Skip to main content

A Bosch Magyarországon is az átalakulás irányítója

Megjelent: 2017. június 02.

Daniel Korioth smJövőformáló stratégiák, újtechnológiás törekvések

 

• 20 százalékos növekedéssel a teljes éves
  árbevétel 1149 milliárd forint
• A Bosch több mint 14 200 munkavállalóval
  Magyarország legnagyobb ipari munkaadója
• Fókuszban a hálózatba kapcsolt ipar és
  az automatizált vezetés
• A Bosch itthon is a jövőt formálja
 

 

 

 

 

 

 

A magyarországi Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója egyre nagyobb jelentőséggel bír a nemzetközi Bosch világában. Beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is, 2016-ban az előző évhez képest 20%-kal, 1149 milliárd forintra növelte teljes magyarországi árbevételét. Ugyanebben az időszakban a magyar piacon realizált forgalom a kihívást jelentő piaci környezet következtében 3%-kal, 238 milliárd forintra csökkent. „A Bosch sikerei lehetőséget biztosítanak arra, hogy egyre nagyobb energiákat fordítsunk a jövő alakítására” – nyilatkozta Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője a vállalat éves budapesti sajtótájékoztatóján. „Nemcsak gyártjuk, hanem fejlesztjük is a mindennapok hálózatba kapcsolt megoldásait. Ami az idei évet illeti, biztosak vagyunk abban, hogy üzleti tevékenységünk további fejlődést mutat Magyarországon” – tette hozzá Korioth.

Jövőformáló stratégia – új beruházások

A Bosch a beruházások területén is növekedéssel zárta az évet; ez a 2015-ös pénzügyi évhez képest 16%-kos növekedéssel 72 milliárd forint volt. A következő évek egyik legjelentősebb beruházása a hatvani logisztikai park, amely az átadást követően a Bosch egyik legfontosabb logisztikai központja lesz. Az építkezés a tervek szerint júniusban indul, és 2018 második negyedévében kerül sor az átadásra. A projekt elindításában komoly szerepe van a Bosch Ipar 4.0 iránti elkötelezettségének. Az új, 62 ezer négyzetméteres logisztikai központ a széles körben bevezetett és összekötött Ipar 4.0 berendezések, alkalmazások és folyamatok integrálását és egyesítését fogja végezni.

A jövő mobilitásának fejlesztésében Magyarországnak kulcsszerepe van

A magyarországi Bosch csoport 2016-ban összesen 47 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre, ami az előző évihez képest több mint 25%-os növekedést jelent. A folyamatosan bővülő Budapesti Fejlesztési Központban a Bosch mérnökei a jövő mobilitásán dolgoznak, az automatizált vezetésre és a villamosításra összpontosítva. A Bosch a következő néhány évre előre jelzett gyors technológiai változásokra való felkészülés érdekében és az utóbbi évek ütemével összhangban budapesti központja további fejlesztését tervezi. Az új generációs fejlesztési projektek egy új, 60 000 m2-es telek megvásárlását indokolták a jelenlegi Bosch Campus mellett.

A fejlesztés mellett a cégcsoport gyártási kapacitása is dinamikusan változik. A hatvani autóipari beszállító, a Robert Bosch Elektronika Kft. gyárában tavaly elindított új gyártósorokon többek között olyan radarok készülnek, melyek a jövő mobilitási törekvéseit szolgálják. A hagyományosnak számító üzleti területek mellett, mint például a műszerfalak gyártása, már az elektromobilitáshoz és az automatizált vezetéshez gyártanak teljesítményelektronikákat, középhatósugarú radarokat és szenzorokat. A miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. legújabb generációs termékei az elektronikus fékrásegítő motorok, a szervomotorok és a menetstabilizáló rendszerek, melyek a hibrid és elektromos meghajtású járművek nélkülözhetetlen alkatrészei, emellett a hagyományos termékek (fűtés, szellőzés, légkondicionálás) és az eBike rendszerek terén is bővítette tevékenységét. Az Egerben és Makláron működő Robert Bosch Automotive Steering Kft. gyáraiban, amely autóipari beszállítóként kormányműveket, kormányoszlopokat, kormánytengelyeket és felújított alkatrészeket szállít, tavaly több mint egymillió elektromos kormányművet gyártottak.

