magyar elektronika

E-mail cím:*

Név:

{a-feliratkozással-elfogadja-az-adl-kiadó-kft-adatvédelmi-és-adatkezelési-tájékoztatóját-1}

CES 1973 1Szubjektív válogatás a CES 2017 kiállítás újdonságaiból


Idén ötvenedik alkalommal nyitotta meg kapuit az Egyesült Államokban a fogyasztói elektronikai termékek szakkiállítása, az International CES (Consumer Electronics Show). A kezdetekben New Yorkban megrendezett, majd Las Vegasba áttelepült kiállítás napjainkra kiemelkedő fontosságúvá nőtte ki magát mind a nagyközönség, mind a szakma viszonylatában. Az itt bemutatott technológiák és trendek ugyanis globális szinten gyakorolnak hatást az év során kereskedelmi forgalomban is bevezetésre kerülő termékekre.

CES 1973 1

CES kiállításmegnyitó 1971-ben

Robotika

Az idei CES legérdekesebb témaköre a robotika, mely az elmúlt pár esztendőben integrálódott a kiállítások programjába. E témában persze elsősorban nem a UBTECH Robotics, Alpha 2 névre keresztelt sétáló, beszélgető humanoid robotjára érdemes koncentrálni; bár kétségkívül érdekes fejlesztés, mivel szinte valamennyi emberi mozdulat utánzására képes, intelligens kommunikációs rendszere pedig lehetővé teszi, hogy mesét mondjon, vagy válaszoljon a család tagjainak kérdéseire.
Funkcionalitás szempontjából jóval hasznosabb a holland Amaryllo cég világelsőként prezentált ATOM AR3 kültéri biztonsági robotja, mely egyetlen másodperc alatt azonosít egy emberi arcot. Több, mint 100 ember érzékelésére képes egyidejűleg, és akár 360°-os szögben elfordulva tudja követni az általa megfigyelt területre behatolókat. Az IP65-védettségű készülékházba zárt biztonsági robot hangfigyelmeztetést adhat, emellett valósidejű, kétirányú kommunikációt is támogat, infrakamerája sötétben is figyel. Megfigyeléseit 24 órán keresztül tárolja egy ingyenes elérésű, felhőalapú tárhelyen.

d6cd0626fd2cbc4c932d7b3ee38cfcdf original

Amaryllo ATOM AR3 kültéri biztonsági robot


Az LG a robotok egész termékpalettáját vonultatta fel. Otthonokba tervezett termékük, a Hub Robot hangutasítások által – az Amazon Alexa virtuális asszisztens hangfelismerő technológiáját felhasználva – vezérel olyan háztartási feladatokat, mint a légkondicionáló bekapcsolása vagy a ruhák szárítási ciklusának megváltoztatása. Interaktív kijelzője információk széles választékát mutatja a felhasználónak, például fotókat a hűtő belsejének tartalmáról, vagy recepteket, melyeket a robot szóbeli instrukcióival lépésről lépésre végigkísér. Emellett olyan hétköznapi kényelmi funkciókat is kínál, mint a zenelejátszás, a riasztások és ébresztések beállítása, emlékeztetők készítése vagy a friss időjárási és közlekedési információk nyújtása. Emberszerű kialakítása segít, hogy kapcsolatot létesítsen az egyes családtagokkal. Helyváltoztatásra ugyan nem képes, de egy helyben mozog és forog, valamint érzelmeket is ki tud fejezni azzal, hogy egy arc jelenik meg kijelzőjén, és testbeszéd használatával is reagál – például fejbólintással válaszol – az egyszerű kérdésekre. Mindig „tudatában van” a lakásban zajló tevékenységeknek. Például, ha egy családtag elmegy otthonról, hazaér vagy lefekszik aludni. Programozható, hogy mindenkit máshogy köszöntsön, hiszen képes arra, hogy kamerájával megkülönböztesse a családtagokat. Akkor működik a leghatékonyabban, ha az otthon olyan közösségi tereiben – például a konyhában vagy a nappaliban – helyezik el, ahol a családtagok gyakran összegyűlnek. A Hub Robot más minirobotokkal is kiegészíthető, melyek a ház többi szobájában helyezhetők el. Ezek az egyszerű vizuális kijelzővel felszerelt kisméretű robotok, lényegében a Hub Robot kiterjesztései, és számos, a központi egységhez hasonló funkció ellátására képesek.

