokott programhoz képest – újszerű elemekkel is, amelyek nem a végeredményei, sokkal inkább első megnyilvánulásai egy olyan megújulási folyamatnak, amely egy patinás rendezvénysorozat alkalmazkodását jelzi a változó világ követelményeihez.
Elsőként persze a hagyományos elemek megmaradása tűnt a megfigyelő szemébe: a helyszín, aminél szebbet keveset találhatnánk országszerte, a szakmai konferencia és a „minikiállítás”, az egész rendezvényt keresztül-kasul átszövő „kapcsolati háló” ápolására alkalmas környezet és programszerkezet, a kollegiális, baráti hangulat most is ugyanolyan volt, mint ahogy sok éve megszokhattuk. A változások, újdonságok pedig olyan simán, „varratmentesen” illeszkedtek bele a tradicionális rendezvényszerkezetbe, hogy az általuk okozott „meglepetések” többnyire kellemesre sikerültek.

1 PCS

A konferenciaprogram

A hagyományos elemek legfontosabbika, a szakmai előadássorozat megőrizte központi szerepét, és a témák széles spektruma a szakma szinte teljes keresztmetszetébe betekintést engedett a mérőátalakítók és beavatkozók közvetlenül a folyamatba „belógó” készülékeitől a gyárak teljes digitális szimulációjáig, továbbá a „felhő” és a „big data” lehetőségeinek jobb kiaknázását kereső, átfogó informatikai megoldásokig. Éppen ez a sokszínűség jelezte, hogy a rég megszokott kereteket feszegetik az újszerű kihívások. Nem egyedül a PCS-re jellemző ugyanis, inkább a „foglalkozásszerűen” rendezvényeket látogató tudósító általános megfigyelése, hogy a szervezők szekciókba szervezve próbálnak meg „rendet vágni”, áttekinthetővé tenni egy konferencia programját, de erre a jelenkor változásai miatt egyre kevésbé lehet jó megoldást találni. A szakma témaköreinek rohamos bővülése, új tematikák, trendek megjelenése, a korábban világosan elhatárolt „tájidegen” témák „beszivárgása”, ismert tématerületek elkerülhetetlen „összemosódása” miatt kétféle megoldási kísérletnek lehetünk a szemtanúi: vagy a szakmai „fejléccel” ellátott szekciók számának szaporításával a szekcionálás maga lesz az egyedi előadások témáihoz hasonlóan áttekinthetetlenül „szövevényes”, vagy pedig a szekciók számának ésszerű korlátozása miatt válik a tematikájuk elkerülhetetlenül „elegyessé”. A probléma megoldása – sok rendezvény tapasztalatát összegezve – nem látszik egyszerűnek. A PCS szervezői mindenesetre inkább az utóbbi változat felé hajló, „pragmatikusabb” megoldást választották, vállalták a két szekció vegyes, „megcímezhetetlen” témabesorolását és a hallgatóság érdeklődésére bízták, hogy nem csak a hosszabb kávészünetekben, hanem akár két előadás között is váltsanak a szekcióhelyszínek között. Ennek viszont az időzítés, az ütemterv pontos betartatása a feltétele, amely a szekciók levezető elnökein áll vagy bukik. A mostani rendezvény során láttunk példát szigorúan betartott és „lazára vett” időzítésre egyaránt, de megoldást –a dolog természetéből következően – csak a teljesen következetes, fegyelmezetten betartott időszinkron jelenthet. Erre a nyitó plenáris előadás levezető elnöke is nyomatékosan felhívta a figyelmet, de van még hova fejlődni. Újdonság volt az eddigiekhez képest, hogy ezúttal minden előadás végéről „intézményesen” elmaradt a kötelező kérdés, a „Van kérdés?” A szervezők ehelyett a szekcióülés lezárására szánt néhány percre összehívták a szekciók előadóit, és az érdeklődők ekkor tehették fel kérdéseiket.
A megoldást – éppen az előadások pontosabb időzíthetősége szempontjából – csak üdvözölhetjük.

