Skip to main content

A tegnap gépe – mai intelligenciával

Megjelent: 2014. július 22.

Turck kezdokepA Wolter Automationstechnik munkája nyomán bebizonyosodik, hogy az új technológia nem szükségképpen jobb a réginél. Egy felújított esztergapad két szervomotorral és a Turck PLC-s vezérlésével kiegészítve flexibilitásában számos „született” CNC-s géppel felveszi a versenyt, ami pedig a pontosságot illeti, még jobb is lehet.

 

Egy kipróbált, precíz esztergapad megújul a korszerű vezérléstől 

A régmúlt időkben Heubergben, a Schwäbische Alb néven ismert délnémet középhegység fennsíkján minden földművesnek megvolt a maga kis esztergaüzeme. Amint ezt sokszor ők maguk – némi öniróniával – mondják: minden este lábbal rugdossák ki az ágyból maguk mellől a megmunkálásra váró fémrudakat. Az azonban már komolyan veendő tény, hogy az esztergályos manufaktúrák hagyományos koncentrálódása ebben a térségben ma is kétséget kizáróan megfigyelhető. Heuberg körzetében napjainkban is nagyjából 200 esztergályosüzemet találhatunk. Nagy az esély arra, hogy sok öreg a Schwäbische Alb-régióban készített, precíziósan megmunkált alkatrészek előállítására alkalmas automata esztergapadot ma Löffingenben, Lothar Wolter gépműhelyében találjuk. Wolter a speciális gépek és vizsgálóállomások automatizálására szakosodott Wolter Automationstechnik WAT GmbH ügyvezető igazgatója. Partnercégével, a Schorp vállalattal Wolter egy ígéretes „piaci rést” fedezett fel és töltött ki.

 

Turck wol 1

A „második élet” kezdete: egy a Turck VT250 HMI/PLC-jével kiegészített és a Wolter Automationstechnik által teljesen felújított automata esztergagép készen áll az értékesítésre


A két partnercég öreg automata esztergapadokat vásárol fel és korszerűsít. Bernhard Schorp a gépek mechanikai részeit hozza „naprakész” szintre, Wolter az automatizációt, a hajtáskoncepciót, az elektronikát és a vezérlést modernizálja. Ebben a munkában Wolter a Turck technológiájára támaszkodik. Az új elven működő hajtás, a HMI- és PLC-technológia integrálása teszi lehetővé, hogy ezek a korszerűsített automata esztergagépek a szilárd és elpusztíthatatlan régi technológiai alapon olyan fokú flexibilitásra legyenek képesek, amit csak a mai kor CNC-gépeitől várhatunk.

 

Turck wol 2

A „régi–új” gép szíve a Codesys 3-mal programozott Turck VT250 HMI/PLC 

Fogaskerekek helyett: szervók

Az eredeti bütyköstárcsás vezérlés helyett, amelynek sokféle áttételt is meg kellett valósítania a különböző szerszámokhoz, szervomotorokat használnak mind a főorsó meghajtására, mind pedig a büty­kös­tárcsás vezérlés helyettesítésére. Ez a CNC funkcionalitásával ruházza fel az egyszerű automata esztergagépet. Normál körülmények között esztergagéppel csak forgásszimmetrikus alkatrészeket lehet megmunkálni. A programozható és elektronikusan vezérelt esztergagéppel azonban olyan tárgyakat is lehet készíteni, amelyek eltérnek a forgásszimmetrikus felületektől. Lehetséges például hosszanti hornyot tartalmazó felületet is esztergálni, amihez általában CNC-gépekre lenne szükség. A felújított és az eredetit meghaladó képességekkel felruházott esztergagépet a Turck VT250 HMI/PLC típusú, Codesys-ben programozható eszköze vezérli.

 

Turck wol 3

Az eltávolított fogaskerekes hajtómű helyén a szervomotor beszerelése után is nagy hely marad


A Wolter által felújított és automatizált esztergagépek egyikével ma 2 mm átmérőjű fogaskerekeket gyártanak egy jól ismert svájci óragyártó cégnél. A Turck szállította a gép újratervezéséhez szükséges kommunikációs eszközöket, a vezérlő és megjelenítő alrendszereket a VT250 típuscsaládból. A Wolter készítette a VT250 gépvezérléshez szükséges „virtuális kezelőszerveket” is. Az új igényeket nagyon egyszerűen megadhatjuk a múlt század hatvanas éveiben készült gép érintőképernyőjén.

 

Turck wol 4

Egy korszerűsített automata esztergagép készítette ezeket az apró – és egyáltalán nem „forgástest alakú”– munkadarabokat


A VT250 ideális eszköz az esztergagépek korszerűsítéséhez. Ez egymástól függetlenül vezérli a két szervomotort, valamint a kezelői képernyőt, amelyen a felhasználó különféle megmunkálási utasításokat adhat a gépnek. „A VT250 nem egyszerűen egy készülék, amely megoldja ezeket a feladokat. Sokkal inkább – a saját árkategóriájában egyedülálló – „lehetőséggyűjtemény”, az Ethernet-képességtől egészen a Profibus-interfészig és a színes érintőképernyő kezeléséig” – mondja erről Wolter. „A rendszernek pontosan olyanok a képességei, mint amelyekre egy esztergagép vezérléséhez szükség van.”

