Skip to main content

Interjú az RS Components kelet-európai régióvezetőjével

Megjelent: 2014. június 17.

RS logo

Az RS Components alkatrész-disztibútor cég magyarországi „megtelepedése” óta minden Ipar Napjai vásáron részt vesz, ezzel is demonstrálva az alkatrészpiac vásárlóival ápolt aktív és „személyes” kapcsolatát. Az idei kiállításra idő­zítve megjelent Budapesten Robert Dudzik is, a cég három kelet-európai országért: a Cseh Köztársaságért, Lengyelországért és Magyar­országért felelős régióvezetője, és Frank Behrens, a cég EMEA-zónájának PR-menedzsere. Velük készítettünk rövid interjút.

 

Tóth Ferenc: Az RS Components 2011-ben jelent meg Magyarországon. Jó érzés arra gondolni, hogy az első itteni lépésekhez szükséges „bemutatkozásban” a Magyar Elektronika Szakfolyóirat is komoly szerepet kapott, és azóta is megbízható médiapartnerként működünk együtt cégükkel. Kérem, mondja el, mi az ön szerepe vállalatuknál!

 

Robert Dudzik: Amikor az RS Components úgy döntött, hogy Kelet-Európára is kiterjeszti tevékenységét, én voltam a 001. számú munkatárs, akinek a „nyitás” feladatát kellett megszerveznie. Ma a régió három országában, Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban és Magyarországon folyó tevékenységünknek vagyok a szakmai vezetője

 

RS-Components

Robert Dudzik

 

TF: Ha ön a „001-es” itt, Kelet-Európában, akkor ki a „007-es”?

 

RD: Alaposabban utána kellene néznem :-), bár ennek a számnak a cégünknél nincs akkora jelentősége, mint a filmen…

 

TF: A tréfát félretéve, csak egy „kíváncsi” kérdés: az ön funkciója a kelet-európai régió irányítása – miért nem része ennek Szlovákia, holott földrajzi szempontból ez kézenfekvőnek tűnne?

 

RD: Az alapvető különbség az, hogy Szlovákia ma már az eurozóna tagja, ezért másféle elszámolási és pénzügyi technikákat alkalmaz, mint amit a saját nemzeti valutát használó országokban használnunk kell. Az utóbbiaknál fontos szempont, hogy vásárlóink helyi valutával, minden komplikáció nélkül fizethessenek, és ennek a kezeléséhez a cégünknek sajátos módon kell alkalmazkodnia.

 

TF: Érthető. Hogyan látja a magyar piac helyzetét a régión belül?

 

RD: Nem látok elvi különbséget a régió országai között abból a szempontból, ahogy cégünknek az adott piachoz viszonyulnia kell. Mindenütt az a modell, hogy négyféle vásárló igényeit kell kielégítenünk: a tervezőmérnökökét, a berendezéseket, készülékeket, paneleket gyártó vállalkozásokét, a technológiai berendezéseket javító és karbantartó műszaki szakemberekét és végül a nagy mennyiségű alkatrészt használó, tömeggyártó vállalatok beszerző szakembereiét. Ez a négyféle vásárló a régió mindhárom országában megtalálható, de kétségtelen, hogy az egyes országokban különböző arányt képviselnek az említett típusok. Magyarországra a beszállítók, a tömeggyártók viszonylag nagy aránya, és az önálló fejlesztést végző, innovatív kisvállalkozások aránylag kisebb száma a jellemző, de – hangsúlyozom – abban a munkában, amit ezekben az országokban végeznünk kell, mi nem látunk lényegi különbséget.

 

TF: Ma az alkatrész-disztribútor cégek körében terjedőben van az az elképzelés, hogy letölthető mérnöki szoftver segédeszközökkel és főként tervezőmérnökökből és diákokból álló „közösségi háló” szervezésével próbálnak meg eleven szakmai érdeklődést fenntartani a cég termékválasztéka és szolgáltatásai iránt. Ez a felhasználók szempontjából a „hasonlóan gondolkodók”, a hasonló problémákkal küzdők közösségét jelenti. Erre az RS Components is számos értékes példával szolgál. Ezek az eszközök csak közvetett kapcsolatban vannak a cég kereskedelmi tevékenységével, de nyilván annak erősítését és népszerűsítését szolgálják. És az is természetes, hogy ezeknek a mérnöki eszközöknek a kifejlesztése, megvásárlása, ingyenes elérhetővé tétele, a szakmai közösséget szervező „webkettes” szolgáltatás üzemeltetése is sok pénzbe kerül. Milyenek a tapasztalataik ezekkel az eszközökkel, és megéri-e a ráfordításokat?