Új technológiai törekvésekhez kreatív munkahelyek

A Bosch 2016-ban is egyike volt azon vállalatoknak, amelyek a legnagyobb létszámbővülést mutatták a magyarországi magánszektorban. A vállalat 2016-ban az előző éves létszámadattal összehasonlítva 2000 új munkahelyet hozott létre az országban. A cégcsoport munkavállalóinak száma így (a 2017. január 1-i adatokon alapulva) már több mint 14 200 fő. A Bosch ezzel mára a legnagyobb ipari foglalkoztató Magyarországon. „A Bosch hazai jelenléte folyamatosan erősödik, és továbbra is hosszú távra tervezünk. A vállalat jövőt alakító technológiai törekvéseihez magasan kvalifikált szakemberekre van szükség.” – mondta Korioth. „A Bosch mindent megtesz azért, hogy több évtizedes tudásával és tapasztalatával támogassa egy új, a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő műszaki értelmiségi generáció kinevelését.” – tette hozzá. Mivel a magyarországi Bosch csoport több új projektet felölelő rohamos fejlődést produkál, több száz magasan képzett mérnököt és technikust keres budapesti, hatvani, maklári, továbbá miskolci telephelyeire. Ezért a Bosch nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, különösképpen a Magyarországon zajló mérnök- és szakképzésekre. 19 oktatási intézettel folytat együttműködést, amelyek a gyakorlatorientált duális képzésektől az egyetemi tanszékeken át a közösségi felsőoktatási foglalkozásokig a képzési lehetőségek széles tárházát kínálják.

Fejlesztés és bővítés a többi üzleti szektorban is

A jövőt formáló technológiákhoz más területeken is szükség van a megfelelő emberekre. A miskolci kéziszerszámgyárban tavaly 10,5 millió kéziszerszám került le a gyártósorokról, és több mint tíz új termék – ezen belül akkumulátoros barkács- és kertiszerszámok, illetve professzionális multifunkciós szerszámok – gyártása kezdődött el. A barkács- és az ipari kéziszerszámokat fejlesztő miskolci központ, ahol már több mint 160 mérnök dolgozik, mára az ország északkeleti régiójának meghatározó mérnöki központjává vált.

Bosch csoport: stratégia és üzleti kilátások 2017-ben

A kedvezőtlen gazdasági kilátásokat és a geopolitikai bizonytalanságot figyelembe véve a Bosch három és öt százalék közötti árbevétel-növekedést tűzött ki célul 2017-re. A vállalat jövőjének biztosítása érdekében tett jelentős beruházások ellenére a vállalat az eredmény növekedését irányozta elő. „Üzleti sikereink lehetőséget biztosítanak számunkra a holnap világának formálására“ – mondta Dr. Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke. „Vezető innovációs vállalatként folyamatosan alakítjuk és ösztönözzük az átalakulást.“ – tette hozzá. Ennek az átalakulásnak a fókuszában a mobilitással és az IoT (Internet of Things, dolgok internete) hálózatba kapcsolással összefüggésben lévő változások állnak. 2020-ra a Bosch minden új elektronikai terméke hálózatba kapcsolt lesz. Mindennek a kulcsa a mesterséges intelligencia. A Bosch a következő öt évben 300 millió euró befektetést eszközöl saját mesterséges intelligencia központjába.

 

 

A Bosch 1898 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2016-os üzleti évben a hazánkban tíz leányvállalattal rendelkező Bosch csoport teljes forgalma 1149 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 238 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2017. január 1-jén több mint 14 200 munkatársat foglalkoztatott. Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.

A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. Világszerte megközelítőleg 390 000 munkatársat foglalkoztat (2016. december 31-én) és  73,1 milliárd euró árbevételt ért el 2016-ban. A cégcsoport négy üzleti területen végzi tevékenységét, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az intelligens városokhoz, a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz, és a hálózatba kapcsolt gyártáshoz. Szakértelmét az érzékelők technológiájában, a hálózatba kapcsolt szoftverek és szolgáltatások területén, valamint saját IoT felhőjében is hasznosítja, ügyfelei számára hálózatba kapcsolt, cross-domain megoldásokat kínál egyetlen forrásból. A Bosch csoport stratégiai célja innovatív megoldások létrehozása a hálózatba kapcsolt világ számára. A Bosch csoport termékei és szolgáltatásai hasznos megoldásokkal javítják az élet minőségét. Az „Életre tervezve” szlogen ezt a világszerte elérhető technológiát jelenti. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 440 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A jövőbeli növekedés alapja a vállalat innovatív ereje. A Bosch 59 000 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén világszerte 120 telephelyen. 

 

 

Bosch sajtóinformáció