Skip to main content

Újabb fázisához érkezett a hazai Siemens bővítése

Megjelent: 2017. augusztus 02.

Siemens logo

Újtípusú gázturbina-lapátok gyártását kezdi meg Magyarországon a Siemens, amelyhez legalább 150, magasan képzett szakembert tervez felvenni budapesti Power and Gas üzemébe. A tavaly novemberben bejelentett kompetenciabővítés újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat a mintegy 10 milliárd forintos beruházás részeként új, 10 000 négyzetméter területű csarnok építését kezdte meg, amelynek alapkövét Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter és Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója tették le Budapesten.

 

Folytatódnak a Siemens Zrt. Power and Gas Budapesti üzemének bővítési munkálatai. A vállalat – 2500 négyzetméteres csarnokokkal – már bővítette a telephelyet, most pedig kezdetét veszi egy 10 000 négyzetméteres gyárcsarnok felépítése is. A mintegy 10 milliárd forintos beruházás keretében az új termékek gyártása várhatóan 2019 őszén kezdődik.

Az ünnepélyes alapkőletételen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: „A világ nemzetközi vállalatai között óriási küzdelem folyik a technológiai fejlesztésben, az országok pedig versenyeznek az új ipari korszakra áttérés zászlóshajóit képviselő nagyvállalatok kutatás-fejlesztésre, innovációra alapuló beruházásaiért, amelyek versenyképes fizetést adó munkahelyeket és magasabb hozzáadott értéket hoznak létre.”

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy munkatársai szakértelmének és a folyamatos fejlődésnek is köszönhető, hogy a Késmárk utcai telephely lehet ma a Siemens globális kompetencia-központja. „A Siemens immár 130 éve nemcsak beruház Magyarországon, hanem tevékenységével a magyar gazdaság és társadalom fejlődéséhez is hozzájárul. Ez a folyamatosság vállalatunk sikereinek kulcsa” – tette hozzá.

A folyamatos fejlesztésnek és portfolió-bővítésnek köszönhetően a Késmárk utcai üzem Európa legnagyobb turbinalapát-gyára, egyben a Siemens globális kompetencia-központja lett. A telephelyen gáz- és gőzturbinalapátokat és egyéb turbinakomponenseket gyártanak, amelyeket a Siemens a világ mind az öt kontinensén megtalálható piacokra szállítja

Siemens – 130 éve Magyarországon

A Siemens AG – a világ egyik vezető technológiai vállalata – mintegy 200 országban van jelen fejlesztéseivel a digitalizáció, az automatizálás és a villamosítás területén. A 2016. szeptember 30-ával zárult gazdasági évben a Siemens 79,6 milliárd euró árbevételt, valamint mintegy 5,6 milliárd euró adózás utáni eredményt ért el, és több mint 350 ezer munkatársat foglalkoztatott világszerte. Magyarországon a Siemens 130 éve, az első budapesti villamosvonal megépítésével kezdte meg tevékenységét, és azóta is meghatározó szerepet játszik az ország modernizációjában. A hazai Siemens-csoport (http://www.siemens.hu) tevékenysége az energiatermelés, -feldolgozás és -továbbítás, az ipari automatizálás, az épülettechnológia, a közlekedés és infrastruktúra, az egészségügy, valamint a szoftverfejlesztés területére terjed ki. A Siemens Zrt. mellett a Siemens Healthcare Kft., a Siemens Wind Power Kft., valamint az evosoft Hungary Kft. is a csoport tagja, amely Magyarországon több mint 3000 munkatársat foglalkoztat.

Siemens sajtóanyag alapján