Skip to main content

Véget ért az Automotive Hungary 2014

Megjelent: 2014. november 24.

Automotive DSCN0536Az elmúlt évi első „szárnypróbálgatás” után úgy tűnik, a hazai autóipar keresztmetszetét nyújtó Automotive Hungary kiállítás sikeres kezdeményezéssé vált.

 

 

 

 

Magyarországot szokás autóipari középhatalomnak nevezni, amióta négy nagy gyártó, az Opel, a Suzuki, az Audi és a Mercedes Benz jelentős termelést honosított meg itt. „A piramis csúcsát” képviselő négy cég a közvetlen beszállítóik (TIER 1) és ezek beszállítói (TIER 2) révén is „beágyazódnak” a gazdaságba. Az automotív cégek betelepülésével kialakult gyártási kultúra ráadásul egy további beszállítói bázist is létrehozott, amely külföldi autógyártók termékeihez szállít részegységeket és alkatrészeket. A Hungexpo szervezte meg 2013-ban először azt a bemutatkozást, amely bizonyos áttekintési lehetőséget teremtett ebben az összetett, szerteágazó iparágban, és ennek tapasztalatait is felhasználták az idei kiállítás megszervezéséhez.

 

Automotive 1

 

Automotive 5


Kilián Csaba, a MAGE főtitkára megnyitójában kiemelte, hogy az ágazat 60 ezer munkavállalót foglalkoztat, és jelentős arányt képvisel a GDP-ben és a beruházásokban. A kiállítást megnyitó beszédében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Teller Edét idézve hangsúlyozta az ágazat jelentőségét: „Nem lehet mindent technológiával megoldani. De technológia nélkül semmit sem lehet megoldani.”

 

Automotive 4

 

Automotive 3


A miniszter 110 ezerre becsülte az ágazattal összefüggő munkahelyek számát, 32%-ra az iparág bővülését egy év alatt, és 18%-ra az ágazat termékeinek részarányát a hazai exportban. Az ágazat perspektíváját jelezte azzal, hogy 2050-re a világon a mainak kétszerese lesz a járművek száma. Lényeges fejlődésként jelölte meg, hogy a gyártók és beszállítók az összeszerelő tevékenység mellett egyre inkább számítanak a hazai tervezési képességekre, amely növekvő előnyt jelent a járműipari kapacitások kihasználásáért folyó versenyben. Ez a műszaki fejlesztési képesség a tervek szerint közel 30 innovációs központban testesül meg, amelyben a gyártók fejlesztőrészlegein kívül a műszaki felsőoktatás is egyre nagyobb szerepet vállal. Az oktatásról szólva Varga Mihály a szakképzésnek a vállalatok igényeihez igazodó tervezését és a duális képzés elterjedését is az autóipari foglalkoztatottságot növelő tényezőként jelölte meg. A hozzáadott érték növelését eredményezi a fokozott részvétel a fejlesztésben, amelynek fő szakmai célkitűzései között is az energiahatékonyság növelése és az olajhasználat csökkentése a legfontosabbak közé tartozik. Ezt erősíti az elektromos járművek terjedését szolgáló Jedlik Ányos Terv is, amely a járműfejlesztésben való részvételen kívül kiterjed a töltőhálózat magán- és EU-forrásokból, valamint a CO2-kvóta megtakarításaiból finanszírozott kiépítésére, továbbá az érdekeltség fokozására az elektromos autók használatában adókedvezményekkel; ingyen parkolással, a buszsáv használatának engedélyezésével egy megkülönböztető „zöld rendszám” alapján – jelezte előre a miniszter.

 

Automotive 2

 

A tavalyi kiállítás még „kereste a helyét”. A látogatók közt túl nagy arányt képviselt az „autószalon-típusú” kiállításra számító „civil” autórajongó közönség, amely csalódottan vette tudomásul, hogy csak „mutatóban” láthatott néhányat a „négy nagy” választékából. Ez a réteg a kiállítók számára sem képviselt jelentős szakmai érdeklődést. Az idén azonban az előző év tapasztalatait – úgy tűnik – a kiállítók és a látogatók is megszívlelték, ezért az idei második megrendezés után a kiállítók már elégedettebbek lehettek a „helyére került” kiállítás érdeklődőinek szakmai összetételével és az érdeklődés mértékével. A sorozat várhatóan folytatódik, és a következő rendezvények is hozzájárulnak ahhoz, hogy az autóipar még szervesebben kapcsolódhasson a hazai piachoz.

 

Szerző: Tóth Ferenc