Skip to main content

Szilikonmentes hővezető anyagok

Megjelent: 2017. október 05.

EFD Thermal Compound

 
 

Aki már szerelt össze nagy teljesítmény-disszipációjú – rendszerint hűtőbordával felszerelt – alkatrészeket tartalmazó elektronikus egységet, bizonyára tudja, hogy a hűtőborda hatékonyságát akár egy milliméternél kisebb szerelési légrés is végzetesen leronthatja. A rések kitöltésére ezért használunk jól formálható, jó hővezető képességű csatolóanyagokat. Ezekről tudhat meg bővebbet az olvasó a Nordson adagolástechnikai vállalat cikkéből.

 

 

 

„Hővezető anyagnak” (Thermal Interface Material – TIM) nevezünk bármilyen anyagot, amely két, egymáshoz illeszkedő alkatrész közötti hőkapcsolat javítására használható. A TIM-eket sokféle névvel illeti a szakmai zsargon: hővezető keverék, hőellenállást csökkentő zsír, gél, hűtőborda-kenőcs, processzorzsír, réskitöltő, termikus paszta, hővezető paszta, stb. Ezeket úgy alakították ki, hogy valamilyen speciális körülményhez igazodva lehessen az előnyeiket maximálisan kihasználni.
A felhasznált anyagtól függően az ár az olcsótól a csúcsminőségű, nagyon magasan árazott termékekig terjed.
Amikor két felületet egymásra fektetünk, azok a felület tökéletlenségei miatt csak néhány ponton érintkeznek, amely a teljes érintkező felületnek csupán néhány százaléka. A hővezető anyagok arra a célra szolgálnak, hogy pontosan illeszkedjenek mindkét felülethez, kitöltve ezzel a közvetlen mechanikai érintkezési pontok közötti területet. Ezzel egy megszakítatlan, jó hővezető képességű kapcsolat jön létre a felületek között, amelyen így sokkal nagyobb hőmennyiség haladhat át időegység alatt, mintha az pusztán csak a közvetlenül érintkező néhány ponton lenne lehetséges.

 

EFD Thermal Compound

A Nordson EFD választékában a hővezető anyagok széles palettája megtalálható, számos kiszerelésben. A fecskendőstől a 6 unciás (kb. 170 grammos) tégelyen át az 1 és 5 gallonos (3,785 illetve 18,925 literes) vödrös csomagolásig.

A hőátadás mechanikája

A legjobb hővezető anyag kiválasztásához bizonyos mértékig meg kell értenünk a hővezetés mechanikai vonatkozásait, valamint azt, hogy a hővezető anyagréteg vastagsága vagy az illeszkedő felületek közötti résszélesség milyen hatással van a megfelelő anyag kiválasztási szempontjaira.
Az összeillesztett felületek közötti résszélességet három jellemző kategóriába sorolhatjuk:

  • vékony (kevesebb mint 75 µm),

  • közepes (75-től 250 µm-ig),

  • vastag (250 µm felett).

Két kritikus termikus minőségi jellemző használata terjedt el: a hővezető képesség (Thermal Conductivity – TC) és a hőellenállás (Thermal Resistance – TR). A vékony illesztési résszélességű alkalmazásokban a hővezetés minőségében a hőellenállás a domináns jellemző, míg a vastag résszélességeknél a hővezető képességnek van döntő szerepe. A közepes vastagságú kategóriában a két jellemző együttese határozza meg a hővezetési tulajdonságokat.

Hővezető képesség (TC)

A TC a hőátadás mértéke az 1-es és a 2-es anyag között, amelynek mértékegysége a W/mK (1. ábra). Minél vastagabb a hővezető réteg, annál nagyobb a befolyása a hővezető képességre (például réz: 385, acél: 50,4, üveg: 0,8, TIM: 0,6…8,0 és fa: <0,12 W/mK).

 

01abra Nordson

1. ábra Hővezető képesség: hogyan hoz létre a hővezető (interfész) anyag megszakítatlan, jó hővezető utat a két anyag között

 

02abra Nordson

2. ábra Javasolt hővezető anyag a résvastagságtól függően

Hőellenállás (TR)

A TR az egységnyi átvitt teljesítmény által létrehozott hőmérsékletesés mértéke az interfész-anyag két oldala között, °C/W-ban kifejezve. Azok a hővezető anyagok, amelyek jól nedvesítik mindkét felületet és jól kitöltik az anyagfelületek egyenetlenségeit, kivételesen alacsony hőellenállással és mérsékelt hővezető képességgel rendelkeznek. Vékony és közepes vastagságú alkalmazásoknál ez az alacsony hőellenállás jelentősen megnöveli a hőátvitelt a hatékonyabb hővezetés következtében.

(X)

 

 

EFD NG RobotA Nordson EFD a világ piacvezető adagolástechnikai-rendszerek gyártója. A precíziós folyadékadagoló rendszerek használatával, pontosan ellenőrzött mennyiségű adagolással a termelékenység szinte minden ipari gyártófolyamatnál növelhető. Adagoló-rendszerei alkalmazhatóak a hővezető paszták mellet ragasztók, tömítőanyagok, zsírok, festékek szilikonok és más folyadékok felviteléhez, pontos adagolásához. 
A drága folyadékok adagolásánál a veszteség csökkentése alapvető igény. A túlzó mennyiségek megszüntetése az anyagveszteséget akár 50%-kal is csökkenti. Mindezek mellett az anyagtárolók tervezésénél fontos szempont, hogy teljesen kiürüljenek, így is minimalizálva az anyagveszteségeket. A zárt rendszerek mindamellett, hogy hozzájárulnak a veszteség csökkentéséhez az adagolt anyagok idő előtti beszáradását is megakadályozzák

 

Bővebb információ: www.nordson.com/hu-hu/divisions/efd

 

Technikai támogatás:
Kosaras Péter +36 70 63 20 300
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Értékesítés:
Bara Marianna +36 70 4222 687
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Még több Nordson