 

2 PCS

Kiállítás

Sokszor hallom a lillafüredi találkozó „kötelező tartozékát”, a kiállítást lekicsinylő megjegyzéseket. Talán magam is beleesem ebbe a hibába, amikor következetesen „minikiállításnak” nevezem annak a néhány cégnek a bemutatkozását, akik alkalmanként akár több száz kilónyi kiállítási anyaggal, folyamatos „standügyelettel” készülnek a PCS-re. A „minikiállítás” kitétel – a felületes szemlélő számára – persze jogos, ha a kimondottan kiállításcentrikus, nagy szakmai rendezvények, szakvásárok kínálatával hasonlítjuk össze. Rá kellett jönnöm azonban, hogy ez látszólag helytálló, ám felszínes megítélés: nincs az a szakvásár, aminek ennyire válogatott közönsége lenne. Itt minden látogató valóban szakmabeli, nincsenek „szóróajándékok”, de szakmailag érdektelen „gyűjtögetők” sem. A demonstrátor nem unatkozik, nem kell ordítóan laikus kérdésekre színvonal alatti válaszokat adnia, a részvétel költsége is jelenősen kedvezőbb a szakvásárokénál; összességében – nézetem szerint – a lillafüredi jelenlét a kiállítók szempontjából, ár/érték arányát tekintve messze versenyképesebb bármelyik hazai szakvásárnál. Ezt tehát – különösen azok számára, akik máig hiányolják a jobb sorsra érdemes Magyarregula kiállítást –, megfontolásra érdemes opciónak gondolom.

 

3 PCS

Egy sikeres újdonság: a workshop

A PCS számomra legkellemesebb meglepetését a workshopok okozták. Ez a szó ma közhelynek számít, és sokféle értelmezésben kering a szakmai rendezvények világában. A műszaki felsőoktatásban végzett olvasó számára nem idegen a „táblagyakorlat” vagy még inkább a „laborgyakorlat” fogalma – nos, ilyesvalamit kell elképzelnie annak, aki ezúttal kihagyta a PCS kínálta lehetőséget. A lényeg a kis csoportlétszám és egy, a témában járatos „oktató”. Igaz, a PCS workshopjaira – helyben, a rendezvény recepciós asztalánál – regisztrálni kellett (a dolog természeténél fogva korlátozott csoportlétszám miatt), de magam a tudósító jogával (vissza)élve több ilyen eseményre is „belógtam”. Ezek „arculatában” nincs semmi közös vonás, hiszen az mindig az oktatótól, az általa bemutatni kívánt tárgytól, a rendelkezésre álló „laborfelszereléstől”, és nem utolsósorban a résztvevők „hozott” szakmai tapasztalatától és összetételétől függött. Ami viszont közös volt, az a hangulat, és az egyébként is oldott hangulatú lillafüredi találkozókhoz képest is eleven szakmai párbeszéd. A kis, bensőséges térben a tájékozatlanok bátrabban vállalták a kockázatot, hogy esetleg „hülyeséget kérdeznek”, mint egy ötvenfős hallgatottságú konferenciaelőadás zárszavánál, a kimondottan tájékozottak hozzászólásai pedig jól egészítették ki az „oktató” által adott információkat. Az eszközöket nem csak szabad, hanem szinte ajánlatos is volt „megfogdosni”, saját „érzékszervi” benyomásokat szerezni, és együtt keresni a Murphy-törvény szerint elkerülhetetlen „bemutatási effektusok” okait. Kimondottan élményszerű volt az egyik ilyen bemutató, amelyet egy, a valóban szakértő kollégája távollétében „beugró” mérnök vezetett. A bemutató során többen rákérdeztek egy magától értetődő, „kell, hogy legyen” típusú funkcióra, amelyet azonban az oktatónak nem sikerült prezentálnia. Ezután valóságos „brain storming” következett, a hallgatók az oktatóval együtt keresték a megoldást – részben sikerrel. Az oktató azzal zárta a workshopot, hogy elkérte a megjelentek elérhetőségét, hogy a téma specialistájától szerzett információkkal utólag tehesse teljessé a függőben maradt kérdésekre adható válaszokat. A magam szubjektív benyomása alapján úgy éreztem: jobb hangulatban álltunk fel végül, mintha egy kifogástalan, jól fésült, ezerszer elpróbált bemutatót „ültünk volna végig” – teljes passzivitásban. Csak bátorítani lehet a PCS szervezőit, hogy a jövőben még nagyobb teret engedjenek a hasonló „kiscsoportos foglalkozásoknak”, nemkülönben pedig a cégeket, hogy minél nagyobb számban éljenek ezzel a valóban hatékony „kapcsolatépítő” lehetőséggel. Ezt támasztja alá az egyik szervezőtől kapott információ, hogy az egyik jelenlevő cég munkatársa – miután részvevőként érzékelte a workshopok valóban konstruktív légkörét – ott helyben kért (és kapott) lehetőséget egy saját workshop „improvizálására”. Egyetlen problémát említhetünk csak ezzel kapcsolatban: az „infrastruktúra” megoldatlanságát. A workshopok lebonyolítására kijelölt helyiséghez a központi „rendezőpályaudvar” szerepét betöltő társalgóból vagy egy, az előadások idején kényszerűségből lezárt rövid úton, vagy pedig a Palotaszálló alagsorát szinte teljesen bejáró „csataösvényen” lehetett csak eljutni. Ez pedig – különösen, ha a műfaj népszerűsége növekszik az első kedvező tapasztalatok nyomán – „üzemszerű” megoldásnak már nem felel meg. A szervezőkkel folytatott beszélgetésekből kitűnt, hogy már keresik a megoldást, és ha megtalálják, azzal ez a valóban ígéretesen indult kezdeményezés „zöld utat” kaphat.