31292966583 ffc4dae420 o

Az LG reptéri idegenvezető robotja


Hamarosan a szöuli Incheon Nemzetközi Repülőtéren is szolgálatba áll az LG reptéri idegenvezető robotja (Airport Guide Robot). Az utasokat segítő, intelligens információs asszisztens négy nyelven – angolul, kínaiul, japánul és koreaiul – válaszol a kérdésekre. Az utas repülőjegyének optikai leolvasása után a robot pontos információkkal szolgál a beszállási időről és a kapu elhelyezkedéséről, de még az úti cél időjárásáról is. A reptéri robot becsült távolsággal és gyaloglási idővel útirányokat javasol a reptéren belüli célpontokhoz, valamint képes arra, hogy elkísérje az eltévedt vagy késésben lévő utasokat a kapujukhoz vagy más kívánt helyszínre.
Szintén a repülőtereken kell helytállnia majd az LG reptértisztító robotjának. Az Airport Cleaning Robot egy nagyméretű robotporszívó, nagy kapacitású portartállyal, illetve számos tisztítókefével és motorral felszerelve. A robot minden felületet képes feltakarítani a csempétől a padlószőnyegig, továbbá okos szenzorokkal és kamerákkal is felszerelték, hogy még a legzsúfoltabb reptereken is biztonságos és hatékony teljesítményt nyújtson. Szenzorjai a lézer alapú fény- és távérzékelési technológia (Light Detection And Ranging – LiDAR) mellett érzékeny lökhárítókat is használnak az útba eső akadályok felmérésére. A robot a szimultán helymeghatározás és feltérképezés (Simultaneous Localization And Mapping – SLAM) technológiának köszönhetően mindig tudja, hogy éppen hol tartózkodik.
A kerti munkákban lehet az ember segítségére az előbbivel azonos térérzékelési megoldásokkal rendelkező fűnyíró robot (Lawn Mowing Robot), amely minden pillanatban pontosan tudja, hogy hol helyezkedik el, és felismeri az útjába kerülő akadályok – például a fák vagy a sövények – helyzetét.

 ABB5552

Érdeklődők a CES 2017 kiállításon

Virtuális valóság

Divatos téma a virtuális valóság (Virtual Reality – VR), a kiállításon jó néhány demonstrációt próbálhattak ki az érdeklődők. A témakör legérdekesebb újdonsága a Kopin Corporation 2k×2k felbontású OLED-mikrokijelzője, mely a szó minden értelmében látványos előrelépés a VR-fejegységekben jelenleg alkalmazott 960×1080, illetve 1200×1080 képpont felbontású panelekkel összevetve. A Kopin 2048×2048 pixeles mikrokijelző-jénél szilíciumlapkára helyezett, fehér fényű OLED-eket alkalmaznak RGB-színszűrőkkel. A mikrokijelző képreprodukciós szempontból legfontosabb jellemzői a 120 Hz-es frissítési ráta, valamint az alacsony, 10 µs-os latenciaidő. A Kopin további tervei között szerepel egy 3k×3k felbontású mikrokijelző is, amelynek fejlesztése várhatóan 2017 végére fejeződik be.

Kopin 4 Million Pixel OLED next to quater

A Kopin 2048×2048 képpont felbontású VR mikrokijelzője

3D-nyomtatás

Akár 200×200×250 mm méretekkel rendelkező tárgyak nyomtatására is alkalmas a Robo új, nagyteljesítményű, kompakt 3D-
nyomtatója. Az R2 printer WiFi-kapcsolaton keresztül is elérhető, és a Robo mobil alkalmazását letöltve a felhasználó közvetlenül iOS okostelefonról is elkészítheti 3D-modelljét (a cég az Android-operációs rendszert használó eszközökön futó alkalmazás megjelenését is ígéri rövid időn belül). A Robo R2 önbeálló rendszerű nyomtatóágya csökkenti a 3D-modell elkészítési idejét, emellett egy másik – külön beszerezhető – nyomtatófej felszerelésével egyidejűleg két 3D-modell készítésére is alkalmassá tehető.

06 boardroom 1408 1200 800

Robo R2 nagyteljesítményű, kompakt 3D-nyomtató

Televíziók

Az otthoni kikapcsolódást szolgáló készülékek világában természetesen a televíziókra irányult a legnagyobb figyelem. A fejlesztések legfőbb irányvonalát idén továbbra is az Ultra HD-felbontás, valamint az egyre bővülő 4K HDR (High Dynamic Range) magas dinamikatartományú képi tartalmak megjelenítésének képessége jelenti. Emellett olyan gyártók termékpalettáján is megjelentek az OLED-képernyős tévékészülékek, mint a Sony és a Panasonic. A két dél-koreai gyártó rivalizálása továbbra is erős, bár a Samsung jelenleg nem foglalkozik OLED-modellek fejlesztésével, most kizárólag LCD-kijelzőpaneles televíziókban gondolkodik. Idei QLED-típusaik folyadékkristály paneljeinél a két éve bevezetett kvantumpötty (Quantum Dot) technológia legújabb generációs változata segít, hogy minél több színárnyalatot jeleníthessenek meg nagy fényerőszinteknél is.
Más elnevezéssel ugyan, de gyakorlatilag ugyanezt a megoldást kínálják az LG nanocellás SUPER UHD LCD televíziói is, amelyek mellett egyre erőteljesebb hangsúlyt helyeznek az OLED-kijelzős modellekre. Olyannyira, hogy 2017-ben öt OLED típuscsaládban tíz televíziót kínálnak 139 cm (55”) és 195 cm (77”) közötti képátlóval. Ezek közül is kiemelkedik SIGNATURE W elnevezésű szériájuk, amelynek különlegessége, hogy a tévékészülékek nem egész 3 mm vastagságú OLED képernyőpaneljei mágneses tartók segítségével tapétaszerűen rögzíthetők a falra.

