Skip to main content

Automotive Hungary és Autótechnika-Autodiga

Megjelent: 2014. augusztus 06.

AUTOMOT kezdokepAz autóipar a magyar gazdaság „zászlós­ha­jója”: a fejlett technológiai szektorban foglalkoztatott magyar munkavállalók jelentős hányadának az autógyártók és a beszállítók adnak munkát, és a hazai export jelentős hányadát is ez az iparág állítja elő. A Hungexpo az elmúlt évben először szervezte meg a hazai autóipar teljes keresztmetszetét bemutató kiállítását, amelynek sikere nyomán már az idei komplex autóipari fórum előkészületei zajlanak.

 

Az autóipar keresztmetszete a Hungexpo budapesti vásárközpontjában

A Hungexpo Zrt. szakmai és stratégiai partnereivel az idén ismét egy olyan kelet-közép-európai régiós találkozó megvalósításán dolgozik, ami különleges környezetet teremt az automotív ipar szereplői számára új üzleti kapcsolatok kiépítésére, valamint a meglévők ápolá­sára. A szakkiállítás tematikája a járműgyártás – tervezéstől kivitelezésig vezető – összetett folyamatát lefedi.

 

AUTOMOT 1 kep

Résztvevők

A kiállításon szinte minden járműipari ágazat jelen lesz, amelyek kép­viselői – multinacionális cégek, kis- és középvállalkozások – egyaránt nagy számban jelzik részvételi szándékukat.
A magyarországi OEM[1] -eken kívül bemutatkozik a kiállításon a TIER1[2] és TIER2[3] beszállítóktól kezdve a kutató-fejlesztő, a járműipari informatikai és a csomagoló cégeken át a szállítmányozó vállalatokig a teljes beszállítói lánc minden résztvevője.

 

AUTOMOT 2 kep


A tavalyi kiállítói területigény-bejelentésekhez képest – időarányosan – nagyobb területre érkezett igény; eddig több mint 2500 m2-t foglaltak le a kiállítók a Hungexpo Budapesti Vásárközpont G pavilonjában. Június közepéig számos – az autóiparban fontos szerepet betöltő, illetve kisebb – cég kötött szerződést a részvételre, amelynek alapján már most előre jelezhető, hogy az érdeklődők többek között megtekinthetik majd a Flextronics, a Rába, a BPW-Hungária, az Evopro, a Delphi, az LUK Savaria, a Sandvik, a Trilogiq, a KUKA Robotics, a Mitsubishi Electric és a ZF Hungária által bemutatott termékeket, szolgáltatásokat, újdonságokat, és az esetleges állásajánlatokról is tájékozódhatnak.

 

AUTOMOT 3 kep

Kiemelt témakörök

A rendezvényhez magas színvonalú szakmai programsorozat is kapcsolódik, amelynek szervezésében, összeállításában a Hungexpo Zrt. szakmai partnerei nyújtanak segítséget. Az Automotive Hungary keretében szervezett programok az iparág egészét lefedő három kiemelt témakörre épülnek: ÜZLET, TUDOMÁNY, KARRIER.

 

AUTOMOT 4 kep

Újdonság

A Hungexpo Zrt. az Autopro.hu-val közösen új programsorozatot indít a műszaki egyetemisták „mozgósítása”, az autóipar iránti érdeklődésük felkeltése érdekében. Az „Automotive Hungary – TechTogether” elnevezésű program az egyetemi autóipari versenyek legjobb csapatainak találkozója lesz, olyan fórum, amelyen a műszaki érdeklődésű diákok legjava vesz majd részt.

További tervezett programok, bemutatók 
  • Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) beszállítói fórum,

  • Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ) szakmai program,

  • Kiállítói Fórum Színpad előadások és iparági kerekasztal-beszélgetések (többek között a jövő gyártási trendjeiről, alternatív hajtású járművekről, vezető nélküli járművekről, támogatásokról, pályázati lehetőségekről),

  • Német kollektív kiállítói megjelenés,

  • Osztrák kollektív kiállítói megjelenés,

  • Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ – kollektív megjelenés,

  • HR és toborzóprogramok a HVG közreműködésével,

  • Járműipari Életpályamodell bemutatók,

  • EDU-POINT – Egyetemek Utcája. 

Szakmai partnerek
  • Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA),

  • Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE),

  • Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Egyesülete (MAJOSZ),

  • Mérnökök a Magyar Járműves Műszaki Felsőoktatásért Egyesület (MJMF).

A rendezvény fővédnöke a Miniszterelnökség Külügyi és Külgazdasági Államtitkársága.

 

AUTOMOT 5 kep

A kiállítás időtartama

Az Automotive Hungary – 2014. november 5-7 (szerda-péntek) napokon lesz látogatható. A kiállítás eseményeit „átlapolja” az Autótechnika-Autodiga szakkiállítás, amely az autózást kiszolgáló, szolgáltató ágazat szakmai kínálatát mutatja be az érdeklődőknek 2014. november 6-8-án (csütörtök-szombat).

 

Csatlakozzon a magyar járműipar komplex fórumához, ahol tel­jes­körűen mutatkozik be a gazdaság legdinamikusabb ágazata.


Automotive Hungary
Tel.: +36 1 263 6384, +36 1 263 6049
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.automotivexpo.hu


Autótechnika-Autodiga
Tel.: +36 1 263 6341, +36 1 263 6196
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.hungexpo.hu/autotechnika

 

Még több HUNGEXPO

 

Címkék: AutomotiveAutótechnikaAutodigakiállításszakvásár 

 


 

[1] OEM: Az Original Equipment Manufacturer kifejezés rövidítése. Olyan gyártókat jelöl, amelyek a saját márkajelzésük alatt forgalmazzák a beszállítóik termékeiből összeállított termékeket. 

[2] TIER1: termékeiket az OEM-ek részére közvetlenül beszállító, szerződött partnerek. 

[3] TIER2: a TIER1-szintű beszállítók részére részegységeket, alkatrészeket gyártó vállalkozások, „a beszállítók beszállítói”.