 

Turck wol 5

A Turck BL20 I/O-rendszere (jobbra fent) kezeli a VT250, valamint a csatlakoztatott szenzorok és beavatkozók közötti kommunikációt 

Könnyű kezelhetőség

Az esztergagépeknek a CNC-gépekkel szemben további előnye a könnyű karbantarthatóság. „Ha egy CNC-géped van, már a kiürült adagolók újratöltéséhez is kiképzett szakemberre van szükség, a karbantartásról és a beállításról nem is beszélve. Egészen másképp van ez az automata esztergagépeknél. Ráadásul a régi automata esztergagépek gépágya olyan kiváló konstrukció, hogy a korszerűsítés majdnem minden esetben megéri az árát. Azokban az időkben a gépágyakat valóban „pihentetett”, nem vetemedő öntvényekből készítették.” Ezért aztán a gép kora gyakran valódi előny. Ezeknek az anyaga már valóban stabil, a méretei egy mikrométert sem változnak. „Végeredményben ez azt jelenti, hogy egy öreg, de korszerűsített géppel valóban pontosan lehet dolgozni” – magyarázza Wolter, és így összegzi mondandóját: „A gyártók végső soron ezekkel a CNC-nél kedvezőbb áron tudnak előállítani munkadarabokat, mert a végtermék előállítási költségét jelentősen kisebb személyi költség terheli.”

 

Turck wol 6

Az automatizált gázrugószerelő gép kiállítási modellje


A Wolter Automationstechnik WAT GmbH a Turck rendszerpartnere. Mindkét cég teljes megoldásokat ajánl azoknak az ügyfeleknek, akik nem akarnak az interfészek és hasonló követelmények programozására pénzt költeni. Az ilyen esetekben a Wolter az egész projektet kezeli az ajánlatadástól az integráción át a programozásig. A Turck szállítja hozzá az alkatrészeket, és értékesítő és műszaki támogató csapatával helyszíni támogatást is ad. „A hozzánk hasonló automatizálási specialistáknak a Turck termékkínálata azért igen vonzó, mert az egész vezérléstechnikai rendszerre egyetlen beszállítótól kínál számunkra megoldást a szenzoroktól a kommunikációs eszközökig” – mondja erről Wolter. A partnerkapcsolatból mindkét fél profitál. A Turck – rendszerpartnereivel együtt – megoldásszállítóként ajánlja szolgáltatásait, és még olyan projekteket is elvállal, amelyben kiugróan sok az integrációs tevékenység. A Wolter Automationstechnik pedig több felhasználót érhet el a Turck érté­kesítési szervezetén keresztül.

A szerelőgépek széles választéka

A Wolter Automationstechnik egy másik projektje során is jól tudta hasznosítani az egész Turck-portfóliót. A cég egy gázrugógyártó üzemet automatizált. Ezek a termékek az autók csomagtartóját és tetőcsomagtartó dobozainak fedelét teszik könnyebben nyithatóvá. A szerelőgépnek van egy megfogókészüléke, amelybe a gépkezelő teszi be a gázrugó házaként szolgáló csövet. A csövet a megfogó­készülékbe – a gép károsodását megelőzendő – pontosan függőleges pozícióban kell behelyezni. Ezután történik a préselési művelet. Ezt az iVu ipari kamera felügyeli. A gép egy zárósapkát présel a cső végére, aztán peremezi a csövet, hogy a záródugó ne tudjon ki­csúszni belőle. Az iVu-hoz hasonlóan a Banner Engineering biztonságtechnikai technológiája is megtalálható a Turck kínálatában, köztük a kétkezes vezérlőkapcsolók és a biztonsági fényfüggönyök is. A csatlakozódobozokat, a gépvilágítást, a kommunikációs eszközöket és a VZ250 HMI/PLC-ket is a Turck szállítja.

 

A Wolter számára az automatikus esztergagépek korszerűsítése szinte korlátlan piaci lehetőséget jelent. Bár eddig már 50-nél több felújított gépet szállítottak le, jelenleg is több tucat áll a raktárban arra várva, hogy egy új tulajdonos számára jelentsen megoldást. A gépek iránt nem csak a Schwäbisch Alb-térségből várható érdeklődés. Egyszerűségük és könnyű karbantarthatóságuk miatt sok régi gépet vásárolnak meg például indiai felhasználók – bár egyelőre még a Wolter és a Schorp által kivitelezett korszerűsítés nélkül. Talán a Wolter által szervezett üzleti körutak a következő egy-két évben nemcsak Heuberg hegyei közt, hanem a Himalája lábánál is megismertetik majd a felhasználókat a „régi–új” gépek kiváló képességeivel.

 

Szerző: Martin Maurer, rendszerkonzultáns – Hans Turck GmbH&Co.KG


Turck Hungary Kft.
1117 Budapest, Infopark,
Neumann János u. 1/E
Tel.: +36 1 477 0740 , fax: +36 1 477 0741
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.turck.hu

 

Még több Turck