lg tv

Az idei CES egyik legjobbja – LG SIGNATURE W OLED TV

Lebegő hangsugárzó és retro audio csodák

Egy vérbeli audiofilnek nem kell magyarázni, hogy egy hangfal hangminőségét jelentősen befolyásolja a „támasztás”, a hangsugárzó és a merev alap közötti mechanikai kapcsolat. Ennek újszerű megoldását kínálja az LG hangzásra sem megvetendő, de látványnak egyenesen fantasztikus, LG PJ9 vezetékmentes, hordozható hangsugárzója. A szett akusztikailag formatervezett dobozházba zárt, szélessávú hangszórója ugyanis működés közben néhány centiméterrel egy nagy teljesítményű elektromágneses talapzat fölött lebeg. Ennek a megoldásnak köszönhetően nem érintkezik sem kábellel, sem más felülettel, amely nemkívánatos hatással lenne a hangreprodukcióra. A basszust a talapzatba szerelt mélyhangszóró képviseli, szolgáltatja, melyet kettős passzív radiátormembrán-megoldással egészítettek ki. Az IPx7 vízállósági szabványú, tehát a kültérben is használható PJ9 egyszerre két Bluetooth-eszközzel is összekapcsolható, és akár 10 órán keresztül is képes zenelejátszásra. Ha érzékeli, hogy akkumulátora lemerülőben van, automatikusan leereszkedik a talapzatra, és vezeték nélküli töltőjével – a zenehallgatás megszakítása nélkül – újratölti magát.

LGLevitatingPortableSpeakerLifestyle5B201612270925303625D

LG PJ9 lebegő hangsugárzó


Az ötvenedik CES-kiállítás kitűnő lehetőség a múltba tekintésre. Valószínűleg így gondolta ezt a Panasonic is. A cég már a legelső CES-kiállításon, 1967-ben is megjelent termékeivel. Most pedig – a Technics márkanév közelmúltbeli felélesztésének apropóján – egy komplett sztereó audio készülékláncot tártak a kiállításra látogatók elé. A direkt hajtású LP-lemezjátszó, padlón álló hangdobozpár és sztereó integrált erősítő által alkotott Technics Grand Class-rendszer készülékei természetesen külön-külön is megvásárolhatóak lesznek.

technics

Technics Grand Class SU-G700 sztereó integrált erősítő

Mobiltávközlés és adatátvitel

Újjáéleszti a vállalati mobilkommunikáció „kult-eszközét”, a BlackBerry okostelefont a TCL Communications. Az Alcatel okoseszközöket is gondozó cégcsoport szakemberei az idén februári barcelonai Mobile World Congress kiállításra időzítve fejezik be az új készüléket, ekkor ismertetik részletes technikai adatait és nevét is. Annyit azonban már az év legelején is tudni lehetett, hogy a hardveres billentyűzettel felszerelt BlackBerry okostelefonon Android operációs rendszer fut, billentyűzete érintésérzékeny, prediktív szövegbevitellel támogatott. A mobileszköz legfontosabb jellemzője továbbra is a Blackberry-termékek üzleti felhasználói által elvárt teljes körű biztonság, melynek köszönhetően a vállalati és személyes adatok mindig védettek.
A Lenovo elsőként a világon mutatott be olyan okostelefont, amely támogatja a Google Tango platformját. Ennek jóvoltából Phab 2 Pro készülékükkel a felhasználó mindennapos környezetéből „ablakot nyithat” a kiterjesztett valóságra. Ez az első hallásra inkább látványos, semmint ésszerű szolgáltatás számos esetben bizony kifejezetten hasznos segítség is lehet, mondjuk például akkor, ha otthona lakberendezésének átalakításán gondolkodik valaki.

lenovo 02 02

Lenovo Phab 2 Pro okostelefon


Mindeközben a Nokia és a T-Mobile – a finn gyártó 4.5G Pro technológiáját felhasználva – 1 Gbit/s értékhez közeli adatátviteli sebességet demonstrált a szolgáltató Egyesült Államokbeli LTE-hálózatán. Az Intel bemutatta a világ legelső globális 5G modemét, amely egyaránt támogatja a sub-6 GHz és az mmWave tartományt. Az Ericsson és a Qualcomm pedig az AT&T-vel karöltve bejelentette, hogy 2017 második felében, az USA-ban 5G próbaüzemi teszteket hajtanak majd végre a 3GPP 5G NR specifikációknak megfelelően, a globális 3GPP 5G-szabvány gyorsabb elterjedését elősegítendő.