 

4 PCS

Kerekasztal

A kerekasztal-beszélgetés műfaja számomra azt jelenti, hogy hallgatózhatok, miközben okos (és a beszélgetés tárgyát tekintve független) emberek egy számomra érdekes témáról mondják el, illetve vitatják meg a nézeteiket. Lehet, hogy ezzel másokat vitára ösztönzök (ennek állok elébe, a lap hasábjain is szívesen közlünk a magunkétól eltérő véleményeket is), de én úgy vélem: a jó kerekasztal-téma nem valamilyen jól körülhatárolható dolog, inkább valamiféle trend, ami ma még esetleg csak halványan rajzolódik ki, ám érdemes rá odafigyelni, mert ha a mát nem is, de a holnapot mindenképpen meghatározza. Ez a mostani kerekasztal éppen az ellenkező végletet, egyetlen konkrét terméket helyezett a középpontba – és a vita résztvevőit sem lehetett függetlennek tekinteni, a beszélgetés pedig követhetetlen volt a magamfajta „be nem avatottak”, az illető termékről legalább felhasználói szintű ismeretekkel nem rendelkezők számára. Ez talán a „mérsékelt siker” magyarázata. Óva inteném azonban a szervezőket, hogy az első tapasztalatoktól visszariadva lemondjanak erről a műfajról – meg kell, és meg is lehet tanulni, hogyan lehet a lehetőségeit és az értékeit felszínre hozni.

 

5 PCS

Az „új média” lehetőségei

Mindenek előtt meg kell említeni a honlap megújulását. Legalább egy évtizedet fiatalodott a megjelenés, informatívabb, áttekinthetőbb lett elődjénél. Most, az idei találkozó lezárása után persze érdemes lenne gondot fordítani a honlap további gondozására – mindenképpen hiányzik az előadások prezentációinak feltöltése. Ha ennek nincs szerzői jogi akadálya, érdemes volna a webes megjelenést az előkészítés „szezonális” feladatain túl erre a célra is felhasználni.

 

6 PCS


Egy mobilalkalmazás is felkerült az újdonságok listájára: egyrészt ezen át (is) lehetett szavazni a legjobb előadónak járó cím odaítélésére, másrészt az előadások utáni kérdéseket is fel lehetett tenni ezen az úton (is). Mindkét funkció említésekor használtam az „is” szót zárójelbe téve, mert ezek a hagyományosan továbbra is elérhető funkciók alternatívájaként kerültek a kínálatba, a szervezők bölcs előrelátásáról tanúskodva, hiszen ezek a mobilkommunikációs módszerek (legalábbis ebben a funkcióban) még nem nevezhetők megszokottnak – vélhetően a szervezők is kísérletnek szánták. Joggal bízhatunk abban, hogy a tapasztalatok feldolgozása után egyre biztosabb kézzel nyúlnak majd ehhez az eszközhöz a szervezők és a résztvevők egyaránt.

 

7 PCS

 

8 PCS


Végül tehát egy jól szervezett és szakmailag, emberileg is tartalmas szakmai találkozó részesei lehettünk. Minden megmaradt, ami eddig is bevált, és az új színfoltok is hozzájárultak egy, az eddigieknél „trendibb”, a hagyományőrzés és a hagyományteremtés dinamikus egyensúlyán alapuló fejlődéshez. Ezt bizonyítja az is, hogy az idén az előző évinél nagyjából 20%-kal több résztvevő jelent meg. Kívánjuk, hogy a pozitívba fordult trend jövőre is megőrizze ezt a dinamikát.

 

9 PCS

 

Szerző: Tóth Ferenc