 

RD: Ez a cégünk szempontjából egyértelműen „befektetés a jövőbe”. Nem várunk tőle semmilyen közvetlenül kimutatható, „számszerűsíthető” eredményt. Szeretnénk a mérnökök kezébe használható eszközöket adni – ilyen a legutóbb megjelentetett DesignSpark Mechanical, és éppcsak megindult egy folyamat a „megfizethető” 3D-nyomtatási technológia elérhetővé tételére és népszerűsítésére. A legkönnyebben elérhető szakmai réteg – mondhatni, természetesen – a műszaki egyetemi diákság, és ez pontosan meg is felel annak az elképzelésünknek, hogy a jövőbe „fektetünk be”. De egyre inkább megjelennek azok a kis- és közepes vállalatoknál foglalkoztatott tervezőmérnökök is, akik számára a tőlünk letölthető eszközök adnak lehetőséget arra, hogy korszerű és hatékony tervezőeszközöket használjanak anélkül, hogy cégüket vállalhatatlan költségekkel terhelnék. De tapasztalataink szerint ez még azoknak a „globális” méretű cégeknek a mérnökei számára is megoldást jelent, akiknek a munkahelyükön használt fizetős szoftverlicence nem engedi meg, hogy azt a telephelyen kívül – például otthon – használják. Ahogy mondtam, ez „befektetés a jövőbe”, de a hatását már a jelenben is megfigyelhetjük, mert a letöltés regisztrációhoz kötött, és láthatjuk a felhasználói szokások esetleges változását a mérnöki közösséghez való csatlakozás után.   

 

TF: Az ilyen közösségi hálót üzemeltető vállalkozás számára fontos, mennyire „eleven” az a közösség, amit létrehoztak. Mennyire jellemző, hogy a közösség tagjai egymással is kommunikálnak és nem csak a hálózat üzemeltetőjével.

 

RD: Ez teljes mértékben így van, sőt a közösség tagjai nemcsak a közösségi hálón, de a privát csatornáikon is eszmét cserélhetnek egymással. De gyakran olvasunk arra utaló kommenteket, hogy a közösség valamelyik tagja egy másiktól kapott ötletet problémája megoldásához.

 

TF: Bizonyára jó érzés látni, hogy a cégük által létrehozott közösség önálló életet él.

 

Frank Behrens: Ez szó szerint így van, mivel a cég – a hálózat működésének technikai feltételeinek üzemeltetésén kívül – semmilyen módon nem avatkozik be annak életébe. Nem áll szándékunkban egyfajta „felülről lefelé” irányuló kommunikációt megvalósítani felhasználóink felé. Nem moderáljuk például a hálózaton folyó kommunikációt – de nincsenek is erőforrásaink arra, hogy ezt megtegyük. Visszajelzéseket azonban rendszeresen kapunk a felhasználóktól, amelyeket nagyon jól tudunk hasznosítani tevékenységünk javításához. Sőt, úgy is mondhatnánk, hogy a fejlesztési irányokat kimondottan a közösségi háló felhasználóinak igényeihez igazítjuk.

 

TF: A DesignSpark PCB és a DesignSpark Mechanical negyszerűen kiegészíti egymást, ezeken látszik, hogy egy összefüggő koncepció részei. Lehet-e valamit tudni arról, hogy milyen irányban folyik a továbbfejlesztés? Van-e készenlétben valamilyen újabb „nagy dobás”?

 

FB: Igen, most egy villamos tervezést támogató szoftvereszköz bevezetésén dolgozunk. Ezen belül is olyan eszközre gondolunk, amely a „szűken vett” villamos tervezésen kívül számításba veszi például a térbeli elrendezést, a hőtermelést – egyáltalán minden olyan paramétert, amely a tervezett rendszerrel kapcsolatban mérnöki tervezést igényel. Ez nem is egyszerűen egy tervezést segítő szoftvereszköz, hanem egy „működőképes” számítógépes modell lenne. Ez e pillanatban inkább még csak ötletszinten létezik.

 

RD: A további terveink között szerepel, hogy a folyamatosan nö­vekvő részarányt képviselő internetes mobilhozzáférések technikai felté­teleit megteremtsük, illetve javítsuk.

 

TF: Hogyan látják a régió gazdasági jelenét és jövőjét – együtt, és országokra bontva, külön-külön?

 

RD: Alapvetően hasonló gazdasági szerkezetű országokról van szó, legfeljebb az egyes ipari szegmensek között vannak különbségek. Magyarország köztudomásúan erős a beszállítói-szubkontraktori piacon, amelynek az autóipar a hajtóereje. Természetesen az egyes országok fejlődési üteme között is van különbség, de mi megpróbálunk ugyanolyan hatékonyak lenni és alkalmazkodni a régió egyes országainak és vásárlóinak egyéni sajátosságaihoz. 

 

TF: Kívánom, hogy a magyarországi várakozásaik minél nagyobb mértékben megvalósulhassanak, mert ha az üzlet jól működik Magyarországon, Magyarország működik jól – és ez az elektronikai ipar szereplőivel együtt az ország minden lakójának is alapvető érdeke. Köszönöm az interjút.

 

Szerző: Tóth Ferenc

Még több RS Components