Életmód

Két koppintásra teljesen átlátszóvá válik az LG Smart InstaView Door-in-Door™ okos hűtőszekrény 73 cm (29”) képátlójú LCD érintőképernyője, így a felhasználó az ajtó kinyitása nélkül nézheti meg, mi van a készülékben. Hasonló funkciót szolgál a beépített nagy látószögű kamera is, amelynek segítségével távolról, okostelefonról, akár bevásárlás közben is ellenőrizhető a hűtő tartalma. Az LG saját webOS operációs rendszerének segítségével a készülék használói számos hasznos funkciót és alkalmazást érhetnek el (például ételreceptek között is böngészhetnek). Emellett az Amazon Alexa virtuális asszisztense által nyújtott kényelmi szolgáltatások is rendelkezésre állnak.
Az alvásminőség javítását tűzte ki célul a Sleep Number 360 okoságy. A fekvőhely kétszemélyes matracrendszere személyenként külön-külön légkamrával rendelkezik. A légkamrákat vezérlő ResponsiveAir™ technológia az alvás közben változó fekvési pozíciókat követve valós időben állítja be a háton, hason vagy oldalt fekvéshez legkényelmesebb matracfelület kontúrokat. Emellett az okoságy a SleepIQ® biometrikus technológiát alkalmazva a fokozott horkolást is képes enyhíteni úgy, hogy az ágykeretbe épített elektromechanikus szerkezet 7°-kal megemeli az ágy fejrészét, és a könnyebb elalvást is segíti a lábak területének melegítésével. Sőt mi több, a SleepIQ® arra is képes, hogy az alvók egyéni alvásfázisait követve akkor ébressze fel őket, amikor a beállított ébresztési időintervallum egybeesik az egyik felületes alvásfázissal.

360 bed white background w phone 2

Sleep Number 360 okoságy


A termékeivel az egészségesebb életvitelt elősegítő Philips legérdekesebb újdonsága az Avent uGrow digitális szülői platform. A cég uGrow-alkalmazását úgy tervezték, hogy az új szülők segítségére legyen abban, hogy megérthessék és támogatni tudják a gyermek egészséges fejlődését. A uGrow-alkalmazás kommunikál a Philips Avent okos bébimonitorral és az intelligens fülhőmérővel. Képes arra, hogy ezek adatait a manuálisan bevitt adatokkal összehasonlítva olyan mintákat állítson össze, amelyek például a gyermek étkezési vagy alvási szokásaihoz kapcsolódnak. Mivel minden baba egyedi, a uGrow személyre szabott támogató környezetet hoz létre a babák és a szüleik számára. Ebben a környezetben a szülők például az etetéssel, az alvással és a fejlődéslélektannal kapcsolatos szakcikkekhez is hozzáférhetnek. A Philips olyan kiegészítőkkel tervezi bővíteni uGrow-platformját, mint a Smart Baby Bottle Sleeve okos cumisüveg burkolat, amely figyeli a cumisüveg tartalmának hőmérsékletét és az elfogyasztott mennyiséget. A rendszerhez csatlakoztatható lesz a levegő minőségét monitorozó légtisztító, valamint a Hue világítási rendszer, amely pihentető, megnyugtató környezetet teremt. Emellett az adatok bevitele, valamint az utasításvezérlés is könnyebbé válik majd az Amazon Alexa virtuális asszisztens hangfelismerő technológiája jóvoltából.

TCL LIFE FULL SYSTEM 1

TCL LIFE otthoni biztonsági rendszer


Az új BlackBerry okostelefon apropóján már említett TCL Communications otthoni biztonsági rendszert is bemutatott TCL LIFE néven. Ennek készülékei lehetővé teszik az otthonok vagy az irodák ellenőrzését akár távolról is. A rendszer központja a LIFECONNECT otthoni vezérlő, ez köti össze egymással a LIFECAM WiFi IP kamerát, a Zigbee protokollt támogató LIFESENSE ajtó- és ablakszenzorokat, valamint a LIFEDETECT mozgásérzékelőket. Menedzselésükhöz az iOS 8.0+ és Android 4.0+ okostelefonokra telepíthető LIFEAPP alkalmazást biztosítja a gyártó.

Herceg János

 

   
Advertisement